Társadalom

„Célunk: a későbbi nemzedékek tudatába beültetni történelmünk e tragikus részét is”

– A Don-kanyari áttörés 75. évfordulója –

Magyar történelmünk egyik legtragikusabb eseményének számító Don-kanyari offenzíva 75. évfordulójára emlékezett a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és az EMKE Maros megyei szervezete. Január 13-án, szombaton 17 órakor a marosvásárhelyi Várban, a Régészeti Történeti Múzeum konferenciatermében vetítéssel, helyszíni II. világháborús hadtörténeti kiállítással, slam poetry verses felolvasó műsorral és zenés előadással egybekötött történelmi megemlékezésre került sor. A rendezvényt követően a római katolikus temetőben, a Don-kanyari áldozatok emlékművénél a résztvevők koszorúkat helyeztek el és gyertyát gyújtottak. Az eseményen dr. Ábrám Zoltánt, az EMKE Maros megyei alelnökét, Benkő József történészt, a hagyományőrző csoport vezetőjét, illetve Berekméri Árpád-Róbert hadtörténészt, előadót kérdeztük.

  

Ábrám Zoltán:

„A Doni megemlékezés-sorozatot az EMKE kezdeményezte 15 évvel ezelőtt, amikor létrejött egy Doni emlékbizottság, amely bizonyos feladatokat elvállalt, többek közt egy emlékmű létrehozását, felavatását a római katolikus temetőben. Ma már az emlékbizottság nem létezik, de ugyanúgy különböző partnerekkel, jelen esetben a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoporttal közösen emlékezünk. Kihívás számunkra, hogy valamilyen megemlékezés legyen, hiszen mi azt kezdeményeztük, és azt a folyamatot indítottuk el, hogy Marosvásárhelyen az erdélyi áldozatokról is megemlékezünk, és maga az emlékmű is az erdélyi áldozatoknak van felállítva. Ma már túlélők nincsenek, a legelső rendezvényünkön, 2003-ban hét túlélőt sikerült felkutatni, akik közül haton jelen is voltak, amely nagyon megrázó esemény volt. Ma már igyekszünk inkább a fiatalok irányába nyitni, amelynek jegyében a tavaly is, idén is zajlott ez az esemény. Fiatalokat érintő műsorokat próbálunk szervezni, mint most a slam poetry, vagy a zenés összeállítás, de jövő héten lesz egy modern harcászati videós bemutató is. A kutatások eredményeként tudjuk, hogy 577 Maros megyei személy járta meg a Don-kanyart.  Vannak kimutatások a veszteségekről is, ha azt a 200 000-es létszámot nézzük, amivel a magyar 2. hadsereg rendelkezett, ebből 75 000 személy meghalt, eltűnt vagy fogságba esett. Ez utóbbiaknak nagyobb része elpusztult, illetve megsebesült. Ők is áldozatok, ha túl is élték, de sok esetben maradandó fogyatékossággal kerültek haza. Ugyanakkor áldozat az egész nemzet, amely emiatt is szenvedett, és hátrányos megkülönböztetésben volt része, miután erről hallgatni kellett hosszú évtizedeken keresztül. Egy jövőbeni, ám régi tervünk az, hogy ki is jussunk a harcok helyszínére, és ott helyezzük el a kegyelet virágait.”

Benkő József:

„A Don-kanyari csaták 75. évfordulójára emlékezünk, és az a cél, hogy egy olyan kiállítást mutassunk be az embereknek, amelyen kézzelfoghatóvá tesszük azt az időszakot, azt a helyet, ahol a magyar honvédség, a német, a román és az olasz hadsereg együtt harcolt a szovjet haderők ellen. A kiállított tárgyak közt megtekinthetők korabeli II. világháborús magyar, német és orosz egyenruhák darabjai, felszerelési tárgyak, emléktárgyak, amelyek a fronton készültek. Arról beszélek a hallgatóságnak, hogy miként lehetett ott a mínusz 40 fokos hideget átélni, milyen technikát használtak ezek a hadseregek, mi működött és mi nem megfelelőképpen. Már abban az időben az orosz hadsereg hatalmas fejlődésben volt, és számbelileg is jóval többen voltak, mint a szemben álló négy hadsereg összesen.

A kiállított tárgyak egy része Maros megyéből, de akár az egész országból került össze, hiszen én már gyermekkorom óta – kb. 12 éve – gyűjtöm ezeket a tárgyakat, és interjúkat készítek háborús veteránokkal. A frontharcosoktól is sok olyan emléktárgyat kaptam, amik megjárták a Don-kanyart vagy a II. világháború poklát. Tervezünk majd ezekből egy állandó kiállítást létrehozni. A hagyományőrző csoportunk a Doni megemlékezések sorozatába 2005-től kapcsolódott be, azóta volt öt emléktúránk, ami azt jelenti, hogy korabeli felszerelésben, egyenruhában megtettünk egy 10-20-30 kilométeres távot, télen, hidegben, felidézve ezzel az akkori katonák helytállását, szenvedését. Ilyen nagyobb túrát még öt év múlva tervezünk szervezni, a 80. évfordulón, és akkor majd meghívunk olasz, román, német és németországi hagyományőrzőket is. Célunk az, hogy minden évben újítást hozzunk be, ezért is az idén két rendezvénysorozattal készülünk, a mostani, ami már hagyományosnak számít, illetve jövő héten a református kollégiumban szervezünk egy újabb megemlékezést, ahol a számítógépes technikát mutatjuk be, pontosabban azt, hogy milyen technika volt annak idején, és hova fejlődött azóta.”

Berekméri Árpád-Róbert:

„A magyar 2. hadsereg kötelékében néhány Erdélyből elvezényelt alosztály is megtalálható volt. Bár a román-magyar feszült viszonyra való tekintettel a magyar hadvezetés óvta az erdélyi seregtesteket, néhány kisebb egységet mégis a keleti hadszíntérre vezényeltek. Ilyen volt a marosvásárhelyi 27. tábori tüzérosztálynál felállított osztályon kívüli 27/2. könnyű ágyús üteg is, amely a kassai 21. gyalogezred alárendeltségében került ki a Donhoz. A tragikus események 75. évfordulóján a hétfős tisztikarral és a 134 főnyi legénységgel rendelkező marosvásárhelyi alosztály az 1942. évi harctéri tevékenységét és az 1943. januári visszavonulását mutattuk be a nagyközönségnek. Az előadáshoz dr. Bárkányi Zoltán főhadnagynak, az alosztály parancsnokának és Imreh Sándor tizedesnek a fényképhagyatékát használtuk fel, akik részesei voltak a tragikus eseményeknek. A sokszor megdöbbentő képsorokkal próbáltuk érzékeltetni, hogy milyen rendkívüli körülmények között kellett az embernek, állatnak helytállni, illetve milyen nehézségeket leküzdeni ahhoz, hogy a remélt hazatérés valósággá váljon. Ugyanakkor az is célunk volt, hogy a későbbi nemzedékek tudatába a történelmünk e tragikus részét is beültessük, hogy az soha se merüljön a feledés, az egyre terebélyesedő közömbösség homályába. Reméljük, hogy ezzel a rendezvénnyel is egy kicsit előbbre jutottunk kitűzött célunk felé.”

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.