Központ
2017. augusztus 24. csütörtök, Bertalan
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Az államfő egyelőre nem függesztheti fel a korrupcióval gyanúsított Pontát

Központ június 8, 2015 Társadalom

victorpontaKlaus Iohannis államfő csak abban az esetben függesztheti fel hivatalából a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által meggyanúsított Victor Ponta miniszterelnököt, ha a képviselőház hozzájárul a politikus elleni bűnvádi eljárás lefolytatásához – mutatott rá pénteken az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva Gheorghe Iancu alkotmányjogász, volt ombudsman.

A szakértő szerint igaz ugyan, hogy az államfő felfüggesztheti a kormány tagjait, ha bűnvádi eljárás folyik ellenük, de csak abban az esetben, ha a feltételezett bűncselekményeket miniszteri mandátumuk idején követték el.

Ponta ellen viszont korábbi ügyvédi ténykedésével kapcsolatban indult bűnvádi eljárás, míg azoknak a feltételezett bűncselekményeknek a kivizsgálásához, amelyeket kormányfőként követett volna el, a parlament hozzájárulását kérte a DNA – magyarázta a volt ombudsman.

Iancu szerint az is kérdéses, hogy hogyan indíthatott eljárást a DNA Ponta ellen korábbi ügyvédi ténykedése miatt, hiszen ugyanabban az ügyben miniszterelnökként is érintett, de ez utóbbi érintettség kivizsgálásához már parlamenti jóváhagyás kell.

A Mediafax hírügynökség szerint időközben Ponta az európai szocialistákhoz és a Bukarestben akkreditált nagykövetekhez levelet intézett, amelyben ártatlannak mondja magát, és rámutat: minden jogi eszközt igénybe vesz védelme érdekében, hiszen a DNA – Ponta állítása szerint – semmivel sem tudja bizonyítani az ellene felhozott vádpontokat.

Iohannis pénteken lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, Ponta azonban közölte, hogy mandátumát a parlamenttől kapta, és csak a törvényhozás válthatja le.

Ponta pénteken ügyvédje kíséretében kihallgatásra jelentkezett a DNA épületében, távozáskor pedig azt mondta, gyanúsítottként idézték be, a korrupcióval gyanúsított Dan Șova szociáldemokrata szenátor – Ponta volt kampányfőnöke – ügyében, akivel 2007-2008-ban ügyvédként üzleti kapcsolatban állt.

A DNA azzal gyanúsítja Pontát, hogy 2007-2008-ban valójában el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel a Șova ügyvédi irodától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. A DNA erre hivatkozva okirat-hamisítás, adócsalásban való bűnsegédlet és pénzmosás gyanújával indított ellene bűnvádi eljárást.

A DNA szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Dan Șovát különböző miniszteri tisztségekbe jelölte. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához kérte a DNA a parlament hozzájárulását.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 258

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.