Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Köd
Csütörtök
Köd
Köd
Holnap
Köd
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

A vásárhelyi Vass-lady: „Ez élet-halálról szól!”

Pál Piroska december 11, 2015 Társadalom

Vass Hajnal már a kezdetektől a marosvásárhelyi Sürgősségi Rohammentő-szolgálat szakápolójaként dr. Raed Arafat alapítóorvos mellett dolgozott. Jelenleg a SMURD főasszisztensnőjeként gondoskodik arról, hogy ne legyen fennakadás a sürgősségi esetek ellátásában. Életét a hivatásának áldozta, és nem alapított családot, de úgy érzi: boldog és elégedett. Úgy véli, a legfontosabb a szakmájában, hogy szívvel-lélekkel csinálják azt, így a negatív tapasztalatokon is túl lehet lépni. Interjú.

vassh2

– Ön 22 éve a marosvásárhelyi Rohammentő-szolgálatnál végez pótolhatatlan munkát. Hogyan kezdődött a kapcsolata az egészségügy ezen stresszes, nehéz részével?

– Teljesen tudatos döntés volt. Vásárhelyen érettségiztem, és utána az asszisztensképzőbe jártam, ahol másodévesen hallottam először a SMURD Rohammentő-szolgálatról. Itt tanfolyamot hirdettek – amelynek elvégzése kötelező volt, ahhoz, hogy a csapat része lehessek –, amit elvégeztem, utána pedig itt vállaltam önkéntes munkát, és annyira megszerettem, hogy nem tudtak hazaküldeni. Később alkalmaztak, és elkezdődött a folyamatos készenlét…

 – Hogyan írná le az elmúlt közel negyed évszázadot?

– Irtó nehéz, de nagyon szép periódusként. Nehéz, mert rengeteget kellett dolgozni, gürcölni és harcolni azért, hogy biztosítsuk a szolgálat fennmaradását és sikeres működését, de nyilván nagyszerű, csodás időszak is, mert számos eredményt könyveltünk el az évek során. Végső soron elégtételként élem meg, mert tudom: alkotunk, hátrahagyunk valamit.

vassh

– Tehát sikerélményekkel teli hivatás ez?

– Természetesen. Ha nem lennének pozitív visszacsatolások, ezt a munkát nem lehetne elviselni. Szerencsére ez nem marad el, hisz a rengeteg teendőt, a megfeszített tempót és a túlórákat a sikerek kompenzálják.

– Munkája során szörnyű, felkavaró eseményeknek tanúja. Mennyire viseli ez meg önt lelkileg, el lehet-e határolódni? Meg lehet ezt szokni, fel lehet dolgozni?

– Mindig azt vallottam, hogy bármit csinálhat és tud is csinálni egy személy, ha egyetlen feltétel teljesül: szereti azt. Ha szívesen végezzük a munkát, akkor jól tudjuk teljesíteni a feladatunkat, és a nehezebb periódusokon és történéseken is könnyebben sikerül átlépni.  Egyébként, ha valaki úgy dönt, hogy ezt a szakmát választja, tudja, hogy ezzel mi jár együtt: azaz vannak kellemetlen pillanatok és nehéz momentumok, hogy ez élet-halálról szól. Személyfüggő, hogy ki mennyi idő alatt dolgozza fel a negatív történéseket, de nem megszokás kérdése, hanem el kell fogadni az élet ritmusát: születünk és meghalunk. A munkaszeretet mellett a másik nagyon fontos tényező ebben a szakmában, hogy a lelkiismeretünk tiszta maradjon, hogy műszak végén el tudjuk mondani: megtettünk mindent, ami tőlünk tellett.

vassh1

– Az ön kollégái a Colectiv-áldozatait is gyógyították…

– Kollégáim közül öt orvos és négy asszisztens vett részt az áldozatok gyógyításában, több napon át Belgiumban, Norvégiában, Angliában voltak velük, sőt, dicséretet is kaptak az orvosoktól, akik elmondták, hogy nagyon jó ellátásban részesült betegeket vettek át tőlük.  Egyébként emellett is nagyon nehéz megjósolni, hogy meggyógyulnak-e az áldozatok, mert az égési sérüléseket szenvedett páciensekkel nehéz dolgozni, bizonytalan az állapotuk, de reméljük, hogy sokuk felépül. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a gyógyulásuk esélye kapcsolódik a lelkiállapotukhoz, kitartásukhoz, élni akarásukhoz. Ha ez nincs meg a betegek részéről, akkor hiába a hozzáértő orvos, asszisztens és a megfelelő kórházi körülmények.

– Került-e ön életveszélybe amiatt, hogy másokat próbált megmenteni?

– Ez a szakma velejárója. Létezik olyan veszély, ami tudatosul és olyan is, ami nem. Abban a pillanatban, amikor a mentőautóba ülünk, az életveszély már tényező, hisz közismert, annak érdekében, hogy a mentőautó időben a helyszínre érjen, néha áthágja a közlekedési szabályokat. Ha helikopterre ülünk, úgyszintén létezik kockázat. De ezeket a veszélyeket tudatosítjuk és vállaljuk. Viszont vannak olyan szituációk is, amikor éppen csak a tű fokán át menekülünk meg. Aki ezt a hivatást választja, ezzel együtt a potenciális életveszélyhelyzeteket is vállalja.

– Elmesélne egy szívmelengető, pozitív történetet praxisából?

– Olyan sok van, hogy nem tudnék csak egyet kiemelni. A közel negyed évszázad alatt megszámlálhatatlan szép történetnek voltam részese. Bár közismert, hogy a negatív tapasztalatok általában tovább megmaradnak az emlékezetünkben, a pozitívak után megelégedettség lesz úrrá rajtunk, és széles mosollyal vágunk bele a következő feladatba.

– És milyen negatív élmény maradt meg?

– Talán a legrosszabb érzés, amikor a személyzetből veszítünk el valakit. Túlzás nélkül mondhatom, hogy sokunk családtagként tekint társaira, és amikor közülünk veszíti életét valaki, azt nem könnyű elfogadni és feldolgozni.

– Milyen a jó rohammentő-orvos, -asszisztens robotképe? Milyen tulajdonságokkal kell bírnia?

– Meggyőződésem, hogy minden orvosnak – függetlenül attól, hogy milyen szakterületen tevékenykedik – és az egészségügyi személyzetnek szeretnie kell a munkáját. Ha ez létezik, akkor az ember szorgalmasabb, nyitottabb, továbbképzi magát és tanul. Ha ez a személy számára csak munkahely, pénzkereseti lehetőség, akkor is le lehet nyomni a műszakot, de valami mégis hiányzik.

– Hátrányban van-e egy nő ezen a szakterületen egy férfi mentőasszisztenshez viszonyítva?

– Nem vélem ezt hátránynak, legalábbis én sosem tapasztaltam ilyesmit. Tagadhatatlanul különbségek vannak a két nem között – anatómiai, fizikai, pszichikai –, tehát nem vagyunk egyformák, ám egyenjogúak mindenképp. Egy nőnek azért lehet nehezebb egy ilyen emberpróbáló munka végzése, mert a családvállalás, gyereknevelés, háztartásvezetés általában ráhárul, és kihívás az élet mindkét területén megfelelően teljesíteni. De alapvetően mindkét nem el tudja, és el tudja jól végezni a rohammentősök feladatait.

– Könnyű kiégni ebben a szakmában?

– Borzasztóan könnyű elfásulni. Úgy is lehet képzelni ezt, mint a gyertya lángját. Ha folyamatosan ég a kanóc, akkor a gyertya is hamar leég, így néha ki kell fújni, és újra meggyújtani azt. Ezzel hosszítjuk az életét. A sokáig tartó szolgálathoz fontos a nyugodt családi háttér, baráti közösségek, és mi, kollégák is próbálunk megoldásokat találni arra, hogy kíméljük egymást.

– Ez a hivatás teljes ember igényel. Van-e ideje magánéletre, családra?

– Én erre vagyok a rossz példa, mert nekem a munkámon kívül semmire nincs időm, és nem feltétlenül ez a normális. Vannak kollégáim, akik ügyesen összeegyeztetik a családi életet a hivatással, tehát lehetséges, de én nem ilyen döntést hoztam. Nekem a szolgálat veszi fel az időm és a teljes energiám, mindemellett elégedett és boldog vagyok.

– De hobbira, gondolom, szakít időt…

– Nagyon szeretek olvasni és utazni, a szolgálati útjaimon is próbálok kikapcsolódni, elszakadni a hétköznapok rohanásától. A tél közeledtével pedig várom, hogy sílécekre pattanhassak.

sizesvass

– Mit érez, amikor meghallja a mentőautó szirénájának a hangját?

– Ma már nem dobog olyan hevesen a szívem, mint a szolgálatom első napjain. Ha itthon vagyok huzamosabb ideig és dolgozom, akkor a mindennapok része, nyugodtan veszem tudomásul, hogy megy a munka, a kollégák a helyszínre igyekeznek, életeket mentenek.  Ám amikor szabadság után újra munkába állok, és meghallom a jól ismert hangot, újra felszökik az adrenalinszintem.

– Klaus Johannis Egészségügyi Érdemrend érmét adott át önnek is novemberben. Hogyan élte meg ön ezt?

– Ezek is olyan a pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy érdemes ezt csinálni, és adnak egy löketet, plusz energiát a munka folytatására. Természetesen örültem neki, és a kollégáimat is – akik először részesültek ilyen kitüntetésben – meglepte az elismerés, és nagyon boldogok voltak.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 512

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.