Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Bekecsalja Szépe 2015: „Nem elegendő, ha a nő csupán külsőleg szép”

Pál Piroska augusztus 7, 2015 Társadalom

A hétvégén Nyárádszeredában zajló Bekecsalja Szépe verseny első helyezettje a koronkai illetőségű Takács Evelyn lett. Az idén érettségizett, csupán 18 éves lány számára nem volt idegen a színpad, sőt, a koronát sem először helyezték a fejére, hisz négy éve a Nyárádmente Szépe versenyen is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ezek ellenére átlagos, hétköznapi lánynak tartja magát, aki szeret társaságban lenni. Emellett elmondása szerint két lábbal áll a földön, szeret irányítani és racionális gondolkodású személynek tartja magát. Jószívűségét és barátságosságát előnyeként említi, de néha türelmetlen és sértődékeny. A szépségversenyre barátja és családja biztatására jelentkezett, de önmagát is ki szerette volna próbálni egy efféle megmérettetésen. Szabadidejét a barátaival, családjával és a kutyájával tölti legszívesebben, de gyakran kirándul, valamint a filmnézést és a könyveket is szereti.

IMG_0787

„Elszántságom és maximalizmusom hozhatta a koronát”

„Felemelő és megtisztelő érzés volt átvenni a koronát. Nagyon boldog voltam, hogy engem választott a zsűri első helyezettként. Tényleg felejthetetlen élmény marad ez számomra” – mondta el lapunknak Evelyn az esemény után néhány nappal, amikor arról kérdeztük, hogy milyen érzés volt hallani a nevét Bekecsalja legszebb lányaként.

Azt is elmondta, hogy a versenyre való felkészülés öt napon át tartott, ahol próbákon vettek részt a jelentkezők és megtanulták a koreográfiát, a pózokat és a helyes testtartást. Ardelean Laura többszörös szépségkirálynő nagy segítség volt a lányok számára, hisz számos jó tanáccsal látta el őket, és Marton Júliának is köszönettel tartozik, mert ő állította össze a koreográfiát. Hozzátette, hogy a próbák önmagukban nem elegendőek, otthon is kell gyakorolni, és elengedhetetlen a verseny előtti minél több pihenés.

IMG_0798

Arra a kérdésünkre, hogy mely tulajdonságainak köszönhetően nyerhette el az első díjat, Evelyn szerint valószínűleg pozitív kisugárzásának, elszántságának és maximalizmusának tudható be a korona. „Tényleg próbáltam a legtöbbet és a legjobbat kihozni magamból a színpadon, és úgy tűnik, ez többé-kevésbé sikerült is” – állítja.

Sok lány álma válhat valóra

Evelyn szóvá tette, hogy bár a létező hazai szépségversenyek szervezése rendben van, és fontosak, mert sok lány álma válik valóra általuk, illetve pozitív tapasztalatokat nyújtanak számukra, ám kevés efféle megmérettetést rendeznek térségünkben. „Ami a Bekecsalja Szépe versenyt illeti, abszolút elégedett vagyok, sok pozitív élménnyel és baráttal lettem gazdagabb. Minden gördülékenyen ment, semmiben nem szenvedtünk hiányt. A szervezők kedvesek, rugalmasak és segítőkészek voltak. Közülük is kiemelném Dászkel János főszervezőt, akihez bármikor fordulhattam bármiféle gonddal. Sok jó tanáccsal szolgált, és motivált, amikor elbizonytalanodtam” – mesélte élményeit.

IMG_0805

„A szép nő pozitív és erős is”

Arra a kérdésünkre, hogy miként képzeli el a szép nőt, elmondta, hogy meglátása szerint nem elég, hogy csupán fizikailag vonzó legyen az. „Egy szép nő okos, megfontolt, határozott és ravasz. Fel kell találnia magát az életben, pozitívnak és erősnek kell lennie. De ha külső adottságokról beszélünk, akkor talán Van Amber Heard amerikai színésznő stílusa, külseje áll az ízlésemhez a legközelebb” – magyarázta.

evelin1

Jövőbeni tervei között szerepel az Erdély Arca szépségversenyen való továbbjutás, ami egy nagyobb megmérettetés, számos résztvevővel. De ősztől leginkább a tanulásra szeretne koncentrálni, hisz a Petru Maior Tudományegyetem bank és pénzügy szakán folytatja tanulmányait. „Szeretnék további szépségversenyekre is jelentkezni, de az egyetem után elsőszámú prioritás az önállósodás és a karrierépítés” –foglalta össze a fiatal lány.

Share Button
Ennyien olvasták: 1865

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.