„Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van”
– Beszélgetés Jakab Istvánnal, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye újonnan megválasztott esperesével –
2012. november 3-án ünnepi istentiszteletre került sor a marosvásárhelyi alsóvárosi gyülekezet templomában, amelynek keretén belül beiktatták tisztségébe az esperest és az egyházmegye megválasztott tisztségviselőit. A fogadalomtétel és a szeretetvendégség után arra kértük a nagytiszteletű esperes urat, beszéljen olvasóinknak személyéről, gyülekezetéről, terveiről.
– Beszéljen, kérem, először is magáról: mikor, hol született? Hol végezte tanulmányait? Hol voltak parókiái? Mikor került a galambodi egyházközség élére?
– 1970-ben születtem Széken és itt töltöttem boldog gyermekkoromat, itt jártam elemi iskolába is. Középiskolai tanulmányaimat Kolozsváron, a 3- as számú Matematika Fizika Líceumban (ma Báthory István Elméleti Líceum) végeztem. A teológiai tanulmányok befejezése után egy évet szolgáltam a Egyházközségben, majd két évet segédlelkész voltam a Kolozsvár Bulgária- telepi Gyülekezetben. 1997 óta a Galambodi Református Egyházközségnek vagyok a lelkésze, itt szolgálok családommal, nejemmel, aki vallástanár, és három gyermekünkkel.
– Milyen közösség a galambodi?
– A Makkai Sándor Mi, Ernyeiek című regényében szereplő Gerle- falva nem más, mint Galambod. A falu Marosvásárhelytől 12 km- re fekszik, Mezőcsávás községhez tartozik. Az egyházközség első említése a 14. századig vezethető vissza. Ma összesen 200 lélek tartozik egyházközségünkhöz, nem szűkölködünk sem lelki, sem anyagi áldásokban. Fontos megemlítenem, hogy az elmúlt 20 évben stabil a gyülekezet lélekszáma, nem egy kiöregedőben lévő egyházközség vagyunk. Gyermekeink szinte minden alkalommal hiánytalanul jelen vannak vallásóráinkon, fiataljaink szívesen jönnek ifjúsági alkalmainkra, felnőtt gyülekezeti tagjaink pedig szeretnek templomba járni, szívesen adakoznak.
– Ön bizonyára ismeri a mezőségi református magyar emberek mindennapi gondjait, bajait. Mit gondol, hogyan lehetne megfékezni a mezőségi
egyházközségek szórványosodását, elnéptelenedését, a hívek elnemzettelenedését?
– Nem állíthatom, hogy az egyházmegyénk lelkipásztorai között én ismerem a legjobban a Mezőséget, hiszen vannak társaim, akik hosszabb ideje szolgálnak mezőségi gyülekezetekben, de éppen a napokban gondolkoztam el azon, hogy jómagam nemcsak mezőségi gyülekezetben szolgálok, hanem származásomnál fogva is idevalósinak vallhatom magam. Mindenekelőtt fontosnak tartom megjegyezni, hogy szeretem a Mezőséget, szeretem az itt élő embereket. Pár éve egy hasonló kérdésre azt válaszoltam: amikor Galambodra érkeztem családommal, azért szerettem a galambodiakat, mert nem ismertem őket, ma el tudom mondani, hogy azért szeretem őket, mert megismertem életüket. Örömeikkel és bánataikkal, erényeikkel és hibáikkal együtt. És ez igaz az egész Mezőségre is! A mezőségi embereknek sok tekintetben kevesebb jutott a földi jóból, mint Erdély más tájegységeinek: termőföldje nem hasonlítható a Nyárád- mente vidékéhez, történelme nem olyan dicső, mint a Székelyföldé, a mezőségi táj nem hasonlítható a szépséges Hargitához. Sokféle hátránnyal, nyomorúsággal kellett megküzdenie a Mezőségnek történelme során, az asszimilálódás nagyon nagy mértékben fejtette ki szomorú hatását, de a mezőségi ember is küzd a maga módján a megmaradásért, a fennmaradásért, és mivel tudja, hogy rajta (is) csak az Isten segíthet, talán nagyobb hittel keresi a Megtartó Istent. A megmaradásra sem itt, sem másutt nincs más lehetőség, csak az Ige általi megújulás révén. Isten Lelke megújít egyént és közösséget, egyházat és nemzetet. Egyedüli reményünk az élő Jézus Krisztus. Komolyan venni hit által Isten felkínált kegyelmét, ez a megmaradás útja.
– Ön szerint az egyháznak feladata a nemzeti értékek megőrzése, megmentése, a kulturális élet művelése?
– Az egyház feladatát, küldetését Jézus Krisztustól kapja, ami nem más, mint az evangélium hirdetése. Ugyanakkor hisszük, hogy ahol Isten Igéje megszólal és halló fülekre, befogadó szívekre, engedelmes életekre talál, ott a nemzeti identitástudat is egészséges mederbe terelődik. A keresztyén ember számára fontos a nemzeti öntudata, a nemzet értékeinek megőrzése, a kultúra ápolása, gyarapítása. Tehát kérdésére válaszolva: igenis van megbízatása, feladata az egyháznak ilyen téren is.
– Van- e jelmondata – például egy ige –, ami vezérli az életben, szolgálatban, ami erőt ad a nehéz percekben a folytatásra?
– Igen, természetesen több vezérigém is van, de mind közül számomra a legkedvesebb Pál Rómaiakhoz írt levelének 8,28 verse: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.” Sok nehéz helyzeten segített át a Szentírásnak ez a csodálatos üzenete.
– A 2012. augusztus 31- én tartott egyházmegyei közgyűlésen önt választották a Maros- Mezőségi Református Egyházmegye esperesének. Mit gondol, miért esett önre a szolgatársak választása? Mivel érdemelte ezt ki?
– Nehéz kérdés! Szeretném elmondani, hogy elsősorban az Úr kezéből fogadom ezt a tisztséget, megbízatást. Isten, amikor kiválaszt valakit valamilyen feladatra, különleges szolgálatra, akkor nem érdemek szerint dönt. Református hitünk szerint minden kegyelem. Hiszem, hogy az én esetemben is Isten kegyelmi kiválasztásáról van szó, melyet először nem is velem, hanem azokkal a szolgatársaimmal közölt, akik megkérdeztek, hogy elvállalnám– e a tisztséget. Miután elhangzott felém a felkérés, imádságban Isten elé tártam mindezt. Kaptam igei választ is, de az Egyházmegyei Közgyűlés döntését is imádságomra adott válaszként értékelem. Remélem, hogy megbízó Uram alkalmassá tesz az esperesi feladatok szerinte való betöltésére.
– Milyen tervekkel néz új megbízatása elé? Lesznek- e reformok, újítások az egyházmegye életében?
– Igei reformokra, megújulásra folyamatosan szükség van. Ez nem emberi terv, igény, szándék csupán, hanem mindenekelőtt Isten akarata, parancsa. Feladatunk figyelni a Szent Lélek vezetésére, és engedni, hogy Ő elvégezze előbb bennünk, majd általunk a szerinte való reformokat. Meglátásom szerint az Ige szerinti hagyományokat meg kell őriznünk, hiszen ezek stabilitást adnak életünknek, az újításokra pedig azért van szükségünk, mert ez által új impulzusokat nyerünk. A lényeg, hogy mindenben a Lélek vezessen!
Szeretnénk még nagyobb hangsúlyt fektetni a presbiteri továbbképzőkre, ifjúsági konferenciák rendszeres megszervezésére, a nőszövetség áldott és áldozatos szolgálatára továbbra is nagy szükségünk lesz, ezek az ágazatok eddig is működtek, de szeretnénk, ha új lendületet vennének. Újszerű kezdeményezésként említeném, hogy az értelmiségieket szeretnénk sokkal inkább megszólítani, mint eddig tettük. Fájdalommal vallom meg, hogy nem figyeltünk eléggé rájuk az elmúlt időszakban, hiszen nagy segítségünkre lehetnének a szolgálatban. Szükségünk van rájuk! Több visszajelzésből tudom, hogy szívesen bekapcsolódnának az egyház tevékenységébe.
– Van- e még valami, amit el szeretne mondani a lap olvasóinak?
Kérem az olvasókat szeretettel, hogy imádkozzanak elöljáróinkért, egyháziakért és világiakért egyaránt. Vezetőnek lenni nem csak megtiszteltetés, kiváltság, hanem komoly felelősség, nehéz feladat. Isteni bölcsességre, erőre, kitartásra van szüksége minden vezetőnek, ezért fontos, hogy imádkozzunk értük.
A közelgő adventre előretekintve kívánom a kedves olvasóknak, hogy tudjanak hittel tekinteni a jövendőnkre, hiszen a jövőnk is Isten kezében van. Belé vetett hittel járjuk életutunkat, szeretettel éljük meg embertársainkkal, elsősorban családtagjainkkal való kapcsolatunkat, reménységgel tekintsünk előre, hiszen Valaki előttünk végig ment az úton, Valaki most is velünk van, Valaki vár ránk és Valaki utánunk jön, hogy magához vigyen. Ez a Valaki az igaz Jézus Krisztus! Az Ő gazdag áldásait kívánom sokszor megtört, fájdalmaktól meggyötört, búba merült életünkre. Békesség Istentől!
