Központ
2017. december 14. csütörtök, Szilárda
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű

„A név kötelez”

Pál Piroska január 7, 2016 Társadalom

850 éves a Benedek család

A Benedek családról szóló első írásos emlék 1165-ből származik, így 2015-ben épp 850 éves a família története. Ennek tiszteletére dr. Benedek Imre kardiológus kezdeményezte a család összejövetelét, amelyet először a tavalyi év végén szervezett meg. „Célunk, hogy a család tagjai aktív kapcsolatot ápoljanak egymással, és akik még nem ismerik egymást, azoknak alkalmat teremtsünk a találkozásra” – mondta a professzor, és hozzátette: azt szeretné, ha ez éves hagyománnyá válna. Mint mondja, ebben a korban van ideje arra, hogy a gőzerővel végzett szakma mellett most a családfaápolással is foglalkozzék.

benedek csalad 2016

A Benedek család története Erdővidékről, Olasztelekről, Kisbaconból indult, voltak közöttük nagybirtokosok, lelkészek, írók, vállalkozók, orvosok és politikusok egyaránt. A professzor elmondása szerint a család tagjaiban generációtól függetlenül közös az aktív közösségi szerepvállalás. Megtudtuk, hogy jelenleg Benedekek élnek Erdélyben, Budapesten, Németországban és Brazíliában is.

„A Benedek név számomra megtiszteltetést, de egyben felelősséget is jelent. A család-, valamint a közösségépítésre ösztönöz őseim hagyatéka. A családi vérvonal aktív szerepet szánt nekünk, amely szerint a közösségért tenni kell, anélkül, hogy cserébe valamit is várnánk. Hatalmas hajtóerő ez a név, nap mint nap ez munkálkodik bennem. Egyetlen este sem úgy hajtom a fejem a párnára, hogy aznap mindent elvégeztem. Mindig marad másnapra is elérendő, megvalósítandó cél” – mondta a kardiológus.

Azt is kifejtette, hogy a következő Benedek generációnak egyelőre elsődleges feladata a gyerekek helyes nevelése, akképpen ahogyan a Benedek-testvérek a mintát a szüleiktől kapták. Ugyanakkor mindennapos példamutatásra, a nehéz helyzetekben való kitartásra, de a döntéshozásra és annak következményeinek vállalására is kötelezi a Benedek-utódokat a név.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 987

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.