Havi kétezer lej szükséges egy személynek ahhoz, hogy tisztességes körülményeket biztosítson magának a megélhetéshez – derült ki az IRES közvélemény kutató intézet legfrissebb adataiból, melyet az Agerpres idéz.
A romániaiak több mint fele szerint az említett összeget be lehet úgy osztani, hogy normális életkörülményeket biztosítson magának az illető személy. Jelen pillanatban az országban a nettó átlagbér 1 700 lej körül forog.
A kutatásban megkérdezett személyek azt vallották, hogy az általuk megkeresett jövedelmük szűkösnek bizonyul. A megkérdezettek 16%-a olyan keveset keres, hogy a legalapvetőbb dolgokra se jut a fizetéséből, 39%-uk pedig nagy odafigyeléssel csupán tudja beosztani a megkeresett pénzt a szükséges kiadásokra. A kutatásban részt vevő személyek 29%-a azt vallotta hogy elegendő a fizetésük arra hogy megéljenek belőle, és csupán 14%-uk az, akik jó körülmények között élnek a havi jövedelmükből.
A felmérés szerint minden századik romániai tud bármit venni, amit szeme szája kíván.
Az IRES kutatásában részt vevők többsége, azaz 52%-a azt mondta, hogy legalább 2000 lej szükséges ahhoz hogy viszonylag jó körülmények között éljenek, de 26%-uk szerint pedig ehhez a havi 1000 lej is elegendő. 10%-uk úgy vélekedik, hogy havonta 3000 lej, 5%-uk szerint pedig 4000 lej szükséges ahhoz hogy tisztességesen megéljenek Romániában. A megkérdezettek 2%-ának ehhez havi 5000 lejre van szüksége.
Az IRES az adatokat 2014 december 19-20-a között gyűjtötte össze 1131 személy megkérdezésével. A közvéleménykutatás hibahatára 2,9%.
Forrás: agerpres, erdelyi riport, vasarhely.ro