Központ
2018. szeptember 21. péntek, Máté, Mirella

Az anyanyelvhasználat az egyetlen irány, ami mentén megmaradhatunk”

Pál Piroska július 22, 2016 Társadalom

Beszélgetés Szigeti Enikővel, a Civil Elkötelezettség Mozgalom elnökével

Bár a nyári pihenőszabadságok ideje van, a CEMO irodájában egyáltalán nincs vakációs hangulat. Amikor beléptem, épp az egyik munkatársuk telefonálgatott Maros megye többségben magyarlakta és RMDSZ-es elöljáró által vezetett településeinek polgármesteri hivatalaiba, ahová – a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülését figyelendő – előzetes tájékoztatási kérelmet nyújtottak be. Mint kiderült: az esetek 30%-ában iktatni sem voltak hajlandóak a kérelmüket, de volt olyan kistelepülési polgármester, aki a nyomást gyakorló telefonbeszélgetés közben lajstromozta az iratot… Szigeti Enikőt, a CEMO elnökét keresem interjúért, aki máris magyarázza: aki nem iktat, törvényellenesen jár el, és a közigazgatási bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. Mivel más témák is érdekelnek, bele is vágunk.

szigeti1

Szinte napra pontosan három éve függesztették ki a Dr. Bernády György Általános Iskola homlokzatára a névtáblát, amely tanintézmény elnevezésében a CEMO-nak elengedhetetlen szerepe volt. Akkor ön azt nyilatkozta, hogy „ez nem csak egy magyar iskolanevet jelent majd, hanem óriási áttörést is a város magyar közösségének, de a civil kurázsi szempontjából is fontos lépés. Az ügy sikeres kimenetele precedensértékű és irányt szabó mozzanat lesz.” Mi történt az elmúlt 3 évben? Változott-e Vásárhelyen a civil politizálás?

A Bernády-ügyben általunk alkalmazott érdekérvényesítő módszer a felhatalmazás nevet viseli, és ezt a nehéz és fárasztó eljárást tudatosan választottuk. Ennek értelmében a szaktudással rendelkező emberek átadják az ismereteket a közösség tagjainak, akik ezután részt vállalnak a munkában. A módszer nem mellékes üzenete, hogy egy szervezet, vagy kétszemélyes csapat szaktudása ellenére sem tud áttörő eredményeket elérni a közösség bevonása nélkül. Ez az eljárás a Bernády-ügy esetén nagyon sikeresnek bizonyult, hisz a majdnem három évig tartó munka alatt a civilek csoportja nem változott, motiváltak maradtak végig, és ez fantasztikus eredmény a mi területünkön, mert iszonyú nehéz bevonni az önkéntes érdekérvényesítő munkába a társadalom tagjait. Egyébként Közép-Kelet Európa-szerte példaértékű, amit 3 év alatt végigvittünk. Azóta is tovább alkalmaztuk ezt a módszert a kétnyelvű utcanévtáblák esetében, ahol a civil kurázsi erősödött ugyan, viszont a hatóságok közbelépése, a büntetések teljesen más irányba terelték az ügyet.

Az utóbbi években sajnos a létező emberi kapacitás ellenére sem indult egyéb civil kezdeményezés a városban, igaz a politikai elit jelenléte sem tesz jót az efféle szerveződéseknek. Üdítő példa volt az elmúlt héten szervezett Berek-party, ahol a szóban forgó utcában folyó beruházás egyéves születésnapját „ünnepelték”, és meg is lett az eredménye: a héten már munkagépek lepték el a területet. Az embereknek meg kell érteniük, hogy mindig van hatása a munkának, ha látszólag nincs is eredménye, akkor is önszerveződtünk, összefogtunk és felfedeztük, hogy közösek a problémáink, és hogy két ember több, mint egy. Ezt a hatóságok is tudják és tartanak is ettől. Ám a rossz hír, hogy annak is van effektusa, ha nem csinálunk semmit, ennek viszont negatív előjelű hatása van…

A CEMO stratégiai pereket indított, többek között a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ellen a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt.  Járható útnak látja ezt a fajta érdekérvényesítést?

Hogy járható-e vagy sem, nem tudjuk megmondani, mert Romániában még sosem alkalmazták, de minket ide vittek az ügyeink. Más országban viszont tesztelték, például a katalánok. Kanadában is volt erre példa. Románia büszke arra, hogy erős a kisebbségvédelmi törvényi háttere, valamint nemzetközi egyezményeket is ratifikált, és emiatt a stratégiai perek erőssége, hogy felszínre hozza a jogi normák hiányosságait, az alkalmazási problémákat, bebizonyíthatja, hogy csak papíron léteznek ezek a törvények. A gyengeségei, hogy hosszadalmasak, sokba kerülnek és nem váltja ki az aktivista munkát. Emellett pedig körültekintően kell összeállítani a peranyagot, nehogy negatív precedenst teremtsünk. Ezek a perek ősszel jutnak el a bírósági szakaszba.

A helyi rendőrség személyzetpolitikája miatt is eljárást indítottak, ugyanis kevés a magyarul tudó rendőr, és az intézmény a feliratozásban sem tartja tiszteletben a kétnyelvűséget. Most hol tart az ügy?

Mivel az intézmény illetékesei a diszkriminációellenes tanács felszólítására azt válaszolták, hogy számos magyar személy dolgozik a rendőrségen, igényeltem az alkalmazottak és az általuk betöltött tisztségek listáját. Egyelőre megtagadták a lista kiadását, arra hivatkozva, hogy azok titkosítottak. Ez természetesen nem így van. Ha továbbra sem bocsátják rendelkezésünkre, a közigazgatási bírósághoz fordulok. Annyit belső információkból megtudtam, hogy gyűlést hívtak össze, ahol felmérték, hányan ismerik a magyar nyelvet, hisz ők is tudják, hogy sokkal többet kell „adniuk” a magyaroknak. Arról is beszélnek, hogy egy-két magyar személyt kellene alkalmazniuk a rendőrség adminisztratív személyzetébe, de én úgy vélem: nem szabad megelégedni ezekkel a félmegoldásokkal, hanem folyamatos nyomás alatt kell tartani az intézményt, így lehet eredményt elérni.

szigeti2

Ön mindig hangot adott politikai és politikusokról alkotott véleményének. Miként vélekedik a parlamenti választások potenciális jelöltjeiről?

Valójában teljesen mindegy, kik szerepelnek azon a listán, hiszen az RMDSZ-en kívül senki másnak nem volt beleszólása annak kialakításába. Tulajdonképpen diktatúrához hasonló helyzetben vagyunk, mert monopolhelyzetben lévő szervezet vezeti a közösséget politikailag és nemcsak, hisz a hatása az oktatástól az egyházig megtapasztalható, és ez a hatás nem pozitív vagy közösségerősítő. Ha ilyen esetben nincs civil kontroll vagy kritikai gondolkodás, annak nagyon rossz következményei lehetnek. A romániai magyar közösség óriási demokráciadeficittel küzd: nincs lehetősége megválasztani a politikai elitjét, az eléje tolt listára voksolhat, vagy otthon ül. Ebből a szempontból a román közösség nagyobb demokráciamutatókkal rendelkezik, hiszen a többpártrendszerből fakadóan megvan az illúziónál nagyobb lehetősége, hogy választhat, nem csak szavazhat. Sajnos az RMDSZ-képviselők nem sokat tudnak felmutatni 25 év parlamenti képviselet és a kormányzati szerepvállalás mellett. Sőt. Nem erősödött meg a közösség pozíciója, gazdaságunk sem virágozott fel.  Nagyon fontos tudni azt is, hogy az RMDSZ által a közigazgatásba vagy állami intézményekbe kinevezett vezetők munkaköri leírásában nem szerepel egyetlen olyan mondat sem, amely a magyar érdekvédelmet jelentené. Például egy RMDSZ által delegált magyar főtanfelügyelő-helyettes hatásköre nem tér ki olyasmire, ami kizárólag a magyar gyerekek érdekeit képviselné, tehát ugyanaz a munkája, mint Caracalban Petrutának. De általánosságban véve: a rendszerben lévő embereknek nincs érdekvédelmi feladatuk, így a magyar közösség szempontjából a munkájuk eredménye nulla.

Milyen reményeket fűz a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőtestület új tagjainak munkájához?

Nem fűzök túl nagy reményeket ehhez a frakcióhoz, de hát az elődeik sem végezték el a feladatokat. A velük való beszélgetéseim során mindenikük azt mondta, hogy ők tanácsosok egy román közigazgatási rendszerben, és nekik nincs plusz érdekvédelmi feladatuk. Csodálkozásomat pedig nem értették. Ezt tudva a soron következő választásokon bármilyen román pártra adhatom a voksom, mert ők is ugyanannyit tesznek a közösségünkért. A tanácsosoknak elképzelésük sincs, hogyan lehetne például a tanácsüléseken a kétnyelvűséget megvalósítani, és tizedrangú kérdésként tekintenek rá. Ezzel az a probléma, hogy amikor egy érdekvédelmi szövetség önmagát a magyar közösség létezésére építi, de a tagjait nem készíti fel arra, hogy mit jelent a „magyar szempont” a közigazgatásban, akkor a saját léte valójában teljesen más okokra épül… Ennek tükrében, úgy gondolom, az RMDSZ-nek a teljes létjogosultságát, szerepét kellene újragondolnia, nem olyan látszatmegoldásokkal kellene kecsegtetnie a polgárokat, hogy fiatalítás vagy több nőjelölt lesz a listákon.

Egyesek szerint az ön vesszőparipája „fontosabb dolgok helyett” az anyanyelvhasználat. Miért tartja ezt a legfontosabbnak?

Egyszerű a válasz: mert más megkülönböztető jelünk nincs. Ugyanahhoz a kultúrkörhöz tartozik a két nemzet, a román és a magyar is, ha pedig kiemeljük a közösségből a nyelvet: beépültünk. Azért kell hangsúlyos szerepet fektetni az anyanyelvhasználatra, mert ez az irány, ami mentén meg tudunk maradni. Más nincs. Erre épül az oktatás, a kultúra és minden egyéb. Szinte nevetséges, hogy 16 évvel a nyelvhasználati törvény megjelenése után arról szól a történet, hogy felszegezzük-e a kétnyelvű táblát vagy sem. Ennél sokkal előbbre kéne járjunk…

A Facebookon kritikával illette a Forgatagot és annak esetleges vagy nem létező közösségépítő funkcióját. Mit kifogásol az eseménnyel kapcsolatosan?

Az összes hasonló eseménnyel az a gond, hogy nem erősítik a közösséget. Ez egy ötnapos kulturális esemény, amely – ha közben jól is érezzük magunkat – folyamatosan fenntartja az üzenetet, hogy a városon kívül kell megszerveznünk. A másik problematikus tény, hogy a rendezvény jobbára magyarországi adófizetők pénzéből jön létre. Ennek mi az üzenete? Hogy nem tudunk saját adólejeinkből programokat szervezni, vagy nem tudjuk rávenni a román államot, hogy támogassa a kisebbségek rendezvényeit? Ez egy biznisz, aminek a fenntarthatósága megkérdőjelezhető, hiszen mindig külső forrásoktól függ. Bulizással még nem erősödött meg a világon egyetlen közösség sem, kemény munkával, áldozathozatallal, csatákkal annál inkább. Bizonyára pillanatnyilag felemelő érzés a koncerteket végighallgatni, de ezen események hatása pont addig tart, amíg összepakolják a díszleteket. Sehol a világon nem életképes példa, hogy nagy összegű külföldi támogatásból létrehozott kulturális programoknak a hatása olyan erős lett volna, hogy a közösséget megerősítette volna pozíciójában. Elszegényedő, perifériára szorult közösség számára ezt a pénzt ilyesmire elkölteni elég nagy meggondolatlanság. Viszont van erőssége is: egy-egy esemény olyan személyek nevéhez kapcsolódik, akik a későbbiekben politizálni szeretnének, és ehhez közösségépítő imázst alakítanak ki maguknak.

Mi lehet az oka a társadalom közügyek iránt tanúsított apátiájának? Nem csak a választások iránt érdektelen a lakosság több mint fele, de más őket érintő, jelentős ügyekben sem foglalnak állást aktívan. Változtathat-e ezen valami, valakik, vagy ez már „vesztett ügy”?

Tény, hogy a szocializmus, kommunizmus elnyomta az emberekben ezt az ingert. Szomorú látni, hogy a politikai elit jelenleg is erősíti a passzivitást, vagy elhallgattatja azokat, akik beszélni akarnak. Ez a demokráciadeficit iskolapéldája. Azért kiemelném, hogy a magyar közösség sokkal apatikusabb a románnál. Konkrét példaként: létezik egy egyszerű telefonos alkalmazás, Civic Alert, jó eszköz arra, hogy a lakosok jelezzék különböző intézmények irányába, ha bármilyen hiányosságot tapasztalnak. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalba kizárólag román személyek küldtek ilyen észrevételt. Ez mutatja, hogy ők sokkal otthonosabban érzik magukat a városban, magatartásukkal jobban erősítik a demokratizálódó folyamatokat, mindamellett, hogy a történelem során erősebb volt a magyar közösség társadalmi felelősségvállalása. A polgárok „felrázásának” felelőssége ugyan jöhetne a civil szervezetek irányából, de sajnos nagyrészüket a politikum becsatornázta, és maguk is a passzivitást választják, megerősítve a monopolhelyzetben lévő politikai szereplőket. Leegyszerűsítve: abszolút senki nem kritizálja az RMDSZ-t. Ám amíg mi, a civil szervezetek nem gyakorlunk nyomást az RMDSZ-re mint állami szereplőre, addig mi is a passzivitást erősítjük.

Share Button
Ennyien olvasták: 1383

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.