Központ
2017. december 12. kedd, Gabriella
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Borús
Csütörtök
Borús

A Vártemplom egyik harangját hadicélra ajánlották fel

Nemes Gyula szeptember 5, 2016 Társadalom

100 éves az első világháború

Mai lapszámunkban folytatjuk az első világháborút bemutató cikksorozatunkat. Ezúttal a háborúban, főleg az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege által, használt fegyverekből mutatunk be, valamint arról számolunk be, hogy honnan származott a fegyvergyártáshoz szükséges alapanyagok egy része.  

IMG_0001

Egy összeírás szerint az Osztrák-Magyar Monarchia gyáraiban a világháború alatt 21 569 lövegcső, 3 500 000 darab puska, 40 500 db. géppuska, 80 millió db. tüzérségi lövedék, és 5 milliárd gyalogsági töltény készült. Ebbe az adatba nincs beleszámítva az a hadianyag, amely már a háború kezdetén megvolt. Ezeknek az előállításhoz a hadvezetés nagymértékben igénybe vette a birodalom fémtartalékát. A háborúban használt fegyverek közül mai lapszámunkban mi is bemutatunk néhányat.

A monarchia hadserege a Schwarzlose-rendszerű géppuskákat használta

A háború alatt a lovasságnál és a különleges alakulatoknál a gyalogságinál rövidebb puska, a karabély volt használatban. Igen fontos szerep jutott a harcok során továbbá a géppuskáknak. A monarchia hadserege a Schwarzlose-rendszerűt használta, amely igen hatékonynak, de sok tekintetben már kissé túlhaladottnak bizonyult. A géppuska és az önműködő puska közt foglalt helyet a golyószóró, amely a gyalogsági tűzharc tulajdonképpeni magva. Ugyancsak a világháború alatt jutottak kiemelten fontos szerephez az aknavetők, amelyek az első gyalogsági vonal mögött voltak felállítva és onnan hajították vetőaknáikat görbe röppályával az ellenséges gyalogságra. Az aknák rendkívül heves detonációval robbantak, amely főleg nagy morális hatást ért el. A háború alatt a monarchia új hegyiágyút vetett be, amelynek 600 kg volt a tömege és a 6,5 kg tömegű lövedékeket 7000 méterig repítette. A görbe pályával való lövés szükségességét a világháború nagymértékben igazolta, ami a tarackok fokozott fejlesztését vonta maga után.

IMG_0002

Közvetlenül a háború előtt keletkezett és ezalatt fejlődött egy egész új lövedékfajta, a repülőgépek és léghajók ellen használt légvédelmi löveg. De a tüzérségi lőszer is sokat tökéletesedett a háború alatt. Főtípusok ezek közül a gránát és a srapnel, a nehéz tarackoknál pedig a bomba. Egészen új lőszer gyanánt tűntek fel a háború során a repülőbombák, amelyeket a repülők, léghajók fedélzetéről ejtettek a célpontra. De ebben az időszakban tűntek fel először mint harci járművek a páncélos gépkocsik és páncélvonatok is. Ezek szerepe azonban eltörpült a harckocsik és tankok mellett. (Forrás: A technika világa. Szerkesztette: Beke Manó, Budapest, 1928)

A hadiipar működtetéséhez a monarchiának óriási mennyiségű nyersanyagra is szüksége volt. A világháború elhúzódása miatt, az osztrák-magyar haderőnél egyre inkább jelentkező fémhiány, arra késztette a hadvezetést, hogy az 1912. évi LXVIII. törvénycikkben foglalt jogaival élve, már 1915-től benyújtsa igényét a birodalom fémtartalékára. A hadiszolgáltatásokról szóló rendelkezések 2. paragrafusa kimondja, hogy: „az 1. paragrafusban meghatározott célokra szükséges egyéb hadi segédeszközök is követelhetők birtokosaiktól ideiglenes használatra vagy végleges átengedésre. Ilyen tárgyak igénybevételéért térítés, megrongálásukért kártérítés jár… „A kötelezettség alól az egyházak sem voltak kivételek, s mivel jelentős mennyiségű színesfém tulajdonosai voltak, a Hadügyminisztérium fémbegyűjtési akciója elsősorban őket célozta meg. Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa az 1925. május 25-i határozatában a használaton kívüli, műemlék jelleggel nem bíró harangok beszolgáltatását elvileg engedélyezte, és felhatalmazta az egyházmegyéket az ilyen jellegű egyházközségi határozatok jóváhagyására. A határozat azt is kimondta, hogy ahol az egyházközség tulajdonában három harang van, egy hadicélokra átengedhető. Ennek alapján a marosvásárhelyi egyházközség a Vártemplom egyik sérült harangját, az előírt ellenérték fejében fel is ajánlotta hadicélra. A későbbiek során azonban az egyházmegyéhez beérkező egyházközségi jelentésekből az derül ki, hogy a rekviráló bizottságok a Hadügyminisztérium által előírt eljárást teljes mértékben mellőzték. A harangok átvétele során sem tiszt, sem katonai hivatalnok, sem pedig népfelkelő mérnök nem jelent meg. A rekviráló bizottságot egyszerű közlegények vezették, akik jogkörükkel több esetben visszaéltek. Ez például Mezőpanit esetében is tapasztalható volt, ahol a rekviráló bizottság az egyházközség mindhárom harangját el akarta vinni erőszakkal. Csak 1915-ben a Marosi Református Egyházmegye 92 egyházközségéből a nagyszebeni katonai parancsnokság rekviráló bizottságai és különböző katonai parancsnokságok 107 darab harangot és hét darab csengettyűt szereltek le és vittek el.

IMG_0003

„A történelmi vagy művészi becsű harangok feltétlenül meghagyandók”

Újabb rekvirálásokra 1917-ben került sor, amikor a Hadügyminisztérium rendeletben szögezte le, hogy minden 25 cm-nél nagyobb külső átmérőjű harang rekvirálás tárgyát fogja képezni, de a „történelmi vagy művészi becsűek feltétlenül meghagyandók.” Egy összesítés szerint 79 marosi egyházközség rendelkezett 1700 után öntött harangokkal. A megóvásra jelölt, 1700 előtti harangokról Kovács László esperes külön listát állított össze, amely 13 egyházközség nevét tartalmazza, valamint a harang öntésének évét: Berekeresztúr 1600 előtt, Galambod 1487, Koronka 1537, Marosszentanna 1490, Marosszentkirály 13. század, Mezősámsond 1597, Nagyadorján 1664, Nyárádszentanna, Nyárádszentbenedek 1493, Nyárádtő 1671, Székelyszentistván, Székes 1677, Somosd 1482.

A Marosi Református Egyházmegye harangállományát 1915 és 1918 között jelentős veszteség érte. A leszerelt és elszállított harangok közül nagyon kevés került vissza jogos tulajdonosához, az ellenértékként kifizetett pénzösszegek pedig a hatalomváltás után már más célt szolgáltak. A megkárosodott egyházközségek a román megszállás alatti nehéz időkben önerőből kellett új harangokat öntessenek. (Forrás: Berekméri Árpád-Róbert: A Marosi Református Egyházmegye elrekvirált harangjai az I. világháborúban.)

Végezetül egy olyan esetről számolunk be, amikor egy egyházközség tagjai furfangossággal mentették meg harangjaikat a rekvirálástól: A bizottság tagjai leszerelték a csíkfalvi unitáriusok egyik harangját, a nyárádszentmártoni katolikusok egyik harangját és a nyárádszentmártoni unitáriusok két nagy harangját. Ezeket szekérre rakták, de a helyiek által adott gazdag vacsora és italozás után a szállítással megbízott katonák elaludtak. Ezt kihasználva a két utóbbi harangot levették – kövekkel pótolva a helyét – és a temetőben elásták. A hajnalban induló katonák nem vették észre a hiányt. A megmentett harangokat 1919-ben visszahelyezték a helyükre.

Share Button
Ennyien olvasták: 376

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.