Központ
2017. október 17. kedd, Hedvig
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Csütörtök
Derült

Caritas: Mert jót tenni jó!

Központ december 27, 2012 Társadalom

caritasCaritas: Mert jót tenni jó!

Interjú Molnár Józseffel, a szervezet kommunikációs igazgatójával

 

– Mesélj egy kicsit a Caritasról. Kik is vagytok és kikért vagytok?

– A Gyulafehérvári Caritas 22 éve létezik, a rendszerváltozás után hozta létre az akkori püspök, Jakab Antal. Abban az időben dömpingszerűen érkeztek a külföldi segélyadományok, és a kezdeti időszakban csak ezeknek a logisztikája foglalta le a szervezet tevékenységét. Persze azóta eltelt sok idő, és elsődleges feladatunk olyan programok lebonyolítása, amelyek a szociálisan hátrányos helyzetű embereken segítenek –  etnikumtól, vallástól, kortól függetlenül. Romániában tizenegy Caritas szervezet működik: Hunyad, Fehér, Maros, Hargita, Kovászna megyékben hangsúlyosabban, de Kolozs, Beszterce-Naszód, Szeben és Brassó megyékben is jelen vagyunk. A Maros megyei szervezet ’95-től kezdte meg tényleges tevékenységét, és jelenleg öt nagyobb programunk fut: otthoni beteggondozás, családsegítő-szolgálat, Teréz Anya idősek nappali foglalkoztató-központja, korai nevelés és fejlesztés, valamint az önkéntesek koordinálása. Emellett időszakos projekteket is szervezünk: katasztrófák esetén gyűjtéseket, különböző kampányokat, de ünnepi alkalmakra vonatkozó programokat is.

– Az idősgondozásról, betegápolásról mesélj bővebben, konkrétan mi is a feladatotok?

– Beteg, idős személyekhez járunk házhoz, akik ágyhoz kötöttek. Ez pedig úgy történik, hogy orvos javaslatára kérnek fel minket, hogy otthoni szakellátásban részesítsük a szóban forgó személyeket. Alapápolást, ágy körüli higiénia megőrzését biztosítjuk, és erre természetesen szakképzett alkalmazottaink vannak: egészségügyi szakápolók és idősgondozók.

Az idősgondozásra külön programunk van, a Teréz Anya Foglalkoztató-központ, ahová hozzávetőlegesen 250 személy jár rendszeresen, akik különféle tevékenységekben vesznek részt: imacsoportokba, játékcsoportokba tömörülnek, ahol kézműves foglalkozásokat tartunk, számítógépes kurzusok vannak, de nyelvtanulás és tornaóra is zajlik a hét minden napján.

– A gyerekek és fiatalok felkarolása is a feladatkörötök között van. Milyen programjaitok vannak számukra?

– Vásárhelyen két fontos alappillére van a gyerekprogramoknak: az egyik a legkisebbeknek szól, ez korai nevelés és fejlesztés név alatt fut, és a harmadik életévet be nem töltött gyerekeknek és szüleiknek szól. Azért gondoltunk erre a projektre, mert ezzel a korosztállyal senki sem foglalkozik, hisz a bölcsőde tulajdonképpen gyerekmegőrzőként működik. A mi programjainkon viszont a gyerekekkel szakembereink –pszichológusok, szociális munkások, gyógypedagógusok – és önkéntesek foglalkoznak heti rendszerességgel. Pozitív dolog, hogy a résztvevők ezekre a tevékenységére jobbára szimbolikus összeget fizetnek be, de az adott család szociális háttere függvényében akár ingyenesek is lehetnek a szolgáltatások.

A másik, gyerekeknek, fiataloknak szóló program a családsegítő szolgálat keretén belül, többnyire vidéken működik. Olyan tevékenységeket szervezünk a kisiskolások, tinédzserek számára, amely egyfajta prevenciós programnak felel meg. Személyiségfejlesztő tevékenységek zajlanak, amely révén próbáljuk egészséges életmódra és gondolkodásmódra nevelni a gyerekeket. Idejében kell elkezdeni ezt, mert közismert, hogy a gyerekkori nevelés megelőzi az időskori problémákat.

– Önkéntesek is segítik a munkátokat. Hozzávetőlegesen hány ilyen személy áll rendelkezésetekre?

– A Maros megyei Caritasnál 70-80 mozgósítható önkéntesünk van, akik közül sokan időszakosan segítenek be, de olyanok is vannak, akik folyamatosan rendelkezésünkre állnak. Az önkénteseink zöme fiatal, de az időseket is bevontuk ebbe a projektbe, hisz így lehet őket legjobban aktivizálni. Ugyanakkor minden évben 3-4 külföldi önkéntesünk is érkezik, akiknek nagyon nagy hasznukat vesszük egyes programokban.

– Ki biztosítja számotokra az anyagi hátteret?

– A Caritas költségvetése több lábon áll. Mivel közhasznú és akkreditált szervezet vagyunk, állami pénzekre pályázunk minden évben. Emellett a helyi és a megyei önkormányzatok is finanszíroznak, hiszen törvény kötelezi őket arra, hogy szociális ellátásban részesítsék a polgárokat. Mivel nekik nincsenek saját szociális intézményeik, ezért „vásárolnak”. Másik anyagi forrás az uniós pályázatok, de külföldi partnerintézmények is segítenek. Ugyanakkor kisebb, de inkább nagy cégek támogatnak a társadalmi felelősségvállalás program keretén belül, de nem elfelejtendő, hogy magánszemélyek is adakoznak. Gondolom, nem meglepetés, hogy az egyház is hozzájárul külföldi kapcsolatai révén a kiadásaink törlesztéséhez. Ami ugyan alacsonyabb nagyságrendű összeg, de időnként gyűjtéseket is szervezünk, és a lakosok adójának 2%-ával is pénzre teszünk szert.

– Nagyon jó PR-tevékenységetek volt, amely a lakosok adójának 2%-át próbálta a Caritashoz vonzani. Milyen bejöveteletek származott abból?

– A 2011-es évben a 2%-os kampányból 100.000 lej körüli összeg gyűlt össze, s bár ez a költségvetésünk elenyésző része, mindenképp segít. Ennek az a hozadéka, hogy látjuk, vannak, akik megbíznak a szervezetünkben, és bizonyítja, hogy nem hiábavaló a munkánk. Ez mindenképp megtisztelő érzés, és a „szegény asszony két fillére” is számít nekünk.

– A cégek, magánemberek adakozási kedve mennyire változott az évek során?

– Mivel mi keressük meg a cégeket, mi kérjük a támogatásukat, azt tapasztaltuk, hogy van fogadókészség, több céggel működtünk sikeresen együtt, tavaly például gyerekek táboroztatására adtak pénzt. Mivel leginkább magyar nyelvterületen mozgunk, így zömében magyar cégek támogatnak, de vannak multinacionális cégek is finanszírozóink között. Nem tudnék konkrét tendenciát felállítani az adakozási kedv változására, de az biztos, hogy Romániában sokkal alacsonyabb ez a külföldihez képest. Hangsúlyoznám, hogy ez nem föltétlenül az itteni emberek mentalitásából adódik, hanem a külföldi kedvező adótörvény járul hozzá az ottani adakozási kedvhez. Emellett tapasztalataink szerint nekünk is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a cégek megszólítására, és a magánszemélyek bevonzására egyaránt.

– Karácsonyra milyen jótékonysági akciót szerveztetek?

– A megszokott tevékenységek mellett a programok is igyekeznek ünnepi hangulatot varázsolni. Különféle foglalkozásokat szervezünk: kézműveskedés, karácsonyi díszek készítése, mézeskalácsok sütése. Ezen kívül két nagyobb akciónk van karácsony táján: az egyik a már évek óta jól működő cipősdoboz-akció, amely a külföldi partnereinkkel való szoros együttműködés eredményeként jött létre. Ez úgy történik, hogy Németországban élelmiszercsomagot pakolnak össze az ottani családok, amelyek alapélelmiszereket – olaj, cukor, liszt, olaj, rizs, pástétom – tartalmaznak, és mi azokat szétosztjuk az itteni rászoruló családoknak, személyeknek, természetesen releváns adatbázis alapján. Emellett az Egymillió csillag a szegényekért akciónk során begyűlt adományokból –35000 lej körüli összeg gyűlt össze az idén – élelmiszereket vásárolunk, és a legrászorultabbak részesülnek belőle.


Share Button
Ennyien olvasták: 300

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.