Központ
2017. november 24. péntek, Emma
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Borús
Vasárnap
Borús

Filmbe illő életsorsok a háborúban

Nemes Gyula január 23, 2017 Társadalom

100 éves az I. világháború

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben azt próbáljuk bemutatni, hogyan alakulhatott a sorsa a frontszolgálatot teljesítő magyar honvédeknek. Olyanokról teszünk említést, akik a mai értelemben vett Maros megyében születtek és a császári és királyi hadsereg valamely „különleges” alakulatánál teljesítettek szolgálatot.

Szűkebb térségünk férfilakosságának túlnyomó többsége a mozgósítás során a 62. közös gyalog, a 22. honvéd gyalog, az 5. honvéd tüzér vagy a 9. magyar királyi honvéd huszárezredhez vonult be. De voltak olyanok, akik a csendőrség, a haditengerészet, a portyázó hadosztály vagy később a Székely Hadosztály kötelékében kerültek a frontvonalba.

A huszárezred kötelékében harcoló nagyernyei Nagy Lajos (sz. 1883) elbeszéléséből tudjuk, hogy a frontról őket Hegedűs tábornok fegyelmezetten, szervezetten hozta haza Budapestig. Ha valamelyik horvát, vagy szlovén településen megpróbálták feltartóztatni a hadosztályt, az ágyúkat a helységnek szegezve ultimátumot adott, hogyha két órán belül nem teszik szabaddá az átvonulást, szétlöveti azt. Így érkeztek meg teljes fegyverzetben Budapestre, ahol Linder Béla katonai népbiztos leszerelte őket. „Nem akarok többet fegyvert látni,” mondta, pedig láthatott volna eleget a Magyarországra támadó ellenséges katonák kezében, ha kinyitotta volna a szemét. Az ilyen szervezetten hazatérő katonai egységeket be lehetett volna vetni a szülőföldjük védelmébe. Hiszen a Székely Hadosztályt is ezért hozták létre, ahova a már hazatért székely legények közül sokan visszaszöktek a fronton keresztül.

„Megsebesültem és aznap fogságba estem”

A háborúban hősi halált halt honvédek névsorát szinte teljes egészében ismerjük, hiszen ritka az az erdélyi magyar település, ahol nem állítottak volna emléktáblát tiszteletükre. A hazatérő katonák közül volt, akit súlyos sebesülése miatt szereltek le, mint például a marosszentgyörgyi Bóni Jánost (sz. 1880), aki 75%-os rokkantága miatt került haza. De a szentgyörgyiek közül Csókucza László (1895) a bal lábát veszítette el, Rácz János (1891) a bal karját, Tordai István (1867) pedig mindkét szeme világát. A hadifogságból volt, aki szökve tért haza kalandos úton, mint például a nagyernyei Farkas Antal, vagy a búzaházi Kilyén Mózes őrmester. A székelykakasdi Imreh Mihálynak sikerült naplót vezetnie kalandos életútjáról, amely megmaradt az utókornak. Néhány részlet: „Marosvásárhelyről elindultam 1915. március 6-án d. e. 10 órakor (…) 27-én éjfél tájt felvonultunk szembe az orosszal, de nagy erővel volt, visszaverte csapatunkat, hajnalban én is megsebesültem és aznap fogságba estem (…) Október 5-én délután kiszálltunk a hajóból és Tobolszk városában ismét lágerben rendeztek egy régi sós barakkban. (…) 1920. május 12-én hagytam el végleg a barakkot. Áldozó csütörtök estén értünk jött a vonat és reggel 14-én elhagytuk Turkesztánt. (…)”

A Magyar Királyi Csendőrség kötelékébe lépni előrelépési lehetőség volt sok vidéki, szerényebb sorsú fiatalember számára a 19-20. század fordulóján. A kötelező sorkatonai szolgálat után ezért többen éltek ezzel a lehetőséggel. Ilyen volt például a csíkfalvi Incze Lajos (1886), a székelykáli Ágoston Albert (1885), az iklandi Balogh József (1889), a lukafalvi Benkő András (1882), a búzaházi Sikó Elek, a vadadi Török József (1875) és sokan mások. A világháború idején ők tábori csendőri szolgálatot teljesítettek, vagy hadi beosztásba kerültek különböző ezredekhez. A császári és királyi haditengerészet egységei is részt vettek a háborúban, amely abban az időben 15 csatahajóval, 10 cirkálóval, 19 rombolóval, 7 torpedóhajóval, 47 torpedónaszáddal és 7 tengeralattjáróval rendelkezett. A marosvásárhelyi Bachmann Ferencről (1887) tudjuk, hogy mint tengerész vonult be Pólába. A nyárádszentlászlói Bustya József (1892) a világháború alatt a Viribus Unitus csatahajón mint szakaszvezető folyamőr teljesített szolgálatot. Jelen volt, amikor a hajót az olaszok elsüllyesztették 1918. november elsején, több mint egy kilométert úszott az Adriai tengerben, hogy életét mentse. A nyárádszentmártoni Szabó József tizedes 1914-ben vonult be a haditengerészethez, a háború alatt a Maria nevű cirkálón teljesített szolgálatot.

„Tigrisek” a háborúban

A „Tigris” erdélyi portyázó zászlóaljat Windisch-Graetz Lajos százados szervezte meg a 39. Honvéd gyaloghadosztály önkénteseiből és az erdélyi menekültekből 1916-ban. Kiképzés után – a legnagyobb részt gyermekemberekből álló alakulat – igen használható tagja lett a 39. hadosztálynak. A sapkájukon hordott jelvényükön tigris volt látható. Windisch-Graetz vezérlete alatt 27-szer hajtottak végre győztes rohamot. A tigrisek közt kezdte frontszolgálatát a székesi Kali Lázár (1900) 1916-ban. Kiképzés után 1916 novemberétől a román fronton harcolt. 1918. március 18-án az olasz hadszíntérre vitték. Asiagó mellett megsebesült, majd 1918. nov. 3-án olasz hadifogságba esett. Innen 1920. december közepén került haza.

A Székely Hadosztályt 1918 decemberében hozták létre az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként Kolozsváron. A hadosztály parancsnoka Kratochvil Károly volt, létszáma meghaladta a 12 000 főt. Kötelékében harcoltak Nyárádremetéről Kakucs Imre (1893) főhadnagy, Nagyernyéről Nemes Antal (1899) őrvezető, Szakács Dénes (1897) őrmester, Görgényszentimréről Bereczki Ferenc (1899), Nyárádtőről Dienes Izra (1900),  Jobbágyfalváról Boros Mózes (1893) tizedes és sokan mások.

Share Button
Ennyien olvasták: 343

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.