Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Borús
Holnap
Borús
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

Felnőttoktatás mint hiánypótlás

Központ május 2, 2017 Társadalom

A „tanulni egy életen át” elve napjainkban egyre jobban kiterjedt az oktatási rendszerben, ami érthető, hiszen a technológiai forradalom korában élünk, így minden szakmában folyamatosan fejleszteni kell a tudást, mert csak így lehet megmaradni a munkaerőpiacon. Erről is kérdeztük László Tündét, az ország egyik legprofesszionálisabb szakképző szervezetének, a Tabula Felnőttképző Központjának igazgatónőjét, amelynek immár 12 éve főtevékenysége a felnőttképzés.

 

Tanulni felnőtt fejjel

Amint az ember kikerül az iskolapadból, a tanulás sokak számára egyre nehézkesebbé válik, hiszen, valljuk be, a többség már annak is örül, hogy nem kell iskolába járnia. A Tabula célja, hogy segítse a közösség életminőségének javítását, felhasználva a hagyományos innovatív képzési tapasztalatokat, ezzel fejlesztve az emberek személyiségét a saját és a társadalom javára, így biztosítva az esélyegyenlőséget mindenki számára. Talán ennek is köszönhető, hogy egyre többen vállalják, hogy új szakmát tanulnak. „Van úgy, hogy beiratkozáskor kicsit idegenkednek, mindenkit valami motivál, valamiért jön erre a képzésre. Azt látom, hogy 1-2 alkalom után már szívesen jönnek, arra törekszünk, hogy gyakorlati tudást adjunk át, minden egyes képzőnk nagyon jó szakmabeli a saját területén, a gyakorlati részét könnyedén át tudja adni, a tananyagokban pedig ott van az elméleti rész, ami együttesen hatalmas tudásanyagot ad nekik annak érdekében, hogy el tudjanak indulni. Felnőttképzésben nagyon hatékonynak kell lenni’’ – mondja.

Tünde és csapata arra biztat minden hallgatót, hogy azon a területen dolgozzon, amihez ért és amit szívesen tesz. „Mindig bátorítani szoktuk a személyeket, hogy ne feltétlenül a piacon „menő” szakmában, vagy csak azokra a szakmákra képeztessék ki magukat.

Pozitív jövőkép

„Tapasztalatom szerint egyre hozzáértőbbek vagyunk, ami alatt nemcsak a Tabulát értem, hanem mindazokat, akik a felnőttképzés területén dolgoznak, ami egy hiánycikk volt előtte. Szívesen tesszük a dolgunkat, én például egyre jobban ki tudom szelektálni azon személyeket, akikről látom, hogy szívesen foglalkoznak a felnőttekkel. Megértettük ennek a fontosságát, ugyanakkor el is tudjuk magyarázni, nagyon sok tájékoztatót tartunk a felnőttek körében. De nem csak a felnőttek számára, hiszen tavaly két kolléganőmmel líceumokba is jártunk, ahol elmagyaráztuk a felnőttképzés fontosságát, illetve egyszerűen ismertettük annak a szakmaiságát, és azokat a szakokat, amit mi akkreditáltunk”- meséli László Tünde, aki azt látja, hogy abban az esetben, ha kellőképpen ismertetik a szükséges információkat, sokkal többen mernek belevágni.

Tanulni felnőtt fejjel

Egyre több cég kéri a különböző jellegű képzéseket, mivel tapasztalják, hogy ha az alkalmazottak kellőképpen képzettek, nagyon sok időt és energiát tudnak ezzel megtakarítani.

„Büszkén mondom azt, hogy szívesen dolgozom ezen a területen, látom a jövőjét, azt, hogy ez egy olyan lehetőség, amiben bárki irányt tud változtatni, függetlenül attól, hogy felnőtt az ember, vagy hogy elkezdett-e már egy területen dolgozni” – meséli Tünde, aki arra biztat mindenkit, hogy soha nem késő váltani. Felnőttképzésben csak minimális korhatár van, maximális nincs.

Legfelkapottabb szakmák

A „legfelkapottabb” szakmák a szakács, otthoni idősgondozó, virágkötő, illetve a nyelvkurzusok: a német és az angol. A képzések igény szerint indulnak, ha összegyűl a minimálisan 10 személy, akkor indul a csoport. Általában kiscsoportokat indítanak, mert tapasztalatuk szerint a képzés így hatékonyabb.

„Az embereknek egyre több bátorságuk van ahhoz, hogy váltsanak. Nem túl hosszúak a képzések, nem kell évekig járni a diplomáért, itt csak szakmai tantárgyak vannak, tehát nem szükséges pluszba még különböző információkat „betömni” a hallgató fejébe, hogy megszerezze a diplomát, így lehetnek sokkal rövidebbek és hatékonyabbak az órák” – mondja befejezésül László Tünde.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 180

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.