Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

„Az emberek mindenhol emberek”

Pál Piroska augusztus 21, 2015 Társadalom

Vásárhelyről Vorarlbergbe

Csíki Lehel Marosvásárhelyen született, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségizett, és miután a filológia szakos egyetemi diplomáját is megszerezte, munkalehetőség után nézett. A kilátások sem Vásárhelyen, sem Kolozsváron nem voltak bíztatóak, emiatt úgy döntött, hogy Ausztriában próbálja ki az önkéntes munkát. Bár az osztrák országba érkezésekor németül csak kezdő szinten beszélt, az elején angolul is boldogult, később pedig a német nyelvet is elsajátította. Idén már harmadik éve, hogy szellemileg sérült felnőttek foglalkoztató-központjában dolgozik, nyári gyakorlatára pedig hazajött Marosvásárhelyre, hogy megnézze: itthon miképp működik a fogyatékkal élő személyeket tömörítő civil szervezet.

11901547_10206514073906566_1382217682_o

„Az akkori barátnőm is külföldre készült önkénteskedni, és kedvet kaptam, hogy én is kipróbáljam magam ebben, emellett pedig németül is megszerettem volna tanulni, erre pedig legjobb lehetőség ilyen nyelvterületre költözni. Így a pályázataim közül kedvezően bírálták el a nyugat-ausztriait, és most Vorarlberg megyében élek, amely a svájci és a német határ mellett terül el, gyönyörű, vidéki jellegű, nyugodt miliőben” – mesélte Lehel odakerülésének történetét. Elmondása szerint a legelső dolog, ami megfogta: a környezet. Az Alpok gyűrűjében fekszik a völgy, ahol lakik, így szabadidejében egyértelműen kihasználja a lehetőségeket: túrázik, biciklizik, úszik a mesebeli szépségű helyen. „Amikor megérkeztem, már láttam előre, hogy egy év nem lesz elég, hogy magamba szívjam, megismerjem a környezetet, így hat hónap önkénteskedés után, kértem az alkalmazásom, ami meg is történt.”

11895501_10206514074186573_761661040_o

„Számomra ez nem nehézség”

Lehel tanul is a munka mellett: reggel 8-tól délután 4-ig fogyatékkal élő felnőttekkel dolgozik, és közben főiskolára jár, ahol szociális gondozói oklevelet kap majd. Hozzátette, hogy ez igen optimálisan van megoldva, mert a főiskola gyakorlati részét elvégezheti a munkahelyén, ahol fogyatékkel élő felnőttekkel leginkább kézműveskednek, és a termékeiket az épületben lévő kávézóban árusítják.

„Többször feltették a kérdést, hogy problémás-e sérült személyekkel dolgozni, de én egyáltalán nem élem meg ezt nehézségként, sokszor annyira intuitívak, hogy megfeledkezem arról, hogy szűkebb korlátaik vannak, mint például nekem. Ilyenkor figyelmeztetem magam, hogy csökkentsem az elvárásaim feléjük. Legfontosabb ebben a munkakörben, hogy szeressünk emberekkel dolgozni, illetve a türelem és a nyitottság” – állítja.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen nehézségekbe ütközött első hónapjaiban, Lehel elmondta, hogy a legnagyobb nyitottsággal utazott Ausztriába. „Nem féltem vagy idegenkedtem egyáltalán, tudtam, hogy az emberek mindenhol emberek, és ott is megtalálom a hozzám hasonlóan gondolkozó, cselekvő személyeket. Könnyített az is a helyzetemen, hogy a fogadószervezetemnél még kilenc önkéntes tevékenykedett, akik különböző országokból érkeztek, így egymásba lelket öntöttünk a nehezebb pillanatokban, hisz ugyanazokkal a problémákkal szembesültünk. Ám a befogadók is mindent megtettek, hogy jól érezzem magam” – mesélte kezdeti tapasztalatait.

Vorarlberg megyében, ahol Lehel lakik, erős dialektussal beszélik a németet, és bár az első három hónapban csak angolul kommunikált, utána már a többiek viccelődése ellenére is elkezdett németül beszélni. „Nem mellékes az sem, hogy a fogyatékkal élő személyekkel dolgozók elsődleges kommunikációs eszköze nem a nyelv. Gesztusokkal, testbeszéddel, mimikával, hanghordozással is könnyen megértjük egymást” – vallja.

Az erdélyiség mint dél-tiroliság

Számos, külföldön élő erdélyinek nehézséget jelent elmagyarázni az ottaniaknak nemzeti identitásukat. Ezen Lehel is átesett, és mint mondta, az elején voltak érdekes helyzetek, mert nem mindenikük értette meg, hogy Romániából érkezett, de magyar nemzetiségű. Aztán jobb híján, a dél-tiroli példával illusztrálva megértette az osztrákokkal, hogy mi a helyzet Erdély történelmével. De a szerencséjének tudja be, hogy nagyon kedves, nyitott személyekkel találkozott.

Nyári gyakorlat Marosvásárhelyen

Megtudtuk, az ausztriai szervezet kapcsolatban áll a vásárhelyi Alpha Transilvaniával, így egyértelmű volt Lehel számára, hogy hazajön a két hetes nyári gyakorlatra. „Újszerű volt számomra, hogy Vásárhelyen fogyatékkal élő gyerekekkel dolgozom. Ugyanakkor nagyon meglepő és pozitív, illetve ez Ausztriára egyáltalán nem jellemző, hogy a gyerekcsoportban minden gyerekre jut egy nevelő: ez nagyon nagy luxus. Ami sajnálatos különbség, hogy az osztrák állam kiválóan kidolgozott terv szerint támogatja ezeket a személyeket – úgy anyagilag, mint szellemileg –, Románia viszont kevésbé. Az osztrák döntéshozók számolnak azzal, hogy a sérült személyek nem fognak tudni úgy teljesíteni a társadalomban, mint egészséges társaik, emiatt elégséges összeget utalnak nekik ahhoz, hogy önálló életet éljenek: ebből foglalkoztatást tudnak vásárolni maguknak, de a gondozóik, hozzátartozóik is kapnak pénzt. 18 éves kor után is az állam állja a költségeket, amik ezzel az életformával járnak” – mesélte. Azt is elmondta, hogy a fogyatékos gyerekek nagyrésze kiskorukban integratív osztályokba jár egészséges gyerekekkel, amely segít a felzárkózásban, illetve a társadalomba való beilleszkedésben.

„Sokat tanultam magamról”

Arra a kérdésünkre, hogy miben változott meg ottléte alatt, elmondta, hogy a munkahelyén nagyon sokat tanult magáról és embertársairól. „Nyilván Ausztriában is az átlaghoz képest alacsonyabbak a fizetések a civil szektorban, de jó érzés volt először életemben annyi pénzt keresni, hogy ne kelljen aggódva gondolnom a másnapra, emiatt nyugodt vagyok, biztonságban érzem magam.” De azt is hozzátette, hogy itthonról hiányoznak neki a közeli barátok, illetve az erdélyi emberek barátságossága. „Itt is kedvesek az emberek, de nem kívánják a közelséget, nem szoktak ölelkezni, más a proxemikájuk, és természetesen párkapcsolatot is nehezebb kialakítani. De ezek ellenére otthon érzem magam Vorarlbergben, honvágyam is nagyon ritkán van, és egyelőre nem is tervezem a hazajövetelt. Sőt, el tudnám képzelni az életem Ausztriában, egy kis faházban lakva, családot alapítva” – zárta beszélgetésünket.

Share Button
Ennyien olvasták: 531

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.