Központ
2017. november 24. péntek, Emma
Eső valószínű
Péntek
Eső valószínű
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős
Borús
Vasárnap
Borús

Ferenc pápa

Központ március 21, 2013 Társadalom

Ferenc pápa

papa

„Testvéreim, jó estét! Tudjátok, hogy a konklávé kötelessége, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, a bíboros testvéreim a világ másik végére mentek el érte, de itt vagyunk. Köszönöm a fogadtatást. A római egyházmegyei közösségnek megvan a püspöke: köszönöm!” E szavakkal köszöntötte a Szent Péter téren összesereglett híveket Jorge Mario Bergoglio 2013. március 13-án, közép-európai idő szerint valamivel este fél kilenc után. Fontos dátummá válhat – egy új korszak kezdetét jelző dátummá. Ha nem is a mi, de a Vatikán életében mindenképpen.

 

Ő az első jezsuita egyházfő, az első az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, valamint az első nem európai pápa III. Gergely óta, aki a hétszázas évek elején pápáskodott, ergo nem egy mai gyerek.

Buenos Airesben született 1936. december 17-én, ötgyerekes olasz emigráns családba. Apja bakter volt, anyja háztartásbeli. Gyermekkorában egy légúti fertőzés miatt kivették a fél tüdejét. Vegyészmérnöki diplomát szerzett, de rögtön utána a papi hivatás mellett döntött (amiben közrejátszott az is, hogy nagy szerelmét – annak szülei – nem adták hozzá). Közben humán tanulmányok Chilében, majd filozófiai licenciátus. 1964-65 között irodalmat és pszichológiát tanít. 1967-70: teológiai tanulmányok San Joséban. 1969. december 13-án szentelik pappá (számmisztikusok, figyelem: pápává is egy tizenharmadikai napon választották!). Ezután sorban a klasszikus lépcsőfokok: novíciusmester, plébános, segédpüspök, püspök, érsek, bíboros. Pontosabban: 1998-tól Buenos Aires érseke, 2001-től bíboros, egészen a mostani előléptetéséig. (Vatikáni pletyók szerint már 2005-ben is majdnem ő lett a befutó, az utsó körben maradt alul Ratzinger papával szemben, alig néhány szavazattal).

A Ferenc nevet Assisi Szent Ferenc tiszteletére vette fel, mivel fontosnak tartja a szegények ügyét. Ezzel ő az első a 870-ben megválasztott Lando pápa óta, aki korábban nem használt pápai becenevet választott – amennyiben I. János Pál kettős nevét nem tekintjük önálló pápanévnek, de ne tekintsük, mert ő a két közvetlen elődje, XXIII. János és VI. Pál nevéből gyúrta össze magának a kombót. (I. János Pál 1978-ban lett pápa, de nem sokáig: a 33. napon elhunyt, rejtélyes körülmények között; halálának oka máig tisztázatlan, mert a pápákat nem boncolják fel.) Ez a név, mármint a Ferenc, számunkra szimpatikus; elég, ha csak Deákra, Erkelre, Kölcseyre, Molnárra vagy Puskásra gondolunk, habár akad néhány negatív konnotációjú is (Szálasi, Gyurcsány).

Teológiai kérdésekben konzervatív álláspontot képvisel; elutasítja az abortuszt, a fogamzásgátlást, a melegek házasságát, a halálbüntetést és az eutanáziát. Kiáll a szegények és az elesettek mellett. Az egyház körüli botrányokban érintetlen. Intelligenciája, szerénysége és nem utolsósorban humorérzéke miatt oltári tisztelet és népszerűség övezi Argentínában, és vélhetően nem lesz ez másként az immár 1,3 milliárdosra duzzadt fanklub esetében sem. Apropó, humorérzék – pápasága másnapján azt mondta a bíborosoknak: „remélem, Isten nem fog túl szigorúan megbüntetni benneteket azért, amiért engem választottak meg”.

Egyszerű életmódot folytat. Érsekként sem tartott autót; tömegközlekedett, mint az emberek. Amikor Rómába kellett utaznia, turistaosztályon repült. Még azt se zárhatjuk ki, hogy pápaként is fapados járatokon fog utazgatni más kontinensekre, itt Európában pedig stoppal. (A minap például elküldte a pápai limuzint, és a bíborosi maxi-taxival fáradt el a közeli célállomásra, a bíboros havereivel együtt.)

A spanyolon kívül olaszul, latinul, franciául, németül és angolul beszél. Kedveli az operát, az irodalmat, és jól úszik. Nagy focirajongó, Messi a kedvence. Nem mintha a Barcelonának döcögne a szekere, de egy ilyen szintű protekció azért nem árt. Sem nekik, sem az argentin válogatottnak.

Végezetül: legyünk bár reformátusok, unitáriusok, protestánsok, kálvinisták, sőt, akár még ateisták is, nyugodt szívvel kijelenthetjük: Habemus Papam!


Share Button
Ennyien olvasták: 196

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.