Központ
2017. június 29. csütörtök, Péter, Pál
Zivatar valószínű
Ma
Zivatar valószínű
Derült
Holnap
Derült
Zivatar valószínű
Szombat
Zivatar valószínű

„Alternatívát nyújtunk az áltörténészi, dilettáns tartalmakkal szemben”

Nemes Gyula február 9, 2017 Társadalom

Erdélyi Krónika

Lelkes fiatal történészek indítottak útjára egy olyan honlapot, amely nem csak szakembereknek, de a múlt iránt érdeklődőknek is érdekes lehet.  Szerkesztői szerint az Erdélyi Krónika küldetése, hogy fórumot biztosítson az Erdély történelmével foglalkozó kutatók számára. Egy olyan internetes ismeretterjesztő felület kialakításán dolgoznak, ahol a történészek a szélesebb közönséggel is megoszthatják legújabb kutatási eredményeiket, kapcsolatba kerülhetnek szakmatársaikkal, kifejthetik véleményüket, ugyanakkor a tudományágat illető legfrissebb hírekről és eseményekről is értesülhetnek.

A honlap ezév január 2-án indult, Fazakas László alapításában. Az oldal korábbi előzménye egy blogfelület volt, Kolozsvári Krónika néven, de idővel kinőtte magát és Erdélyi Krónika névvel folytatta. Ekkor társult az alapítóhoz a mai szerkesztői és munkatársi gárda magja. Mind fiatal doktori fokozat előtt-után levő történészekből áll.

Fodor János marosvásárhelyi fiatal történészt arra kértük, mutassa beolvasóinknak is a frissen startolt weboldalt és a munkatársakat. „A munkatársak létszámát idővel bővíteni kívánjuk, a történelemhez köthető minél szélesebb profil megjelenítése érdekében. Az alapító Fazakas László mellett Ferenczi Szilárd kolozsvári történész segít a szerkesztői munkákban, mindketten Kolozsvár dualista időszakával foglalkoznak. Jómagam a tartalomért felelős munkálatokat végzem, a kolozsvári anyagok mellé marosvásárhelyi (első sorban 20. századi) vonatkozású tartalomért is felelek. Gál Zsófia művészettörténész-doktorandus szintén a kolozsvári csapatot erősíti, emellett a kincses város dualista építészettörténetét kutatja. Ő egyben a honlap művészettörténeti jellegű írásaiért is felel. Markaly Aranka csíkszeredai muzeológus, szintén doktorandus hallgató, kutatásai a kora újkori Székelyföldre terjednek ki, de honlapunkon a középkori anyagok ellenőrzésében is szerepet vállalt. Olosz Levente és Tőtös Áron Magyarországon doktorandusok, a 20. századi történelemmel foglalkoznak. Áron emellett a nagyváradi kutatásaival gazdagítja a továbbiakban honlapunk tartalmát. Szabó Csaba régész-ókortörténész, de emellett a vélemény rovatban kulturális örökséggel foglalkozó publicisztikái is megjelennek. Csapatunk tartalmi részének szebbé tételéért Gyéresi Andrea Éva és Péter Emőke grafikusok felelnek” – fejtette ki.

Erdély történetével kapcsolatos anyagok

Fodor elmondta, hogy nagyon fontosnak tartják, hogy egységes arculattal és emellett interaktív-fiatalos megjelenéssel a nagyközönség számára is nemcsak hasznossá, de vonzóvá tegyék tartalmaikat. A folyamatosan bővülő tartalmi rész széles spektrumot foglal magába: ókortól a jelenkorig a tág földrajzi értelemben vett Erdély történetével kapcsolatos anyagok között lehet böngészni. Ezen felül pedig a honlap adattár szerepet is szolgál, bizonyos települések történetének bemutatása mellett a róluk interneten fellelhető linkek és információk gyűjteményéi is szerepelnek. „Fontosnak tartjuk a települések történetének bemutatását, nemcsak a nagyvárosokét. Idővel reményeink szerint a kistelepülések elérhető monográfiáinak online gyűjteményévé válhatunk. Emellett természetesen olyan országos politikai-történeti anyagok is helyet kapnak honlapunkon, amelyek hatással voltak Erdély történelmére. A honlapon a történészeknek lehetőségük van arra, hogy a szélesebb közönséggel is megoszthassák a legújabb kutatási eredményeiket, kapcsolatba kerülhetnek szakmatársaikkal, kifejthetik véleményüket, ugyanakkor a tudományágat illető legfrissebb hírekről és eseményekről is értesülhetnek. Alternatívát kívánunk nyújtani az oly divatossá vált áltörténészi és blogszerű, dilettáns tartalmakkal szemben.”

Youtube-csatorna és Facebook-jelenlét

Az ötletgazdák Youtube-csatornát működtetnek, melyekre szándékaik szerint saját készítésű anyagok is felkerülnek majd. Emellett interjúik révén nemcsak a szakmán belül, hanem az érdeklődő diákság felé is szeretnének nyitni egy-egy érdekes középiskolai vagy egyetemi vetélkedő bemutatásával, terjesztésével. „Facebookon is jelen vagyunk, és célunk a folyamatos tartalomfejlesztés mellett a történelem népszerűsítése. Színes-képekkel megjelenő könyvismertetőink pedig az Erdély történetével kapcsolatos legújabb kiadványokat is bemutatjuk, de egy-egy már korábban publikált recenzió újraközlésével azt is el szeretnénk érni, hogy ezek az információk ne vesszenek el a sajnos egyre kevésbé megjelenő szaklapok, amúgy sem túl sokat forgatott hasábjain. Idővel reméljük, az olyan kevésbé megjelenített történelmi vonatkozású tartalmakkal is megjelenünk, mint az erdélyi színház-, vagy mozi történet, vagy életrajzok és elfeledett, de érdekes események adattára” – vázolta a történész.

Továbbá az is nagyon fontos, hogy a honlap összegyűjtse azokat az írásokat, régi képeket, illusztrációkat és linkeket, amelyek Erdély történelmi múltjához köthetőek, ezáltal létrehozva egy olyan online adattárat, amely hasznos segédletként szolgálhatja a régió történelmét kutató történészeket és egyetemi hallgatókat. Közlési felületet nyújtani az egyetemi hallgatók számára, ezáltal támogatni és bátorítani őket a publikálásra.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 744

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.