Benedek_imre
Társadalom

Benedek Imre nem hagyja cserben a szavazótáborát!

benedek_imreBenedek Imre nem hagyja cserben a szavazótáborát!

„Valóban igaz a hír, miszerint beszélgetést folytattam Frunda Györggyel” –
nyilatkozta lapunknak dr. Benedek Imre.

Az említett találkozás alkalmával Frunda arra kérte a kardiológust, lépjen vissza a városvezetői tisztségért folyó harcból. „Én nagyon szeretném, hogy Marosvásárhely polgármesterét a magyar közösség adja, és el kell ismernem, hogy a szenátor úr nagyon felkészült ember, és az RMDSZ támogatását is élvezi. Mindemellett nem hagyhatom cserben azt a több ezer embert, aki eddig bizalmat szavazott nekem, nem tehetem meg azt, hogy egyik napról a másikra kilépek a játékból” – jelentette ki Benedek Imre.  

Ugyanakkor hangsúlyozta, tisztában van azzal, hogy két magyar jelölt indulása Dorin Florea malmára hajtaná a vizet. Így a professzor úr szerint a legjobb és legdemokratikusabb megoldás egy előválasztás lenne. A megmérettetés alapján a győztes jelölt indulhatna a polgármesteri székért, továbbá egy, a megszerzett százalékok függvényében összaállított koalíciós jelöltlista által meg lehetne szerezni a többséget az önkormányzati képviselőtestületben is. „Egy ily módon megvalósuló összefogás esetén mindannyian egy irányba húznánk a szekeret, és valóban a közösségünk érdekeit tudnánk képviselni” – állítja Benedek.

A kardiológus hangsúlyozta, esetleges visszalépése nem jelentené azt, hogy támogatói automatikusan Frundára adják voksukat. Ha nem sikerül az előválasztáson, s közös listán alapuló megegyezés, akkor kitart indulási szándéka mellett – jelentette ki a professzor.


Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.