Társadalom

Egyedülálló divatkezdeményezés Vásárhelyen

Székelyföld-szerte egyedi kezdeményezés indult a múlt hónapban Marosvásárhelyen. A Forradalom utca 17 szám alatt Blaze nevű dizájnerboltot nyitott egy fiatal divattervező, akihez most már 15 alkotó csatlakozott. A boltban erdélyi dizájnerek minőségi és kreatív munkáival találkozhatunk, ahol bemutatkozási lehetőséget kapnak a kreatív szakma frissen végzett diákjai is, de elismert alkotóknak, rétegízlést kiszolgálóknak a darabjait is megtaláljuk. Az ötletgazda szerint egyre inkább érdekli az embereket tájainkon is, hogy egyedi és fenntartható módon készült ruhadarabokat vásároljanak az áruházak által kínált, Kínában készültekkel szemben.

Helyet biztosítani az útjukon elinduló alkotók számára

A dizájnerbolt ötletgazdája Kurjatkó Orsolya divattervező, akinek már az egyetemi évei alatt már vágya volt, hogy egy ilyen üzletet nyisson. Megtalálhatóak női és gyerekruhák, táskák, kalapok, ékszerek, cipők is. 12 erdélyi művész munkáival indultak, de jelenleg már 15-re nőtt a számuk, és az érdeklődők száma egyre növekszik. A bolt célja az is, hogy helyet biztosítson olyan frissen végzett egyetemistáknak, akik még nem tudják, hogyan miként indítsák útnak a karrierjüket.  Egyébként Romániában négy hasonló bolt működik: Bukarestben, Temesváron és Brassóban.

Mit találhatunk a boltban?

A helységben megtalálhatjuk Orsolya Kurjatko divattervező, a KUO Design megalkotójának, a kezdeményezés elindítójának darabjait, aki munkáival a mindannyiunkban ott lakozó gyermeki énhez szeretne szólni.

Klausenburg Hats kalapokat készítő apa és fia alkotta vállalkozás. Együtt készítik a kalapokat a legjobb anyagokból, amelyeket egy életen át hordani lehet. Mint mondják: minőséget képviselnek, és semmilyen módon nem tartoznak a „throw away culture” generációjába.

Kerámiákat is vásárolhatunk a Lukács Andrea által alapított LUKKER brandtől. Tárgyai hagyományos fazekas technikával létrehozott, kézzel készített használati tárgyak. Céljuk a mindennapunk szokásait apró esztétikai élménnyé formálni.

Több márka táskáit is megcsodálhatjuk, például a TulipArt Design termékek finom bőrből és újrahasznosított textilből készülnek. Csak olyan termékek születnek meg műhelyben, amelyeknek lelke van! A vásárlók igényeihez mérve és a népi motívumokat elrejtve hétköznapi vagy elegáns viselet kiegészítőket készítenek.

A boltban megvásárolhatóak Agnes Szakacs jelmez- és divattervező ruhái, amelyek egyediek, illetve kis szériák, némi színpadiassággal fűszerezve.

Kézzel készített cipőket is felpróbálhatunk a boltban, Ruzsa Lehel, a Ruzsa Shoes megálmodója munkáit.„Kézzel készített, férfi és női bőrcipők kerülnek ki a műhelyemből, méretvétel alapján. A tulajdonosnak lesz egy egyedi, lábra szabott cipője, amit az álmaim ihlettek” – foglalja össze márkáját.

Tompos Renáta ékszerkészítő hat éve álmodta meg az Ékességeket. Munkáit üveglencséből, bronzból, ezüstös, fa és rose gold alapokból készíti. Minden egyes darabomnál igyekszem a hangsúlyt az egyediségre fektetni. Az ő termékei is megvásárolhatók.

Chignon mignon termékek Török Patríciától a kényelemről, az újdonságról és a mindennapjaink szebbé tételéről szólnak. „Ők veled együtt fejlődnek. Miattuk egyedinek és különlegesnek érzed magad” – írja magáról, és ezt meg is nézhetjük.

„A fém megművelése azután kezdett el vonzani, miután felvettem a Kovács nevet, a férjemét. Azóta sok együtt töltött időm van az ezüsttel és megvalósult most már egy álom, amiben végig élményeket szerzek, a Golden Beetle Jewelry. Ezek az ékszerek olvasztástól, öntés-, lapítás-, megformálás-, végső csiszolásig teljesen kézzel vannak készítve” – írja magáról.

„Használati tárgyak kortárs tervezéssel. A stílus kortárs művészeti trendek ihlette dekoratív elemekből áll. A vidám formák és színek kiemelik a tárgyakat a jól ismert agyag megszokottságából. A ZuziZsuzsi Gáspártól olyan reakciók és áramlatok egyesítését képviseli, amelyek feltárják, vagy újra felhasználják a művészet gazdag örökségét.”

Ördögh Angéla ruhákat és enteriőröket tervez. Szereti a szépen megtervezett tereket, a szép ruhákat, a szép tárgyakat, ha van bennük valami egyedi, és ha szépségükön túl öröm bennük élni, őket viselni. Érdemes megtekinteni az alkotásait.

Újabb ékszereket vásárolhatunk, amelyeket Fazakas Réka a RebekArts ékszerek alkotója készít. Az ékszerei festményszerű alkotásokként egészítik ki mindennapi vagy alkalmi viseletünket. Különböző hangulatokat megragadva, geometrikus formák változatos összekapcsolásával, fa és műgyanta alapanyagokat felhasználva kisszériás kollekciókat készít.

Egyre inkább érdekli a vásárhelyieket, hogy mit viselnek

Ami a portékák árait illeti, természetes, hogy nem a fast-fashion boltokéhoz mérhetőek. De Orsolya elmondása szerint a boltban minden kézzel készül, de a minőségi anyag és munkadíj felszámolása után kell az árakat kiszámolni.  A fiatal divattervező úgy érzi, hogy egyre inkább érdekli a marosvásárhelyieket és az erdélyieket is, hogy mit hordanak, mennyire szennyező az előállítása, ki készíti azokat. „Most ér ide ez a hullám, amikor az átlagemberek is kezdenek figyelni a fenntarthatóságra” – mondja.

A bolt hétköznaponként 9-13, illetve 14-18 óra között tart nyitva, és a közeljövőben koncerteket, eseményeket, éjszakai vásárlást is terveznek.

Fotó: Blaze Facebook oldala

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.