Központ
2017. augusztus 16. szerda, Ábrahám
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült
Derült
Szombat
Derült

Budapest Bár, rockopera és Lucian Mîndruță a Forgatagon

Pál Piroska június 25, 2015 Társadalom

Kiszínezik Marosvásárhelyt

Augusztus 26-30-a között újra színessé válik Marosvásárhely, hisz ekkor szervezik meg már harmadik alkalommal a Vásárhelyi Forgatagot. A Maros-parti nagyszínpadon többek között fellépő Budapest Bár, Péterfy Bori és a Love Band, illetve a Neoton Família mellett színházforgatag, tematikus városismertető séták, világtalálkozó és fiatalokat megszólító kortárs rendezvények szórakoztatják a vásárhelyieket – tudtuk meg a szervezők tegnapi sajtótájékoztatóján.

forgatag

Az esemény megnyitójára a hagyományhoz híven, szerdán, 26-án a Kultúrpalota nagytermében kerül sor, ahol Pál István Szalonna – a Magyar Állami Népi Együttes prímása – és zenekara színvonalas előadását kísérhetik figyelemmel. „A nagyszínpadi élő koncertek vendége lesz pénteken Péterfy Bori and Love Band, Keresztes Ildikó Band, szombaton a Budapest Bár és az 1849… volt egyszer egy szabadságharc című rock oratórium ősbemutatójára kerül sor Szabó Előd, Kalapács József, valamint Tóth Renáta főszereplésével. Vasárnap a Bagossy Brothers Company és a Neoton Família lép fel a Maros-parti színpadon” – ecsetelte Portik Vilmos, a Forgatag egyik főszervezője.

Marosvárhelyiek Világtalálkozója és Kortárs tér

Augusztus 29-30-a között megszervezik a marosvásárhelyiek harmadik világtalálkozóját, ahol gálaműsor és meglepetésprogram várja a hazatérőket, illetve emlékezni vágyókat.  A tavaly sikernek örvendő verbunkfesztivált is megrendezik, de Sebestyén Aba, a Forgatag művészeti vezetője színházi programokat is kínál a kultúrára éhezőknek.

A fiatalok által látogatott Kortárs tér programsorozatai is bővülnek, amelynek helyszínéül a szervezők az Aranykakast szemelték ki, ám a múlt héten történt ingatlanvásárlás miatt valószínűleg új teret kell keresniük az alternatív zenés bulik megszervezésére. A változatos családi programoknak mint a Vásárhelyi Forgatag egyik erősségének, ezúttal is kiemelt szerep jut, de a gasztronómiai programok kínálatában is tartogatnak meglepetéseket az ínyenceknek.

„Folytatódnak Marosvásárhellyel kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő előadások, tematikus városnéző séták, de a programok is bővülnek kerekasztal-beszélgetésekkel, ahol égető problémákat tárgyalunk meg, mint amilyen a város gazdasági helyzete, illetve a román-magyar együttélés” – mondta el Portik Vilmos.

Bajai díszvendégek

Az idei Forgatag díszmeghívottja Baja, Marosvásárhely testvérvárosa, ők pedig a Bács-Kiskun megyei város előadóival, zenéivel és a méltán híres halászléjükkel lepik meg a helyieket. Jelen lesz ugyanakkor a zalaegerszegi küldöttség is, akik ezúttal főként a zalai borok sokaságából hoznak a vásárhelyieknek, de bővülni fog a borudvar, mind a helyi és magyarországi borok, mind pedig a programok kínálatában.

Zenekarok jelentkezését várják

A szervező azt is elmondta, hogy tavaly a zenei produkciók és együttesek túljelentkezése miatt idén online, a Vásárhelyi Forgatag honlapján jelezhetik fellépési szándékukat az együttesek, ahol egy űrlap kitöltése után kerülnek fel arra a listára, ahonnan egy zsűri fogja kiválasztani a marosvásárhelyi közönség előtt színpadra lépő együtteseket. „A jelentkezők kiválasztása több szempont szerint történik, de bátorítjuk azokat a zenekarokat, amelyek a korábbi két Vásárhelyi Forgatagon, illetve az idei évben Marosvásárhelyen még nem kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A kézműves- és termékvásárra a rendezvény honlapján, hasonló módon lehet jelentkezni” – hívta fel a figyelmet Portik.

Lucian Mîndruță a Forgatagon

Arra az újságírói kérdésre, miszerint nyitnak-e a román nemzetiségű lakosok felé, illetve szorgalmazzák-e román vendégek, fellépők jelenlétét, Portik elmondta, hogy a családos programokat úgy alakítják ki, hogy a vegyes házasságban élők is megtalálják az őket érdeklő programszámokat, illetve véleményformálókat is meghívnak előadást tartani: Lucian Mîndruță például nyitottnak mutatkozott a meghívás elfogadására.

Helyszín és költségvetés

Bár a szervezők idén is kérést adtak le a Polgármesteri Hivatal szakosztályához különböző, a város területén lévő helyszínekre – Nyári Színpad, Liget, Színház-tér, a vár udvara –, ám érdembeni válasz hiánya miatt egyelőre a Maros-partban gondolkoznak. Ami a költségvetést illeti, a Forgatagot idén is nagyrészt Magyarországi alapokból szervezik meg: a Nemzeti Kulturális alap 7 millió forinttal, a Bethlen Gábor Alap pedig 1,3 millió forinttal járult hozzá az esemény költségvetéséhez. „Még nem határozott a városi, illetve a megyei önkormányzat arról, hogy támogatja-e rendezvényünket, ám a tavaly az előbbitől semmit, az utóbbitól pedig 30 ezer lej finanszírozást kaptunk” – emlékeztetett Portik.

Share Button
Ennyien olvasták: 807

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.