Központ
2017. május 27. szombat, Hella
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Derült
Hétfő
Derült

A sikeres pályázatírás alapjai: hogyan, mikor, kinek, mire?

Központ március 6, 2017 Társadalom

Nagy tervekhez pénz kell!

A 2017-es év egy olyan pályázati ciklus, amely számos lehetőséget nyújt azon vállalkozók, vállalkozni akarók számára, akik pályázati pénzekből szeretnék finanszírozni megvalósítás előtt álló terveiket, fejlesztéseiket. Annak ellenére, hogy ez a pályázati rendszer – különösen Romániában, ahol még mindig nagy a bürokrácia, még mindig rengeteg dokumentációt kérnek – nem teljesen gördülékeny, érdemes és kell is pályázni! – állítja Szentgyörgyi András, a CEPU értékesítési igazgatója.

A CEPU (Centru de Elaborare Proiecte Unionale) 2006. október 23-án egy virágzó magyarországi európai uniós pályázati tanácsadói vállalkozás leánycégeként jött létre. Célja, hogy megfelelő információkkal, ötletekkel, javaslatokkal, szakértelemmel és az általuk megírt, összeállított sikeres pályázatokkal ügyfeleiket a lehető legtöbb támogatáshoz jutassa, úgy az uniós, mint a hazai forrásokból. Kijelenthető, hogy Románia egyik legsikeresebben működő pályázati tanácsadó és pályázatíró irodája, több mint 400 sikeres pályázatot tudhat maga mögött 58 millió euró értékben, országos lefedettségének köszönhetően ügyfelei nemcsak a megyében, hanem az egész országban megtalálhatóak. Jelenleg egy irodája van Marosvásárhelyen, de újabb munkapontok megnyitását tervezi, többek között Kolozsváron és Nagyszebenben.

„A 2017-es év jónak ígérkezik, hiszen nagyon sok pályázat várható, már február 23-án megjelent egy 1 millió euróig terjedő keretösszeggel a kis- és középvállalkozások számára. Igaz, ez nem teljesen 100 százalékosan visszatérítendő támogatás, hanem 40-70 százalék között mozog, régiókra van felbontva, a kevésbé fejlettebb régiók esetében pedig nagyobb a vissza nem térítendő rész” – meséli az igazgató.

Hogyan történik a folyamat?

Minden pályázat esetében az elsődleges cél, hogy az adott vállalkozás fejlődőképes, ezáltal pedig nyereséges legyen, illetve, hogy minél több munkahelyet teremtsen, ami érthető módon egyre gyakoribb kritériummá válik. Bár van, hogy opcionális, viszont ezzel csökken a nyerés esélye is, mivel minden alkalmazott után pontszám jár. „Tegyük fel, hogy adott egy pályázati program 10 millió eurós keretösszeggel. Ha a keret elfogy, hiába van elbírálva pozitívan, kívül esik abból a pontszámból, ami a nyerési esélyeket biztosítaná. Továbbá, ha csak 100 pályázatra van keret, de beadták közel 200-an, akkor nemcsak az van előnyben, aki biztosít alkalmazottat, hanem a beadási határidőt is figyelembe veszik többet között.”

Gyorsaság és precíz munka

Sajnos kívülálló „laikusként” az ember azt gondolja, hogy bőven van rá idő, azonban a határidők nagyon szűkösek, a tavalyi évben például volt olyan vidéki pályázat 50-70 ezer euró közötti összeggel a fiatal vállalkozók számára, ami kevesebb mint egy hét alatt bezárt.

A fiatal kezdők, akik most lépnek be a vállalkozói piac világába még nagyon „zöldfülűek” ebben a tekintetben, hiszen csupán a médiában látják azt, hogy miről van szó, egy jó reklám pedig hamar révbe ér. Ott van például a nemrégiben közétett „Start-Up Nation Romania” 200.000 lejes támogatás vissza nem térítendő program, aminek elsőre nagyon jó és ígéretes a reklámja, azonban a dolgok mögé kell látni. Meg kell felelni a különböző kritériumoknak, mint például napi 8 órás alkalmazás meghatározatlan időre szóló munkaszerződéssel, a vállalkozó szakképesítése és így tovább. Ha valaki elmegy egy pályázatíró céghez, az már előtte egy jól megfontolt, kivitelezhető ötlettel kell, hogy előálljon. Meg kell határozza, hogy hol van a célpiaca, kik a vevői, milyen területen, hol alakul ki az értékesítési piac és mennyiért, mivel ezeket a pályázatba mind bele kell foglalni, hogy kialakuljon egy reális és megvalósítható terv.

Ha valaki elmegy egy pályázatíró céghez, az már előtte egy jól megfontolt tervvel kell, hogy előálljon. Össze kell állítsa az üzleti tervet, meg kell határozza, hogy ki a célközönség, milyen területen, hol alakul ki az értékesítési piac és mennyiért, mivel ezeket a pályázatba mind bele kell foglalni, hogy kialakuljon egy reális és megvalósítható terv.

Ha nyertes a pályázat

A pályázat sikeressége többek között azon is múlik, hogy mennyire jól tud együttműködni a szaktanácsadó/pályázatíró a pályázni kívánóval. A neheze a pozitív elbírálás után következik, mert mindezeket gyakorlatba is kell ültetni. Be kell tartani lépésről-lépésre a leírtakat, meg kell tartani az alkalmazottakat, beruházásokat, eszközöket, ami pályázattól függően minimum 3-5 év közé tehető. Ha az ellenőrző mechanizmus során kiderül, hogy ezek hiányosak vagy nem pontosak, az adott vállalkozás könnyen „elbukhat”, ami a pénz visszafizetésével jár.

A sok nehézség ellenére érdemes és kell pályázni, 2007 óta Romániában több ezer cég fejlődött pályázati pénzek útján és ezek az uniós pénzek az állampolgárok, cégek adójából tevődnek össze, így osztottak le Romániában a 2014-2020-as időszakra 43 milliárd euró összeget. „Bár nem annyira egyszerű pályázni, de aki komolyan akarja, és ezáltal szeretne fejlődni, illetve betartja  a szabályokat, annak nagy segítség lehet ez a lehetőség. Meg lehet azt is oldani, hogy elmegyek a bankba, felveszek egy hitelt hatalmas kamattal, és azt visszafizettem 10-20 év alatt.”

A CEPU Kft, akik pontosan 10 éve vannak a piacon, úgy látják, hogy az utóbbi években javult a rendszer, és bár még mindig vannak hiányosságok, remélik és bíznak benne, hogy ez egyre jobb és könnyebb lesz vissza nem térítendő támogatásokat megpályázni.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 371

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.