Központ
2017. szeptember 23. szombat, Tekla, Líviusz
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

Emlékek az orosz pokolból

Nemes Gyula június 9, 2017 Társadalom

A múlt héten mutatták be Marosvásárhelyen az Adorjáni Csokány Gertrúd és Adorjáni Imre István által sajtó alá rendezett könyvet, amely Csokány Gyula hajdani második világháborús magyar honvéd tizedes, későbbi orosz lágerben századparancsnok emlékkönyvét dolgozza fel. Adorjáni Imre István gépészmérnök, közgazdász neve más forrásból is ismert lehet olvasóink számára, hiszen életéről 2007-ben könyv is megjelent Út a magányos tüntetésig – Egy erdélyi magyar esete a Scania birodalommal cím alatt. Adorjánit ez alkalommal – eddigi életének vázlatos ismertetése után – a frissen kiadott Barátság és emberi tartás az orosz hadifogság poklában című könyvéről kérdeztük.

Adorjáni Imre István 1954. augusztus 20-án született Marosvásárhelyen. A Bolyai Gimnáziumban érettségizett 1973-ban, egy olyan 40 fős osztályban, akikből aztán 38-an végeztek egyetemet. Adorjáni a kolozsvári Politechnikai Intézet mechanika szakán gépészmérnöki oklevelet szerzett, majd a Babeş-Bolyai Egyetemen közgazdasági oklevelet.

A marosvásárhelyi Elektromarosban kezdett el dolgozni a tervező osztályon, ahol később vezetőmérnöki vizsgát tett. 1987-ben Svédországba ment, ahol egy féléves intenzív nyelvtanulás következett, majd megpályázott a Saab Scania cégnél egy állást. „A Scaniánál először szakmunkásként alkalmaztak, majd kemény harc után lehettem tervezőmérnöke a cégnek. 1992-ben Franciaországba küldtek, Angers városba, ahol egy új kamiongyár épült. Közben több munkahelyi kurzuson vettem részt, amelyeket a Scania finanszírozott, majd Európa mérnöki diplomát (FEANI) szereztem Párizsban. 1999-ben váltam el a Scaniától, ekkor tapasztalhattam meg, hogy mit jelent egy nemzetközi cég, amelynek teljes gazdasági hatalma van, miként képes maga alá gyűrni egy Marosvásárhely nagyságú várost. Aztán egy francia nemzetközi cégnek kezdtem dolgozni, amelynek magyarországi gyárát vettem át mint igazgató, krízismenedzselésre. Ma már a nyugdíjazásomhoz szükséges papírokat intézem” – vázolja pályafutását Adorjáni.

„Mikor először láttam a kis emlékkönyvet, már tudtam, hogy ki fogom adni”

Csokány Gyulát valamikor az 1950-es évek végén, még iskolás kora előtt ismerte meg, aki évente Facsádról – Lugos és Déva közötti település – motorozott hajdani fogoly barátjához, Saszet Sándorhoz, aki Adorjániéknak szomszédja volt Marosvásárhelyen. Mivel az édesapja – idős Adorjáni Imre – is fogságot járt ember volt, nagyon hamar szót értettek. Az esténkénti beszélgetésekből a gyermek is sok mindent megtudhatott, például azt is, hogy mit jelentett a hadifogság. Később ez az ismeretség, barátság megmaradt, aztán úgy hozta az élet, hogy 1994-ben Csokány Gyula az Adorjáni Imre István apósa lett. „A házában a kezembe került az eredeti emlékkönyv, amit haza hozott a fogságból. Fellapozva neveket, címeket láttam benne, és kérdeztem, hogy tartja-e a kapcsolatot azok közül valakivel. Mivel tagadó választ kaptam, vállalkoztam a felkutatásukra. Megkerült egy barát Budapesten, aki a legtöbbet írt az emlékkönyvbe, Rácz Ernő. 57 év után találkoztak ketten a Keleti pályaudvaron. Mikor először láttam a kis emlékkönyvet, már tudtam, hogy én ezt ki fogom adni. Kis formátumú, kb. 10×15 centis, elől-hátul alumínium lappal borított, a fedőlapon felirattal: Jánosházától Novoszibirszkig 1945–1947, és rá van karcolva egy térkép az indulástól a végállomásig. A hátlapon a novoszibirszki magyar barakk van egy őrtoronnyal. A könyv kiadásában egy nagyobb löketet adott az is, hogy amikor Raffay Ernő történész  kézbe vette ezt az emlékkönyvet, láttam, hogy érték van a birtokomban. Az ő közvetítése által történészek jelentkeztek, hogy egy-egy másolatot készítsek nekik róla” –– meséli Adorjáni.

„Nem a szenvedést, hanem a barátságot és az emberi tartást akartam hangsúlyozni”

A könyv kiadására a Gulág-emlékév kapcsán került sor. Érdekessége, hogy a II. világháborúban a Szovjetunióból írott szöveget kihozni nem lehetett, mert az oroszok jobban féltek ettől, mint a fegyverektől. Ritkán sikerült valakinek kilopnia egy-egy írott szöveget ilyen-olyan módon: ruhájába bevarrva, vagy őröket valamiképpen lefizetve. „Amikor megjelent a könyv és egy tiszteletpéldányt vittem belőle a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak, az ott dolgozó történészek mondták, hogy szinte semmi írott anyaguk nincs abból az időszakból és nagy örömmel fogadták a könyvet. A legérdekesebb az, hogy az apósom katonaként tizedes volt a magyar hadseregben, és Oroszországban nyelvtudása miatt – négy nyelvet beszélt ­– századparancsnoki beosztást kapott, 250 magyar emberért felelt. Óriási dolog, hogy ebből a barakkból a három év alatt egyetlen haláleset sem történt. Ezzel ellentétben például édesapám mesélte, hogy már a fogságba vezető útjuk során, a gyűjtőtáborokban naponta sok volt a halott és a fogolytáborban ez csak fokozódott. Hogy az apósom vezette barakkban nem történt haláleset, ezt mindenki nagy teljesítménynek tartja, aki végigolvasta a könyvet. Apósom elbeszéléséből tudom, hogy legnagyobb gondja az volt, hogy mivel szinte mindenki depressziós volt és öngyilkos akart lenni, ezt elkerülje. Ennek orvoslására jött az ötlet, hogy fogságban művészcsoportot létesítenek. Olyan előadásokat produkáltak, ahol táncoltak, énekeltek, zenéltek, bűvészmutatványokat adtak elő, tüzes karikán ugrottak, ostorral újságot hasítottak. Amikor az orosz tisztek ezt meglátták, arra kérték őket ismételjék meg az előadást, hogy családtagjaik is láthassák. Az volt a válasz, hogy magyar ember csizma nélkül nem táncol. Nem volt mindennapi eset, hogy a rabok az orosz tisztek csizmájában színpadon táncolnak, és ők családjaik körében kapcában ülve nézik az előadást. A könyv, úgy érzem, hiánypótló. Lapjain nem a szenvedést akartam kihangsúlyozni, mert azt már sokan megtették, hanem amint a könyv címe is mutatja, inkább a barátság és az emberi tartásról beszéltem” – fejezi be gondolatait Adorjáni Imre István.

Share Button
Ennyien olvasták: 151

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.