Társadalom

A Mensa szakmai vezetője is magyar lett

kristofKovács Kristóf személyében szakmai vezetőnek is magyar szakembert választott a nemzetközi Mensa egyesület, amely a hét végén Balanyi Bibiánát választotta elnökévé. Július 1-jétől így a szakmai és a szervezeti vezetés is magyar kézben lesz a világ mintegy 75 országában 130 ezer kiemelkedő IQ-jú tagot számláló nemzetközi szervezetben.

A világ legmagasabb intelligenciájú embereit tömörítő nemzetközi Mensa magyar tagja, a Mensa HungarIQa Egyesület szerdai tájékoztatása szerint Kovács Kristóf felügyelő pszichológusként fogja segíteni Balanyi Bibiána munkáját.

Balanyi Bibiána egyébiránt a nemzetközi Mensa eddigi legfiatalabb vezetője, és csak a harmadik nő, aki elnyerte ezt a tisztséget – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

„Általában angol és amerikai Mensa-tagok közül kerül ki a nemzetközi Mensa elnöke. Ennek több oka is van: elsősorban az angolszász hagyomány, illetve az a nem elhanyagolható tény, hogy az amerikai Mensának csaknem 50 ezer tagja van, a brit Mensának pedig 30 ezer” – jegyezte meg Balanyi Bibiána.

A Mensa a legintelligensebb embereket keresi, nemzetközi egyesület, amelynek 46 országban van tagszervezete, de a világ további 30 országában élnek még mensások. A tagság egyetlen kritériuma egy felügyelő pszichológus által jóváhagyott intelligencia teszten olyan eredmény elérése, amely jobb, mint az emberek 98 százalékáé. Tulajdonképpen száz emberből kettőt keresünk – fejtette ki a szervezet tagsága által demokratikusan megválasztott új elnök. Hozzáfűzte még, hogy a Mensa független, egyetlen országban sem kötelezi el magát egyetlen vallás, ideológia vagy politika mellett vagy ellen sem.

A nemzetközi szervezet élére kerüléshez fontos volt, hogy tíz évig vezette a magyar Mensa szervezetet, sikerült jó kapcsolatot kiépítenie a más országbeli Mensa-szervezetek vezetőivel, emellett fordítóként jól beszél angolul, és a magyar mensások támogatását is maga mögött tudhatta – mesélte az elnökséghez vezető útról.

A nemzetközi szervezet elnökeként össze kell fognia és irányítania kell a nemzetközi elnökség munkáját. Továbbá vezetnie kell a Mensa szervezetek elnökeinek évente megrendezett találkozóját, és szerepet játszik a Mensa további irányvonalának kialakításában is – vázolta fel leendő feladatait a következő két évben.

Balanyi Bibiána úgy értékelte, hogy elnökké választása nem csak számára elismerés, de Magyarország és a magyar Mensa sikere is. Mint mondta: az utóbbi húsz évben a magyar szervezet a növekedésével, a programjaival vívott ki magának hírnevet a nemzetközi szervezeten belül.

Forrás: mti

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.