Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Hózápor
Hétfő
Hózápor
Jórészt felhős
Kedd
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

„Egy pedagógusnak nemcsak az iskolában végzett oktató-nevelő munka a feladata”

Központ február 14, 2013 Társadalom

tanar„Egy pedagógusnak nemcsak az iskolában végzett oktató-nevelő munka a feladata”

Beszélgetés Berekméri Edmonddal

“Úgy érzem, hogy egy pedagógusnak nemcsak az iskolában végzett oktató-nevelő munka a feladata. A tanító és a tanár a közösség- és településfejlesztő munkában is ki kell vegye a részét. Sajnos, nem mindenki gondolja így, mert sokan arra hivatkoznak, hogy ezt a tevékenységet nem fizetik. De hála Istennek, vannak még értelmiségiek, akik szabadidejüket nem kímélve szolgálják azt a települést, ahol élnek vagy dolgoznak.”

 

– Beszélj, légy szíves, arról mikor, hol születtél? Hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra?  

– Sáromberkén születtem, 41 évvel ezelőtt, 1972. április 25-én, pedagógus szülők gyermekeként. Középiskolás koromig éltanuló voltam, aztán kissé alábbhagyott bennem a lelkesedés, de nagyon sokat olvastam gyermek- és ifjúkoromban. Először a kalandregényeket habzsoltam, elsősorban Verne Gyula és Karl May könyveit, de szívesen olvastam magyar klasszikusokat is: Móricz-, Gárdonyi-, majd később Jókai-műveket. Imádtam olvasni, néha titokban tettem, tanulást színlelve. A gimnazista évek után áttértem a krimikre, későn értem meg a szépirodalomra. Kedvenc könyvem Hasek befejezetlen szatirikus regénye, a Svejk, amely leleplezi nemcsak a háborút, hanem az emberi ostobaságot is. Az olvasás mellett a sáromberki iskolaudvaron töltöttem sok-sok órát, ahol felejthetetlen focimérkőzések zajlottak. Később, közel 20 éven át voltam a megyei bajnokságban szereplő sáromberki Haladás focicsapatának hátvédje. Édesanyám szerint azért nem vittem többre az életben, és nem lett belőlem orvos vagy ügyvéd, mert igen sok időt fordítottam a labdarúgásra. Különben sosem tartottam magam tehetséges focistának, de hamar rájöttem, hogy a pályán a lelkesedés, az akarat legalább annyit jelent, mint a tudás. Visszatekintve életem első szakaszára, azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy boldog és gondtalan gyermekkorom volt, kissé elkényeztetett csemeteként nőttem fel, de később a kötelező sorkatonai szolgálat megkeményített.

– Mikor, hol végezted tanulmányaid? Hol, mikor, mit dolgoztál, illetve dolgozol?

– Érettségi után felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Főiskolára. Ez az időszak nehéz, de szép korszaka volt életemnek. Délelőtt szakképzetlen pedagógusként tanítottam Sáromberkén, délután a főiskola előadásait látogattam. Közben tagja voltam egy sáromberki amatőr színjátszó csoportnak is, s természetesen a fociról sem mondtam le. Edzésre nem mindig jutottam el, de a hétvégi mérkőzéseken mindig nagy erőbedobással játszottam. Jó kis csapatunk volt, amelyet talán egy nagy családhoz lehetett hasonlítani. Nagyon jól megértettük egymást, ma is létező barátságok szövődtek az együttesen belül, anyagi áldozatok árán is vállaltuk a versenysportot. Közben cikkezni kezdtem a Népújság sportrovatában, ahol éveken át, mondhatni hetente jelentek meg írásaim. Egy évig munkatársa voltam a nagyváradi Szemfüles gyermekmagazinnak is, majd leszerelésem után egy évet (1994. október – 1995. szeptember) a Tabu Magazin című bulvárlap szerkesztőjeként dolgoztam. Megkedveltem az újságírást, de a tanítói oklevéllel a zsebemben úgy gondoltam, hogy főállásban inkább az oktató-nevelő munkát választom, hisz mellette, szabadidőmben a sajtónak is dolgozhatok.  2008 novemberében, Farczádi Attila főszerkesztő kérésére lettem a Vásárhelyi Hírlap munkatársa, s azóta több mint 200 írásom jelent meg a napilapban.  

– Tudom, hogy nagyon sok interjút készítettél, tudod-e pontosan mennyit? Összeállítottad-e a publikációs jegyzékedet? Melyik az eddig megjelent írásaid közül a kedvenced?

– Nehéz lenne pontosan megmondani, hány interjúm jelent meg az írott sajtóban. A Tabu Magazin, a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap számára is sok beszélgetést készítettem, de az interjúk nagy része a Marossárpataki Újságban látott napvilágot, abban a kéthavonta megjelenő, 16 oldalas lapban, amit 11 éve szerkesztek.  Kedvenceim talán azok a második világháborús visszaemlékezések, amelyeket sokat kérdezve, nagy érdeklődéssel jegyeztem le, de nem interjú formában tettem közzé. Az interjúalanyok közül kellemes élmény volt elbeszélgetni az egykori sikeredző Jenei Imrével, a kedves és közvetlen Csepregi Évával, Ioan Gyuri Pascuval – aki nagy meglepetésemre mondhatni tökéletesen beszéli a magyar nyelvet, Hofi Géza özvegyével, Ildikóval és még sorolhatnám. Publikációs jegyzéket csak arról az egy évről készítettem, amikor félig-meddig hivatásos újságíró voltam.

– Ültél-e már az asztalnak a „másik” felén is, vagy mindég te kérdeztél, és mások feleltek? Azaz voltál-e már interjúalany?

– Hát nem látod, mennyire izgulok… Először faggatnak engem, s kezdek rájönni, hogy nem is olyan könnyű interjúalanynak lenni. Többször is nyilatkoztam már a sajtónak, de ez az első interjúm. Az igazság az, hogy nem vagyok tolakodó típus, csak társaságban szeretek a figyelem középpontjában lenni. Nem tartom magam fontos személyiségnek, én csak a dolgomat teszem. Úgy érzem, ezen a Földön mindenkinek van egy küldetése, egy megbízatása. Én ennek próbálok eleget tenni, tudásomnak, képességeimnek megfelelően.

– Tagja vagy a helyi tanácsnak, a református presbitériumnak.  A közelmúltban, a köz szolgálatában kifejtett tevékenységedért elismerést – a kis lángocskára gondolok – kaptál. Kitől, mikor?

– A funkcióhalmozást nem igazán kedvelem, mert ebben az esetben az ember nem tud minden szálon eleget tenni az elvárásoknak. Tizenötödik éve élek Marossárpatakon, s azóta folyamatosan részt vállalok a közéleti munkában. Így lettem önkormányzati tanácsos, presbiter, RMDSZ-elnök, kulturális rendezvények szervezője. Az elismerést tavalyelőtt októberben kaptam, a Marossárpataki Újság tízedik születésnapján. A lap írását, szerkesztését, nyomtatását, kézbesítését ez idő alatt ingyen és bérmentve végeztem és végzem jelenleg is. A helyi nőszövetség kezdeményezésére a faluközösség kitüntetéssel hálálta meg tevékenységemet. Egy lángocskát kaptam, ami egy emlékplaketthez hasonlít, és a következő rövid szöveg áll rajta: „Berekméri Edmondnak, a sárpataki közösségi életben végzett kiemelkedő munkájáért. Köszönettel a sárpatakiak.” Jólesett az elismerés, de ugyanakkor kötelez, hogy továbbra is becsülettel szolgáljam a települést, amely úgy érzem, hogy első pillanattól kezdve befogadott. Az újság szerkesztésén kívül számos kulturális rendezvényt szerveztem: falunapokat, huszárbálokat, irodalmi- és nótaesteket, világháborús emlékesteket stb. A falumúzeum megálmodója és egyik létrehozója voltam. Igaz, mindezeket lehetetlen lett volna segítőtársak nélkül megvalósítani, tehát az érdem nem csak az enyém. Kezdettől fogva együtt végeztük a közösségépítő, hagyományőrző munkát Mózes Sándor tanárral, s az utóbbi években Kozma Barna polgármesterrel és Módi Attila mérnökkel.

– Tavalyelőtt nyáron megjelent a Gálfi Tiborral közösen írt marossárpataki falutörténetetek. Milyen visszajelzéseket kaptál? Tetszett az embereknek?

– Nagy elégtétel számomra, hogy elkészült a falutörténet. A könyv előszavában is fejtegettem: hiszem és vallom, hogy minden településnek van krónikása, aki tudja és érzi annak fontosságát, hogy a múló idő emlékeit meg kell őrizni, fel kell jegyezni, hogy az utódok megismerjék a falu múltját, történelmét. Mi is ezzel a céllal fogtunk munkához Gálfi Tibor nyugalmazott tanítóval, s a többéves kutatómunka ideje alatt igyekeztünk hiteles forrásokra támaszkodva az olvasó elé tárni Marossárpatak múltját és jelenét, értékeivel együtt, de a teljesség igénye nélkül. Remélem, hogy valamennyi korosztály talál benne érdekes olvasnivalót, s szívesen fogja lapozgatni ezt a helyi történelemkönyvet. Ki azért, mert átélte az ebben leírtakat, ki azért, mert elődei szerepelnek benne, ki azért, mert vallja: a múlt ismerete alakítja a jelen történéseit és jó alapot jelent a jövő minél tökéletesebb megformálásához. Különben nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, főleg az elszármazottak illettek dicsérő szavakkal.

– Mióta Sárpatakon élsz, felpezsdült itt a kulturális élet. Falumúzeumot hoztál tető alá, emlékplakettet állítottatok, faluújságot indítottál. Szólj, kérlek, ezekről is, és arról is, amiről én nem tudok. Kik támogattak, segítettek ebben a munkádban?

– Úgy érzem, egy pedagógusnak nemcsak az iskolában végzett oktató-nevelő munka a feladata. A tanítónak és a tanárnak a közösség- és településfejlesztő munkából is ki kell vennie a részét. Sajnos, nem mindenki gondolja így, mert sokan arra hivatkoznak, hogy ezt a tevékenységet nem fizetik. De hála Istennek, vannak még értelmiségiek, akik szabadidejüket nem kímélve szolgálják azt a települést, ahol élnek vagy dolgoznak. Továbbá szeretném hangsúlyozni, hogy a kulturális élet felpezsdülése nem csupán az én érdemem, hiszen Miholcsa József szobrászművész volt az, aki az erdélyi fejedelmek és más köztéri szobrok kiállításával lehetőséget teremtett arra, hogy legyen ahol együtt ünnepeljünk. A hagyományőrző huszárbált is ő kezdeményezte az 1848-as szabadságharc első győztes csatájának emlékére, amit Marossárpatak határában vívtak. Nagyobb rendezvényeink szervezése csapatmunka, s a falumonográfiát sem tudtam volna egyedül elkészíteni, itt is segítőtársakra volt szükség. Említettem néhány nevet már, de ki szeretnék emelni néhány lelkes sárpataki asszonyt is, akik mindig mellettünk vannak a teendők elvégzésében: Fekete Annuska, Nagy Ilona, Marton Erzsébet és Kozma Mónika, de elismerés illeti Marton Emmát is, aki tíz éve irányítja a „Mini 7” gyermekekből álló kultúrcsoportot.

– Ennyi év után te most már sáromberkinek vagy sárpatakinak érzed igazából magad?

– Ezt már megkérdezték néhányszor tőlem… Tudod, a gyökereket nem lehet elfeledni. A szüleim, rokonaim, gyermekkori barátaim Sáromberkén élnek. Mindig szívesen megyek haza találkozni velük, a Községi Hírlevél szerkesztését is örömmel végzem, hiszen az anyaggyűjtésnél lehetőségem adódik, hogy elbeszélgessek a falu és a környékbeli települések lakosaival. Elköltözésem óta érdeklődéssel figyelem a sáromberki eseményeket, büszke vagyok, ha jó híreket hallok szülőfalumról. Marossárpatakot nagyon megkedveltem. Jól érzem magam a népi, természeti és történelmi értékekkel rendelkező településen.

– Szabadidődben focizol, halászol. Még mivel töltöd ezeket az órákat?

– Egyik szomszédomnak, Árpi bácsinak köszönhetően, néhány éve szenvedélyes horgász lettem, s a nyári szünidő alatt nagyon sokat pecázok. Lábteniszezni, teremfocizni heti rendszerességgel szoktam, hiszen a szellemi munkát végzőknek nagyon fontos a testmozgás. Szeretem a jó filmeket, szívesen hallgatom a 70-es, 80-as évek könnyűzene slágereit, könyveket, folyóiratokat gyűjtök, olvasok a második világháború magyar vonatkozású eseményeivel kapcsolatosan, cikkeket írogatok néhány honlap részére, szívesen kártyázom a lányaimmal… Sosem unatkozom.


Share Button
Ennyien olvasták: 255

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.