Központ
2017. október 21. szombat, Orsolya
Derült
Ma
Derült
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső
Hétfő
Eső

Európa legnagyobb ellensége a depresszió

Központ szeptember 28, 2015 Társadalom

A mentális betegségek róják a legnagyobb terhet Európára – derült ki egy friss kutatásból. Magyarországon sem rózsás a helyzet, a lakosság 38 százalékát érinti valamilyen mentális betegség, ebből a leggyakoribb a depresszió.

depisnap

Az európai Roamer viszgálat ezer európai kutató, páciens, családtag és szakmai szervezet bevonásával készült, amelyben a magyar Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája is részt vett. Az így készült tanulmány szerint célzott kutatási befektetéssel már legalább 10 éven belül jelentősen csökkenthetnék a mentális betegségek okozta terheket. A jelen ugyanis kétségbeejtő: az adatok szerint az egészségcsökkenés legalább 12 százalékáért a mentális és viselkedészavarok felelnek – olvasható a Semmelweis egyetem honlapján.  A mentális betegségek ráadásul kimutathatóan megrövidítik az életet, ezért is lenne rendkívül fontos az európai összefogás.

Tény, hogy a genomika, őssejtkutatás vagy az idegtudományok területén végzett közelmúltbeli kutatások során számos, pszichiátriai betegségek kialakulásában szerepet játszó gént azonosítottak, ezek segítségével új kezelési eljárások válhatnak lehetővé. Ennek ismeretében könnyen belátható, mekkora szükség lenne a további kutatások támogatására, összehangolására.

Forrás: hvg.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 299

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.