Fejfák a csejdi temetőben
Debreczeni László művészettörténész 1933-ban több rajzot készített Csejd falu szakrális emlékeiről. Ezek ma a Kolozsvári Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában vannak. A rajzok: kelyhek, úrasztali terítők, tetőszerkezet, cinteremkapu és fejfák formáját, mintáját, feliratát rögzítik. A rajzdokumentumok tanúsága szerint tehát Csejd temetője számos művészien megfaragott és feliratozott fejfának adott otthont még a múlt század elején. Ma már hiába keresnénk, ezeknek nyoma sincs, eltűntek. De hová lettek? Elkorhadtak? Eltüzelték? Az emberi rosszaságnak estek áldozatul? Valószínűleg az utóbbiról van szó. Kár értük, mert biztosan egy különleges színfoltját képezték – a távolról szemlélt – faluképnek.
De vajon a temetőrombolás, gyalázás új keletű szűkebb térségünkben? Azt kell mondanunk, hogy nem, mert az okiratokban számos példáját találjuk annak, hogy a múlt századokban is történtek temetőt, síremlékeket pusztító események. Íme, két csejdi példa erre:
1867. augusztus 3-án a csejdi református presbitérium három osztrák forint bírsággal büntetett egy „fiatal legényt”, aki éjszaka kiment a temetőbe és „egy darab, írásos forgácsot a fonóba vitt fogadásból, de nem csak egy forgácsot vágott, hanem a főtőlfát (sic!) nagyon megmocskolta.” A fiatalember vagy nem volt szellemi képességeinek teljes birtokában, vagy az alkohol vetette ki hatalmát az agyára. Mindenesetre valami nem volt vele rendben, hogyha abban az időben, amikor még semmi közvilágítás nem létezett, éjnek idején meg merte azt tenni, hogy kimenjen a temetőbe és megfaragjon egy síremléket. (Ebben az időben még a profán és szakrális világ sokkal közelebb állt egymáshoz, mint manapság!)
A háborúk is nagy anyagi vesztességet jelentettek a falunak. A beszállásolt mindenféle nemzetiségű katonák nemcsak a köz- és magánépületekben tettek kárt, hanem a temetőben is. Nagy Lajos csejdi lelkész 1918. február 8-án egy levelet intézett az esperességhez, amelyben így panaszkodott: „folyó ho. 5-én a kurátorom jelentette, hogy a községünkben állomásozó magyar királyi 33. honv. gy.e.-nek a 25, 26, 27 honv. gy. ezred katonáiból alakult menetzászlóaljak legénysége a ref. temetőből a fejfákat elhordja és feltüzeli. Azonnal közöltem a dolgot a parancsnoksággal, amely óvintézkedéseket léptetett életbe, de szükségesnek tartom, hogy saját katonaságunk erről a botrányos cselekedetéről nt. Esperes urat is értesítsem.”
A kőből faragott sírjelekben szerencsére nehezebb kárt tenni. A régi sírkövek közül megemlíthetjük itt a két csejdi református lelkészét, az egyiket bozót ölelte körül a másik ledőlt és begurult egy kis lejtőn. Robosztus kőtömbök, a bozótban rejtőző felirata: „Szalma Mihály csejdi pap sz: 1820 mh: 1874”. A ledőlt sír üzenete: „Itt nyugszik ev. ref. lelkész Medgyesfalvi József. Szül: 1846 Mh: 1880”
Ma a csejdi református temető gondozott állapotban van, a füvet rendszeresen kaszálják, a sírokat a családok takarítják. 2009-ben a római katolikus egyház megvásárolt egy darab földet a temető keleti szomszédságában, amit kerítéssel vettek körül és egy Jézus keresztet emeltek rajta. Itt lesz a jövőben a falu római katolikus temetőrésze.
A temető egy kőbe vésett „nyitott történelemkönyv”, nemcsak a néprajzkutatók, művészettörténészek, epigráfiakutatók, családfakutatók számára, hanem a helytörténészek, laikus műkedvelők, érdeklődők számára is. Ezért a régi sírjeleket nyilvántartásba venni, restaurálni, megőrizni az utókor számára a ma élő generációk kötelessége, feladata!
