Központ
2018. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza

„A világ jó!”

Központ június 6, 2013 Társadalom

„A világ jó!”

annamari

Beszélgetés Kádár Annamária pszichológussal, a Mesepszichológia című könyv szerzőjével

– Májusban kaptál Aranykönyv-díjat a Mesepszichológia könyvedért, többek között Fekete István, Örkény István, J. R. R. Tolkien, Gordon Ramsey mellett. Milyen érzés ilyen névsort követni, méghozzá egyedüli marosvásárhelyiként, erdélyiként?

– Nagyon jó érzés volt az ismeretterjesztő kategória győzteseként felmenni a színpadra, és átvenni az elismerést. Olyan volt ez az egész, mint egy gyönyörű tündérmesének egy jelenete. A könyv megjelenése óta varázslatos dolgok történnek az életemben, elsősorban az olvasók és a gyermekek visszajelzései melengetik a szívem. Sokan nem hittek abban, hogy meséket írhatok, mert egy pszichológus nem írhat ilyen műfajban. És íme! A könyvemnek is megvan a maga meséje, voltak ezen az úton hétfejű sárkányok, de segítőtársak is. A könyv története is nagyon jól példázza azt, hogy csak elég merésznek kell lenni az elindulásban, elég bátornak, hogy elengedjük a fülünk mellett a negatív, önbeteljesítő jóslatokat, elég kitartónak, hogy a célunk érdekében mozgósítsuk erőforrásainkat, és elég szemfülesnek, hogy észrevegyük és kihasználjuk a lehetőségeket. Ez a díj mindannyiunké, akik hiszünk a mesékben, a csodákban, a varázslatban!


– A gyerekek érzelmi intelligenciafejlesztését szolgálja a könyved. Mesélj egy kicsit erről…

– A mese pszichológiája mellett az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztési lehetőségei állnak az érdeklődésem középpontjában. Amikor iskolapszichológusként gyerekekkel és tréningek keretében felnőttekkel ennek fejlesztésén dolgoztam, egyre tisztábban körvonalazódott számomra, hogy az érzelmi biztonság megalapozása gyermekkorban történik, és bár nem lehetetlen, de nagyon hosszú folyamat eredménye ezeknek a korai negatív mintáknak az átírása. A mese az ősbizalom élményét erősíti meg, azt, hogy a világ jó, és jó volt ide megszületni. Ezzel az alapérzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat, és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni. Úgy gondolom, az a szülő, pedagógus, aki a mese varázsával, csodájával ajándékozza meg a gyermeket, aki lélekben ő maga is egy kicsit megőrzi gyermeki világlátását, mágikus gondolkodásának maradványait, sokkal könnyebben boldogul problémahelyzetekben, dolgozza fel a veszteségeket, kudarcokat.


– Pszichológusi diplomát szereztél. Miért éppen a meséket tanulmányozod, írod, bővíted?

– Már pszichológus hallgatóként, 13 évvel ezelőtt a mesékből írtam a szakdolgozatom, kisiskolások által írt történeteket vizsgáltam. 1237 gyerek által írt mesét olvastam el és elemeztem, ami sorsdöntő élmény volt az életemben. A fantázia és realitás kölcsönviszonya annyira érdekesen jelent meg ezekben az írásokban, hogy sokszor potyogtak a könnyeim a nevetéstől: ez a Maggi tyúkhúslevest főző királylányok és a pattanásos királyfiúk világa. Doktori disszertációmban már közel 2000 kisiskolás által írt mesét elemeztem. Ez az a terület, ami a legjobban érdekel, hiszen terapeutaként is élettörténeteket hallgatok, és felnőttként is egyfajta mesevilágban élek. A mese egyik legfontosabb erőforrásom.


– Mit gondolsz, mi a sikere a könyvednek, miért szeretik a gyerekek annyira Tündérbogyót és Lillát?

– Úgy érzem, illetve a visszajelzésekből is beigazolódott, hogy azért szeretik a gyerekek Tündérbogyót és Lillát, mert magukra ismernek bennük, hisz Lilla ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint ők: fél, féltékeny a testvérére, nem tud várakozni, nem érti, hogy miért is kell búcsúzkodni. Több gyerek jelezte, hogy értik miről beszél Lilla, számukra is létezik az a titkos barát, aki Tündérbogyó, s akivel mindent meg lehet beszélni, aki mindig ott terem, ha szükség van egy kis támogatásra.

 

„Meg kell küzdenünk a sietség szörnyével”


– Hogyan látod, a mára jellemző életvitel mellett a szülőknek marad-e idejük olvasni gyerekeiknek?

– A könyv megírásakor egy fontos motivációm volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a lassítás, a „slow life”. Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye. Egyre kevesebb idő van leülni, és „csak úgy” kötetlenül beszélgetni, együtt vacsorázni, nevetgélni, mesélni. A mesemondó szülő lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és a mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül! Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, hogy csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül. Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egyhajtásra felhörpintenénk, vagy egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el. Ha nem tudunk így mesélni, akkor semmi értelme „egy percet” szakítani az egészre.


– Valamiért úgy gondolom, hogy édesanyád is sok mesét olvasott neked gyerekkorodban. Igaz ez?

– A mesék hamuban sült pogácsaként folyamatosan végigkísértek eddigi életutamon. Édesanyám kora gyerekkoromtól fogva rengeteget mesélt nekem, még ma is magamban őrzöm ezeknek az estéknek a meghitt, bensőséges hangulatát. A mesék segítettek abban, hogy legyőzzem a félelmeim, hogy elhiggyem a csodát, hogy merészeket merjek álmodni. Olyan mélyen ívódtak belém, hogy vallom: gyermekkorom mesevilága nélkül ma nem lennék ugyanaz az ember. Valahonnan innen kezdődött az egész történet, amikor még mesehallgató kislány voltam…


– Milyen a gyerekeknek olvasandó „jó”, illetve a kerülendő, „rossz” mese?

– A meseválasztásnak az életkori sajátosságokhoz, valamint a gyermek egyéni igényeihez, érdeklődéséhez, szemé­lyiségéhez, érzelemvilágához kell igazodnia. Természetesen nem tudhatjuk előre, melyik történet jelenti majd a legtöbbet számára, ahogy azt sem, hogy milyen érzelmeket fog előhívni belőle. Abban azonban biztosak lehetünk: ha a gyermek leragad egy mesénél, és újból meg újból hallani akarja, ez azt jelenti, hogy egy olyan feldolgozatlan problémája van, amire így szimbolikus úton segítséget kap. A gyermek pontosan ráérez arra a mesére, amelyik az ő élethelyzetére, problémájára rímel.

Leginkább a mese értelmezésével árthatunk, ekkor lesz belőle „rossz” mese. Nem ajánlott ezeket az írásokat magyarázni, mivel ezzel megöljük a varázslatot, és épp azt akadályozzuk meg, hogy az üzenet mélyre hatoljon. Ne kérdezzük vissza a történetet, és ne kezdeményezzünk beszélgetést annak mondanivalójáról vagy a szereplők jelleméről. A varázserejétől lecsupaszított mese megfosztja a gyermeket az önálló problémamegoldás lehetőségétől, attól, hogy a történet többszörös újrahallgatása révén megbirkózzon a szorongásaival, félelmeivel. A személyes problémák megértése és feldolgozása nem lehetséges, ha a szöveget valaki értelmezi és „megfejti” nekünk. A tanulság képi formában, érzelmi szinten marad meg a gyermekben, nem pedig a szülő magyarázatai által. Persze, ha a gyermek szeretne beszélgetni a meséről, akkor legyen időnk meghallgatni, és válaszolni a kérdésekre, amelyeket spontán tesz fel nekünk. Ekkor gyógyíthatunk vele. Fontos figyelembe venni az életkori sajátosságokat, egy jó mesét a gyermek életkorához kell igazítani. Ha varázsmesét hamarabb mondunk a gyermeknek, mint ahogy ezt az életkori jellemzői megkérik, vagyis 4,5-5 éves kora előtt, akkor fokozzuk szorongását, mivel még nem alakult ki a kettős tudat, amikor beleéli magát a mesébe, de nem téveszti össze magát a mesehőssel, amikor el tudja választani a reális és a mintha világot.  


– Hogyha mesehős, mesefigura lennél, kicsoda lenne az?

– Harisnyás Pippi lennék szívesen, egyik farsangkor az ő bőrébe bújtam. Pippi azt testesíti meg, amit minden gyermek szeretne: azt csinál, amit akar és amikor akar, hiszen varázsereje van. Ha kedve van, száz palacsintát süt a barátainak, vagy felvásárolja a játékbolt teljes kínálatát, de bármikor hajlandó fellépni a cirkuszban vagy móresre tanítani a betörőket. Öntörvényű, szabad, nonkonformista, életvidám kis figura Pippi, ezért szeretem.


– Gondolom ahhoz, hogy gyerekkönyvet írj, benned is kell legyen egy adag gyerekesség, vidámság. Hogyan őrzöd ezt meg a mindennapokban?

– Engem már többször komolyan utasítottak arra, hogy szálljak le a földre, és ne legyek naiv, gyerekes. Ha belegondolok, valóban így van: felnőttként is egy „mesevilágban” élek. Nem abban az értelemben, hogy világomat jó és rossz szereplőkre hasítom, hanem azért, mert felnőttként is hiszek a csodákban, úgy is szoktam mondani, hogy szerendipikusan élek. Ez az értékes dolgok megtalálásának képességét jelenti, azt, hogy olyan dolgokat fedezzünk fel, amelyeket valójában nem is keresünk. A mese optimista életfilozófiája és a mesei varázslat egy olyan belső hitet, önbizalmat és a világban való ősbizalmat alapozott meg bennem, amely mindig segített a kilátástalannak tűnő helyzetekben, hogy a látszólag leküzdhetetlen akadállyal szembeszálljak, hogy a mindennapi nehézségek és problémák esetében a megoldás keresésében gondolkodjak. Ehhez valóban kell egyfajta naivitás, a mágikus gondolkodás bizonyos mértékű működése. A munkám során is rengeteget játszom, nevetek, sokat vagyok gyerekek, diákok között, rengeteg élményben van részem a mindennapokban.


Share Button
Ennyien olvasták: 379

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.