Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Havazás
Ma
Havazás
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

Ezt tartja legfontosabbnak a romániai lakosság

Központ február 14, 2017 Társadalom
Négyből három romániai lakos szerint a szegénység leküzdése és az egészségügyi rendszer javítása kellene prioritást élvezzen az országban – derül ki egy felmérésből, amelyet a WaveTreeZero és az Exact Kutató és Tanácsadó cég végzett.

“A románok 75%-a szerint a szegénységhez köthető szociális problémák (egyes régiókban a munkanélküliség és az oktatáshoz való hozzáférés), valamint a romániai egészségügyi rendszer által nyújtott szolgáltatások javításának kellene prioritást élveznie a fontos teendők listáján. Második helyen, nagy különbséggel, azaz 32 százalékkal a munkavállalók jogaihoz köthető kérdések vannak (pihenőszabadsághoz való jog, betegszabadság), ezeket a súlyos szociális problémák (például rákos gyerekek helyzete) és az emberjogi kérdések követik” – mutat rá a közlemény.

A megkérdezett emberek 8-9 százaléka aggódik a globális felmelegedés és egyéb ökológiai problémák miatt, míg a nemek közti egyenjogúság és az állatok jogai az utolsó helyen vannak a Romániában megoldandó problémák listáján.

A környezetvédelmet érintő kérdésekről a válaszadók 33 százaléka szokott barátaival, rokonaival beszélgetni.

“A lakosság 80%-a erre kialakított helyen dobja el a szemetet, 71 százalékuk takarékos villanykörtéket használ, 71%-uk “A” hatékonyságú háztartási eszközöket használ, 69% újrahasznosítja a zacskókat vásárláskor vagy szeméttárolásra, 67 százalékuk interneten kéri a számlákat, hogy takarékoskodjanak a papírral, 53 százalékuk odafigyel az ésszerű energiafelhasználásra. A fiatalok 72,3 százaléka interneten kéri a számláit a szolgáltatóktól és 51 százalékuk használ kerékpárt vagy közszállítási eszközöket a környezet védelmének érdekében” – derül ki a felmérés eredményeiből.

A felmérést több típusú módszerrel készítették: 2016 januárjában interneten kérdeztek meg 400 15-60 év közti városi környezetben élő személyt, 2016 decemberében pedig 200 személyt kérdeztek meg Bukarestben. A hibahatár +/- 4,9 százalék.

forrás: AGERPRES

Share Button
Ennyien olvasták: 239

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.