Interjú dr. Altorjay István gasztroenterológussal
Az orvosprofesszor a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, illetve a Debreceni II. Belgyógyászati Klinika orvosa, az RMOGYKE által szervezett előadássorozat vendége volt Marosvásárhelyen.
– Hogyan esett a választása az orvosi pályára?
– Negyedik generációs orvos vagyok, már dédapám is doktor volt. Ugyanakkor a fiam és két lányom is az orvosi egyetemre jár. Úgy gondolom, hogy ez egy csodálatosan szép hivatás, illetve én úgy is nőttem fel, hogy édesapám gyógyító tevékenységét, bölcsességét és humanizmusát gyerekkorom óta szívtam magamba. De nem mellékesen édesanyám is orvos, feleségem is, és a három testvérem is – egyetlen kivételével, aki operaénekes – mind orvosok vagyunk. Ez úgy tűnik, családi hagyaték.
– Miért éppen gasztroenterológia?
– Fiatal koromban úgy gondoltam, hogy én inkább a fejem, mintsem a kezem – például sebészetben – szeretném használni az orvosi szakmában, és úgy éreztem, a belgyógyászatban még végtelen lehetőség rejtőzik, emiatt ez ragadott magával. Így kerültem a debreceni klinikához, ahol aztán előtört belőlem a vágy, hogy mégis manualitást igénylő, ám dinamikusan fejlődő szakterülettel akarok foglalkozni. A gasztroenterológia elmúlt harminc éves invazív fejlődése lenyűgöző – ahogyan a kardiológiáé is –, hisz ha negyven évvel ezelőtt valakinek a belében volt egy mogyorónyi nagyságú polip, ahhoz fel kellett vágni a hasát, ám napjainkban egy pici nyílást képezve ezt endoszkóppal le lehet faragni.
– Sikerélményekkel teli hivatás ez?
– Igen, nagyon sok betegen tudunk segíteni, de „legrosszabb” esetben is a palliatív, tüneti kezelésekkel sikeresen javítjuk a beteg életének tartamát is minőségét. Fél évszázada a nyelőcső-daganatos betegek néhány hét alatt gyakorlatilag éhen és szomjan haltak, ám a mai technológiával a nyelőcsőbe helyezett fémcső segítségével a páciens még hosszú hónapokig tud táplálkozni, így élni.
– Elmesélne egy érdekes, pozitív esetet a praxisából?
– Az eddigi rekordom éppen egy nagyváradi hölgypáciensem esete volt, akinek Kolozsváron ki akarták venni a vastagbelét, mert tele volt polipokkal. Eljött hozzám Debrecenbe, és a kolonoszkópiai felvételről láttam, hogy ezek levehetőek. Két ülésben, három és fél órát dolgoztam rajta, amíg 283 poliptól szabadítottam meg. Azóta is él a hölgy, és ünnepekkor mindig üzenetet ír nekem tört magyarsággal.
– Milyen panaszokkal fordulnak leggyakrabban önhöz a betegek?
– A tápcsatornával összefüggő panaszok nagyon széles skálán mozognak, hisz a szájüregtől a végbélnyílásig – beleértve a máj, valamint az epevezetékek és hasnyálmirigy problémáit – terjednek. Ám a leggyakoribb rendellenességek napjainkban a savas eredetű betegségek, például gyomorsavtúltengés. A modern társadalmi miliőben a legkárosabb szokásaink a dohányzás, a stresszes életmód, a túlzott alkoholfogyasztás, a fűszeres ételek, rostszegény táplálkozás, mozgásszegény életmód, állati eredetű zsírok, vörös húsok és keményítő túlfogyasztása. Ebből adódik a legtöbb gasztroenterológiai betegség. Sajnos gyakori betegség a reflux – főleg a túlsúlyosak esetében, akik nincsenek kevesen –, ennek pedig nemcsak emésztőrendszeri következményei vannak, hanem mikroaspirációt idézhet elő a tüdőben, ami krónikus légcsőhurutot, asztmát, alvászavart okoz.
– Mi a helyzet a daganatos betegségekkel?
– A másik nagyon fontos probléma a tápcsatornai daganatok kérdése és főleg a vastagbélrák. Ma a nyugati társadalom – mindkét nemet érintő – második leggyakoribb daganatos betegsége ez, és ebben is szerepet játszik a modern életvitel, a „jóléti” társadalom. Nagyon oda kell figyelni arra, ha vér jelenik meg a székletben, és szükséges rendszeresen szűrni, mert ennek a hátterében vastagbélpolip, kezdődő daganat állhat. Egy másik nagy terület a májbetegségek: a krónikus hepatitisz, a zsír- és alkoholbevitelben túlzó életmód, valamint tájainkon ugyanúgy elterjedt a szájüregi és nyelőcsődaganat is a fent már említett dohányzás, rossz szájhigiénia és gyenge minőségű töményitalok fogyasztása miatt.
– Mennyire övezi tabu, esetleg szégyenérzet a fent említett betegségeket?
– Jó és lényeglátó kérdés. Az a baj, hogy a tápcsatornai betegségek egy része kevésbé szalonképes. Amikor például egy híres sportoló szívinfarktust szenved el, akkor a média tele van vele, és a sportoló is szívesen beszél nyilvánosan a betegségéről és annak esetleges megelőzésének szükségességéről, ám ha ugyanilyen kaliberű személynek hasmenése vagy véres széklete, kínzó székrekedése van, kevésbé áll nyilvánosság elé, beszél a problémájáról, mert valamiért ezeket a betegségeket nem tartjuk vállalhatónak. Ez az én szakmámnak az egyik hiányossága, de célom ezt legyőzni, és úgy vélem, a médiának is szerepet kell vállalnia abban, hogy ezeket a témákat bevigye a köztudatba és rendszeresen foglalkozzon velük. A modernkori betegségek jelentős része megelőzhető, de az ehhez vezető út a nevelésen, a felvilágosításon keresztül vezet. Négy mozzanatot különítek el a szakmámban: nevelés, szűrés, diagnosztizálás és terápia – említésük sorrendjében nőnek a költségek, és ugyanebben a sorrendben csökken a hatékonyság. Emiatt az egészségre nevelés elengedhetetlen faladatunk, és már kamaszkorban tudatosítani kell ezt a fiatalokkal.
– Mit ajánlana a gasztroenterológiai betegségek megelőzése érdekében?
– Nagyon sok mindenről lehetne beszélni, de kulcsszónak a harmóniát tartom, ez táplálkozásra, életvitelre is értendő. Nem hirdetek szélsőséges tabukat – a dohányzáson kívül, hisz ez az a szenvedély, aminek csak negatív hozadéka van. Ami a táplálkozásban fontos, hogy nagy mennyiségű rostot vigyünk be a szervezetbe – legkönnyebben elérhető élelmiszer erre a kukoricapehely –, de jó a sütőtök, a sárgarépa, a banán. Az állati zsiradék fogyasztását csökkenteni kell, és indokolt úgy felépíteni az étrendet, hogy ezt zöldséggel kompenzáljuk. A túlzott cukorfogyasztás is sok betegség előidézője, hisz ma a világon nagyjából 200 millió cukorbeteg él, de 20-30 év múlva ez a szám meg fog duplázódni, azaz 2050-re legalább 500 millió cukorbeteg lesz. Az alkoholbevitelre is figyelni kell: napi 20-25 gramm alkohol mehet, de annál többet nem érdemes, és ez leginkább a tömény italokra vonatkozik, hisz abban nehéz megtartani ezt a mértéket.
– Hát az elhízás elkerülésére?
– A mindennapi élet elengedhetetlen része kellene legyen a mozgás, természetesen mindenkinek a korához és a testtömegindexéhez passzoló sport. Például az úszás a legkisebb teher az ízületek számára, így az mindenkinek javallott, de olcsóbb és kényelmesebb megoldás például félóra kocogás. A másik fontos szabály, amivel csökkentjük az elhízás esélyét, hogy nem fekszünk le tele gyomorral: attól hízunk leginkább, ami a vékonybél első szakaszában található lefekvéskor, mert onnan történik a legtöbb zsírfelszívódás. A túlsúlyosoknak elméletileg lefekvés előtt 6 órával kellene az utolsó kalóriabevitelt elvégezni.
