Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

„Ereje van az összefogásnak!“

Központ augusztus 28, 2014 Társadalom

Indul a Forgatag

„Ereje van az összefogásnak!“

forgatag

Tegnap este 7-kor a zsúfolásig megtelt Kultúrpalotában tartotta meg ünnepélyes fesztiválnyitóját a második alkalommal megszervezett Vásárhelyi Forgatag. Az nyitógálán jelen voltak az RMDSZ és az EMNT vezető politikusai, de Magyarország képviseletében köszöntőbeszédet mondott Wetzel Tamás, nemzetpolitikáért helyettes államtitkár is. A tulajdonképpeni esemény csütörtöktől indul a Maros-parton, ahol a vásári forgatag és a civil sarok is megtalálható lesz, de idén lesz Kortárs tér sátor, borudvar valamint egészségsarok is. A tavalyi 167 program után, idén 211 programot biztosít a szervezőcsapat a látogatók számára, és közel egy hektáros területet ölel fel a fesztivál helyszíne. Ám a Forgatag nemcsak a Maros-parton, hanem a városban is zajlik, összesen 13 helyszínen. A programok népszerűsítése érdekében 15 ezer kétnyelvű szórólapot, 1000 román és magyar nyelvű plakátot és 4 ezer programfüzetet nyomtattak ki. Emellett összesen 50 szervezet csatlakozott társszervezőként az idei Forgataghoz, akiknek köszönhetően több mint 1000 órányi programot biztosítanak a látogatóknak.

Költségvetés

A Forgatag idei költségvetése alulról súrolja a 70 ezer eurós összeget – a tavaly 50 ezer euróból gazdálkodtak a szervezők –, amelyből 40 ezer eurónyit anyaországi támogatóktól kaptak. Azontúl a Maros Megyei Tanács 30 ezer lejjel finanszírozta meg az eseményt, a fennmaradó összeget pedig helyi vállalkozók bocsátották a szervezők rendelkezésére.


Újdonságok

Idén több újdonsággal is előrukkol a rendezvény: megrendezésre kerül az I. Erdélyi legényes és verbunkverseny, valamint az Erdélyi táncházzenészek találkozója, de szintén első alkalommal nótaesten és gasztronómiai programokon is részt vehetnek a marosvásárhelyiek.

A szervezőcsapat idén kiemelten odafigyelt a román nyelvű kommunikációra, így nemcsak a szórólapok, plakátok és a programfüzetek román nyelvűek, hanem külön programokkal is várják a román anyanyelvű forgatagozókat. Lesznek borkóstolók, könyvbemutatók, városnéző séták, román nyelven vezetett múzeumi tárlatvezetések, ugyanakkor a Tékaforgatag rendezvényein román nyelvű szinkrontolmácsolást biztosítanak.


Gasztro-programok

Az idei rendezvény célja, hogy a magyar kultúra összes területét bemutassák, így a magyar gasztronómiai különlegességek is főszerepet kapnak. Csütörtöktől vasárnapig minden nap gasztronómiai különlegességeket lehet kóstolni, mint például strucc-csorbát, paradicsomos vagy krumplis mángoldot, de Baja testvérvárosunknak köszönhetően a híres bajai halászlét is ki lehet majd próbálni, a zalaegerszegiek pedig a térség ínyencségeit, a prószát és a dödöllét ismertetik meg a vásárhelyiekkel.

A Vásárhelyi Forgatag csatlakozik a Nemzeti Gulyás Naphoz, amelynek lényege, hogy bárki bárhol elkészít egy gulyást és azt lefényképezve feltölti az internetre, ezzel is csatlakozva a Magyarországról indult kezdeményezéshez.

A főszervezők elmondták, hogy idén a programfüzetet 3 lejért lehet megvásárolni, de a füzet hátoldalán található tombolaszelvényekkel akár egy kétszemélyes prágai utazást is lehet nyerni, sok egyéb érdekes nyeremény mellett.

Idén nem ellenszélben szervezték a Forgatagot

Soós Zoltán és Portik Vilmos főszervezők elmondása szerint a Polgármesteri Hivatal idei hozzáállása passzív támogatás, és a tavalyhoz képest sokkal gördülékenyebben a kommunikáció a hivatal illetékeseivel. „Bár a Polgármesteri Hivatal anyagilag nem támogatja a rendezvényünket, sok egyéb munkánk megkönnyítette. Idén már nem ellenszélben szervezzük a Vásárhelyi Forgatagot” – jelentette ki Soós Zoltán.


Share Button
Ennyien olvasták: 159

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.