Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

Csökkenő ügyfélszám mellett is növelte árbevételét a piacvezető Orange

Központ július 27, 2016 Társadalom

Csaknem 360 ezerrel csökkent, tízmillió alá esett a Romániában piacvezető mobilszolgáltató, az Orange Romania ügyfeleinek száma (a hálózatban regisztrált SIM-kártyák alapján), ám 2016 első hat hónapjában az egy évvel korábbinál 4,9 százalékkal magasabb, csaknem 476 millió euró árbevételt ért el a társaság – közölte a francia cégcsoport romániai leányvállalata kedden.

A tavalyi első fél évhez képest csaknem háromszor több, 1,6 millió ügyfél használta a folyamatosan bővülő 4G hálózat szolgáltatásait, amelyen a tavalyinál négyszer nagyobb volt az adatforgalom. Lefedettség tekintetében az Orange a lakosság 74 százaléka számára, illetve a városi lakosság több mint 96 százaléka számára teszi elérhetővé 4G szolgáltatásait az ország több mint ötezer településén.
A cég közlemény szerint ügyfeleinek körében 54-ről 68 százalékra emelkedett az okostelefonokat használók aránya.

A szaksajtó szerint az utóbbi négy évben a „régi” mobilszolgáltatók piaca folyamatosan csökkent. Tavaly a piac 37 százaléka az Orange, 31 százaléka a Vodafone, 22 százaléka pedig a Telekom ügyfele volt. Egyedül az internet és kábeltelevízió szolgáltatásait olcsó mobilszolgáltatással is bővítő, Teszári Zoltán nagyváradi üzletember tulajdonában lévő RCS-RDS-nek sikerült mobilpiaci részesedését az utóbbi négy évben megdupláznia, elérve a 10 százalékot.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 238

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.