Központ
2019. október 15. kedd, Teréz

Cserkészet, az életre szóló kaland

Nemes Gyula szeptember 27, 2019 Társadalom

– Beszélgetés Molnár Szilárd cserkészvezetővel –

Az erdélyi magyar cserkészmozgalom 110 éve kezdte meg tevékenységét, és rövidebb-hosszabb megszakításokkal ma is működik. Az utóbbi 30 évben meg különösen aktívan. Mai lapszámunkban Molnár Szilárdot, a Romániai Magyar Cserkész Szövetség ügyvezető elnökét kérdeztük személyes tapasztalatairól, élményeiről… Miért lehet vonzó ez az életforma a mai fiataloknak? Nem titkolt szándékunk egy kis reklámot csapni ennek az akár „életre szóló kalandnak.”

– Hogyan került kapcsolatba a cserkészettel?

– 1993 nyarán a marosszentgyörgyi plébános hívott meg egy találkozóra, ahol a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas cserkészcsapat vezetője és tagjai tartottak bemutatót a cserkészetről. ’95 tavaszán tettünk fogadalmat a római katolikus templomban egy szentmise keretében, ahol a Teleki Sándor cserkészcsapat vezetői és cserkészei is jelen voltak. 1999 nyarán, a testvércsapat meghívásának köszönhetően részt vettünk Bakonynánán az őrsvezető képzésen, majd egy rövid szünet után, 2004-ben a segédvezető képzésen Ipolynyéken. Ezt követően pedig ősszel Nagybányán a cserkészvezető képzésen. 2004 tavaszától kezdtem részt venni országos rendezvényeken, majd idehaza is szervezni kezdtük a Dalos Pacsirtát. Ekkor kerültem be a szövetségi vezetőségbe, akkor még külügyi bizottsági tagként.

– Hogyan emlékszik vissza a kezdeti időszakra?

– A 2004-es 2005-ös esztendők sorsfordítók voltak a szövetség életében. Ebben az időszakban Kasza Tamás, akkor külügyi vezetőként nagyon sok fiatalt megszólított, akik később rövidebb vagy hosszabb ideig feladatot vállaltak a szervezet életében. 2005-ben megszervezésre került a REGE, amely akkor a szövetségből közel 600 cserkészt csalogatott Gelencére. A 2006-os választások alkalmával a szövetségi vezetés megfiatalodott, és igyekeztünk új lendületet hozni magunkkal. Ebben az időben nagyon sok országos rendezvény is indult, ilyenek voltak a Dalos Pacsirta, Országos Sportnapok, Mesemondó verseny és így tovább. Ezek mind-mind megmozgatták a cserkészeket. Ugyancsak ebben az időben indult útjára az itthoni őrsvezető képzés és a segédőrsvezető képzés is. Ezek az események pezsgést hoztak a szövetség életébe. Rendszeressé váltak a vezetőképző táborok. Lassan megszülettek az új belső szabályzataink és elkezdődött – szerintem – a szövetség életében a második időszámítás.

Mint minden szervezet életében, nálunk is voltak jobb és rosszabb időszakok. De a programok és rendezvények szervezésében, a legnagyobb kihívást mindig az anyagiak beszerzése jelentette. 2013 után a szövetség folyamatos szervezeti fejlődésnek indult, ugyanis a magyar kormánnyal kötött megállapodásnak köszönhetően rendszeres, tervezhető anyagi forráshoz jutott a szervezet. Ennek köszönhetően sikerült Nagyenyeden egy ingatlant is vásárolni.

„Mindig feltöltődés egy-egy cserkésztábor”

– Mi az, ami vonzza ehhez a tevékenységhez?

– A folyamatos kaland, a kihívás. Nincs két egyforma tábor, tábortűz, zászló fel- és levonás, foglalkozás és mégis, ha egymás között vagyunk, ugyanazt értjük, ugyanazt éljük meg egy-egy szertartás alatt. Mindig töltődés tud lenni egy-egy cserkésztábor, vezetőképző tábor, még akkor is, amikor fizikailag teljesen lefáradok a végére.

– Melyek azok a személyes, szép élmények, történetek, amelyekre jó visszaemlékezni? Kérem, meséljen el egy-két történetet.

– 2004 januárjában megjelent az egyik levelező listán egy felhívás, hogy segítséget keresnek a Nagybányán megszervezésre kerülő őrsvezető képzőbe. Rövid szünet után ekkor kapcsolódtam vissza a cserkészetbe, ezért úgy döntöttem, hogy miért ne, jelentkezem. A helyszínre érve megtudtam, hogy a néni, aki főzni szokott, valamiért nem tud a teljes hétvége alatt jelen lenni. Mivel néhány évvel korábban megszereztem a tábori szakács külön próbát és főztem is már nagyobb társaságnak, ezért felajánlottam, hogy akkor szívesen beállok főzni. Szombaton vacsorára krumplis laska volt beütemezve. A napközbeni program úgy volt kialakítva, hogy az épp zajló táborkapu próba egyik állomása a konyha legyen, ahol a krumplit a cserkészek megpucolják és feldarabolják. Miután minden elkészült, megfőztem a krumplit és a laskát külön-külön, majd összevegyítettem és fűszereztem, csak ez utóbbi nem sikerült a legjobban, ugyanis a feketebors első kóstolásra nem volt elég, majd még tettem bele és úgy tűnt, hogy jó… Bevitték az ételt az étkezőbe. Én, mint aki jól végezte dolgát összeszedtem magam után a konyhát, majd bementem én is enni, ahol óriási hangzavar fogadott az étkezőben: „Éhesek vagyunk, enni akarunk” és a csajkák, fémtányérok alját ütötték az őrsvezető jelöltetek. Ismét megkóstoltam az ételt és kiderült, hogy túl csípős lett, ezért sajnos a főtt étel zöme a szemétben végezte.

Tatárjárás a cserkésztáborban

A 2010-es emléktábor egészében egy kellemes emlék számomra, de van két-három olyan történet, ami kiemelkedik a többi közül. A tábor keretmeséje IV. Béla, tatárjárás és az ország újraépítése volt. Táborvezetőként én voltam a király. Harmadik este, a történet részeként, ismét támadott a tatár és megrongálta a sátrainkat, altáborokat az éjszaka leple alatt. Konya Tibi, az egyik altábor vezetője, annyira beleélte magát, hogy felbiztatta az altáborokat, hogy ez a királynak a műve, biztos az ő keze van benne és elindultak meglincselni a királyt. Én mit sem sejtve, hajnali 2-3 körül, nyugodtan aludtam a sátramban, amikor arra ébredek, hogy a „fejemet” kérik és az altábor kapuban fáklyákkal felszerelve megérkezett cserkészek. Hirtelen kiszöktem a sátorból, azt sem tudtam, hogy milyen világrészen vagyok, és mivel ez az egész nagyon rövid idő alatt történt, valószínű, hogy leeshetett a vérnyomásom, így a sátorból úgy szálltam ki, hogy lődörögtem, nem volt hangom, nem tudtam folyékonyan beszélni. Tibi, amikor ezt meglátta, hamar kapcsolt, és elkezdte terjeszteni, hogy biztos megmérgezték a királyt és ő is a támadók áldozata. Erre megnyugodtak a kedélyek, a cserkészek visszamentek az altáborba és visszaállították a megrongált dolgaikat.

A tábor második felében egy hadijátékot szerveztünk, amikor minden altábor kivonult egy éjszakára az erdőbe és sok feladat között, egy katapultot is kellett készíteniük, amit másnap egy nagy tisztáson kipróbálhattak. Egész éjszaka nagyon hideg volt, másnap reggel, amikor kellett találkozzunk a réten a nap helyett az eső fogadott, és úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a hadijátékot. Ezek után elindultunk vissza a tábor helyszínére, ami kb. 2 km-re volt a csatatértől, de a kimerült, fáradt és elázott cserkészek nótaszóval, vidáman tették meg az utat a még mindig szakadó esőben. Nagyon jó érzés volt velük együtt menetelni végig az úton. Természetesen mire visszaértek, mindenkit forró tea várt az altáborokban.

– Vannak-e, voltak-e olyan cserkészek, akiknek a hozzáállása, tevékenysége ezen a téren példaértékű, követendő?

– Igen, természetesen. Mindenképp említésre méltó néhai Gaál Sándor munkássága, aki a szövetség elnöke volt 17 évig, majd tiszteletbeli elnöke. Ő volt az, aki a nehéz időkben is kiállt az erdélyi ifjúságnevelésért és vitte előre a szervezet ügyeit, mindenféle mergfigyelés és megfélemlítés dacára. Megalapította az első cserkészparkot, majd később cserkész múzeumot hozott létre. A sorból nem maradhat ki Tankó Albert, Berci bácsi sem, a székelyudvarhelyi cserkészet oszlopos tagja, a szervezet kezdetétől jelen volt, vezetőképző táborokat szervezett, illetve kedves neje, Tankó Erzsébet, akinek a nevéhez fűződik az első kiscserkész kézikönyv összeállítása idehaza. Kovács Nemere, kolozsvári volt csapatvezető szintén azon személyek közé sorolandó, akik tevékenysége példaértékű a szövetség életében. Erdei János, azon kevesek egyike, akik a kezdetek óta jelen vannak és talán az egyedüli, aki még ma is cserkészcsapatot vezet.

– Ön szerint miért lehet vonzó egy fiatalnak, gyermeknek a cserkészélet? Miért ajánlaná új tagoknak?

– Mindenki mást és mást talál magának, ami miatt vonzó lehet számára. Én azt tudom elmondani, hogy nekünk egy nagyon jó baráti társaság volt az elején. Együtt voltunk mindenhol, jóban és rosszban egyaránt. Később fejlődési, tanulási lehetőségeim voltak és vannak folyamatosan. Most pedig folyamatos kihívások elé vagyok állítva, hogy a különböző helyzetekből a legtöbbet kihozzam, kihozzuk. Egy sokoldalú szervezet, ahol mindenki talál magának valót. Egy életre szóló kaland.

Névjegy: Molnár Szilárd 1983. május 15-én született Gyergyószentmiklóson, és ott is lakott szüleivel 1989 augusztusáig, amikor a család Marosszentgyörgyre költözött. Itt járt elemi és általános iskolába, majd a Marosvásárhelyi Kereskedelmi Líceumban végzett kereskedelem szakon. Egyetemi tanulmányait a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Mechatronika szakán végezte. Az egyetemi tanulmányai alatt informatikatanárként dolgozott a marosszentgyörgyi gimnáziumban, az egyetem végezte óta, pedig a Marosszentgyörgyi Önkormányzatnál dolgozik, jelenleg közbeszerzési felügyelő és projektmenedzser beosztásokban.

Share Button
Ennyien olvasták: 228

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.