Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Köd
Csütörtök
Köd
Köd
Holnap
Köd
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

Bor- és lekvárversenyen jeleskedtek a Maros megyei termelők

Központ augusztus 18, 2017 Társadalom

Több arany- és ezüstérem

Idén augusztus 9-én 4. alkalommal rendezték meg Szlovákiában a Nemzetközi Bor-és Lekvárversenyt, amelyre 456 lekvárral és 324 bormintával neveztek be a különböző országokból, köztük Erdélyből, Maros megyéből is érkező termelők. Akikre igencsak büszkék lehetünk, hiszen saját készítésű termékeik több arany- és ezüstérmet tudhatnak magukénak.

A bor-és lekvármintákat 100 pontos bírálati rendszernek megfelelően gyakorlott szakmai zsűri értékelte. A Zselízen összeült zsűri tagjainak nehéz munkája volt, ugyanis minden minta egyedi és rendkívül gazdag ízvilággal rendelkezett. A boroknál és a lekvároknál a minta megjelenését: színét, állagát, az illatát: karakterességét, gyümölcsösségét, valamint az ízét: intenzitást, minőséget vették figyelembe. A borverseny főbírája ing. Ailer István, PhD a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem gyümölcsészet, szőlészet és borászat tanszékének tanára, a lekvárverseny főbírája dr. Solti Gábor, a Kárpátmedencei Ökogazdálkodók Szövetségének elnöke volt.

„A borászok évről évre mindenhol örömmel mutatják meg, kóstoltatják a boraikat, és vállalják fel a borversenyeken való megmérettetést. Arra gondoltunk, hogy adjunk lehetőséget a hölgyeknek is, hogy megmutathassák, milyen finomságokat készítenek a konyhában. Így nemcsak borversenyt, hanem bor- és lekvárversenyt hirdettünk meg. Kíváncsian vártuk azon bátor hölgyek jelentkezését, akik hajlandóak a lekvárjaikkal benevezni. Legnagyobb meglepetésünkre az első hasonló rendezvényen többségében hölgyek, 364 lekvármintával neveztek be a versenybe. Míg a borászok 270 bormintával készültek. A minták nem csak Szlovákiából érkeztek, hanem Magyarországról, Csehországból, Németországból, Ausztriából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Szlovéniából is. Így ez a verseny, melyhez hasonlót még sehol sem tapasztalt a szakma, a határokon átívelő összefogás jelképévé, családközpontú és generációkat összekapcsoló szimbólummá is vált egyben” – nyilatkozta Palik Klára szervező.

Hagyományok öröklődése az ízvilágok tükrében

A zsűri a lekvárok bírálatánál rendkívül nehéz helyzetben volt, hiszen mindeniket fáradtságos munkával készítettek, átadva a közösségnek őseink, szüleink hagyományait. Mindegyik egyedi és csodálatos ízű volt. Ugyanez mondható el a borokról is.

„Már több éve foglalkozunk bogyós gyümölcsök vegyszermentes termesztésével, és mivel egyre nagyobb az érdeklődés és a kereslet irántuk, már szinte kötelességünknek érezzük az egyre nagyobb területen való gazdálkodást. Azért, hogy a gyümölcsök ízét ne csak szezonálisan élvezhessük, másfél éve úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a feldolgozással is, ami úgy tűnik, hogy egyre több sikerhez és pozitív élményhez vezet, ami abból is kitűnik, hogy a málnalekvár már a második díjjal büszkélkedhet. Gyümölcsültetvényeink mellett, másfél évvel ezelőtt létrehoztunk egy rózsaültetvényt is, amely nagy sikert arat, ugyanis innen kerülnek ki második legkedveltebb termékeink, a rózsasziromból készült lekvárok és szörpök” – meséli a Marosvásárhelyen élő, és Hodoson gazdálkodó Makkai Tamás és Andrea, akik a mostani megmérettetésre a málna-, mentás eper-, és rózsalekvárjukkal kíváncsiságból jelentkeztek. Az eredményekkel maximálisan elégedettek, hiszen mindhárom termékkel díjat nyertek, egy arany, egy ezüst és egy bronz.

Cseh János és felesége, Emese, a kebelei Cseh-tanya vállalkozás tulajdonosai az idei évben első alkalommal vettek részt nemzetközi versenyen, hiszen igazából még csak próbálgatják, hogy mi az, amit érdemes készíteni, mire van kereslet, ezért többnyire különlegességekre törekszenek, és várják a vásárlók visszajelzéseit. „Befőzéssel nagyon rég foglalkozunk, mindketten másodállasban, eleinte csak a család szükségletére készítettük a lekvárokat, befőtteket és savanyúságokat, majd a mennyiségek egyre nőttek, így ajándékoztunk barátoknak, rokonoknak is. A tőlük kapott pozitív visszajelzések alapján kezdtünk el gondolkozni azon, hogy el is adhatnánk a fölösleges mennyiséget. Így kezdtük el árulni a termékeinket, előbb az interneten, majd kiállításokon és vásárokon. Receptjeink mindenike egyedi, mert az eredetitől eltérően, saját tapasztalataink alapján alakítottuk ki”- meséli a házaspár, aki 5 különböző termékkel indultak a versenyen, amelyek közül a diós-málnás meggylekvár aranyérmet, míg a citromos mentás sárgabaracklekvár ezüstérmet szerzett. A lekvárokon kívül beneveztek egy 2016-os feketeribizli borral is, ami ezüstéremben részesült.

Hajni házi szörpjeivel többen találkozhatunk már, hiszen különleges ízei egyre nagyobb népszerűségnek örvend a megyében (is), aki a versenyre 6 különböző termékkel jelentkezett, és mindegyik valamilyen díjban részesült. „Tavalyi évben már vettem részt versenyen a szörpjeimmel, így most egy újabb lehetőségnek bizonyult, hogy megmérettessem a lekvárjaim külföldön is. A versenyre 6 különböző lekvárral neveztem be, ezek a következők: feketeribizli-, sárgadinnyés barack-, homoktövis feketeribizli-, levendulás áfonya-, levendulás cseresznye- és levendulás baracklekvárral, amelyekből egy aranyérmet, kettő ezüstöt, három pedig bronzérmet szerzet” – meséli Király Hajni, aki számára nagyon kellemes meglepetés volt a díjeső.

„Véleményem szerint mindegyik megérdemelné a nagy aranyat. Sajnos azonban a verseny olyan, hogy pontozni kell, és ez alapján kell eredményt hirdetni. Az Erdélyből érkező lekvárok készítőinek minden okuk megvan arra, hogy büszkék legyenek munkájukra, hiszen a szigorú szakmai zsűri számtalan éremmel jutalmazta őket. Megtalálható köztük a hagyományos szilvalekvár, de különleges dolgokat is fölfedezhetünk, mint pl. az erdei gyümölcsökből készült lekvárok, vagy a mentával, citromfűvel, levendulával, dióval készült különlegességek. Az elért eredményekhez szívből gratulálunk” – zárta sorait Palik Klára.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 973

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.