Központ
2018. október 23. kedd, Gyöngyi

Gondok a Bolyai sportpályáján. A szünidőben megoldják

Központ június 13, 2013 Társadalom

Gondok a Bolyai sportpályáján.
A szünidőben megoldják

b1

A helyszín a Bolyai Farkas Elméleti Líceum melletti sportpálya. Egészen pontosan, a sportbázis mellékhelyiségei. Mi tagadás, felújításra és korszerűsítésre szorulnak. Az állapoton azonban nem szabad csodálkozni, hiszen amit az ember használ, az romlik is. Amint azt megtudtuk, tanintézmények vezetői fogtak össze annak érdekében, hogy közösen találjanak megoldást a probléma orvoslására.

Az említett pályával nem is lenne gond, a mellékhelyiségeivel annál inkább.  A falakról itt-ott hiányzanak a csempék; az oldalfalak helyenként bepenészedtek, így ezeket biztosan újra kell szigetelni és vakolni.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatóját, dr. Bálint István biológia szakos tanárt kerestük meg. Elmondása szerint tudnak az áldatlan helyzetről. A mellékhelyiségek jelenlegi állapota mindenekelőtt annak tudható be, hogy a mai napig sincs tisztázva a sportpálya tulajdonviszonya. Köztudott, hogy ezt a református egyháznak kell rendeznie és visszaigényelnie. Ez azonban egy bonyolult folyamat, nem oldható meg egyik napról a másikra. Így a kialakult heklyzetért nem kimondottan a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, vagy a Református Kollégium vezetősége a felelős.

Fényképeink magukért árulkodnak .

b2

Felvetődik a kérdés: a feljavításra honnan lesz anyagi keret? A munkálatokat ki fogja finanszírozni? „A Központ olvasóinak azt szeretném elmondani, hogy már hetek óta megvannak a javítási tervek. Bizony, ezekkel az elmúlt időszakban nem mehettünk sokra, mert a munkálatokat – többek között a telek jogi helyzete miatt –, nem lehet állami pénzekből fedezni. Igaz, lennének ilyen-olyan lehetőségek, de az én igazgatóságom ideje alatt jogilag kétes ügyletekbe nem megyünk bele. Úgy hiszem, az a becsületes, hogy mindent ésszerűen és törvényesen oldjunk meg. Azonban biztos vagyok abban, hogy a sportpálya mellékhelyiségei pár hét múlva egészen más formát fognak mutatni” – fejtegette Bálint igazgató úr.

b3


Arról is szólt, hogy a szóban forgó sportbázist nemcsak a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium diákjai használják, hanem a testnevelés órákat a Szász Adalbert Sportiskola diákjai, de több más tanintézmény is ott tartja.
A leírtakból kitűnik, hogy a sportpálya tanévközben rendkívül kihasznált, mondhatni: túlterhelt. Ilyenkor nem igazán lehet építkezni, hiszen a diákok tanrendjét nem lehet megszakítani. Ez a magyarázat arra is, hogy a felújítást és a javításokat még nem kezdték el.

b4

A hogyan továbbra is kíváncsiak voltunk. Bálint István szerint a válasz, a megoldás megvan, sőt mi is jelen lehettünk az erre vonatkozó megegyezés létrejöttekor.
Íme, az igazgató válasza: „Amint azt említettem, a sportpályát nem csak mi használjuk, szerződésünk van a volt Sportiskolával, amelynek vezetőjével, Csíki Zsolttal arra az elhatározásra jutottunk, hogy közösen kell megoldanunk a problémát, hiszen közösen használjuk a létesítményt. A sportbázis jelen pillanatban nagyon túlterhelt. Most dolgozni, javítani nem lehet, és nem is ajánlott. Amit sűrgősen fel kell javítani, az megoldható, nem kell hozzá sok pénz, csak elszántság, különösen, hogy vannak olyan személyek, akik nem riadnak vissza a segítségtől. Amiként önerőből meg tudjuk oldani azt, hogy minden tanév végén újra és újra felmérjük az osztályokban keletkezett károkat, a rongálásokat, továbbá: ezeket rendbe tudjuk tenni, a termeket évente ki tudjuk festeni, úgy a sportpályán adódott probléma megoldása sem lehetetlen számunkra. Persze nem tagadom, hogy minden támogatás jól jön. Azonban ki merem jelenteni, hogy az említett sportbázi felújítása a tanév végén – a nyári vakáció első felében – egészen biztosan megoldható” – szögezte le Bálint István.

Share Button
Ennyien olvasták: 258

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.