Társadalom

Hamarosan új buszokkal utazhatunk

Átszervezik a tömegközlekedést

Húsz év után végre született egy megfontolandó és ésszerű közlekedési tanulmány Marosvásárhelyen – tudtuk meg a múlt heti tanácsülésen. „A szekértői tanulmány szerint felszámolnák a Siletina és a helyi közszállítási vállalatból létrejött társulást, és az önkormányzat független cégre bízná a tömegközlekedést” – mondta el Bakos Levente tanácsos, aki hozzátette, hogy így gazdaságosabb és optimálisabb lesz a városi közösségi közlekedés.

DSC07481

Az önkormányzati képviselőtestület által kinevezett bizottság – amely tagjai tanácsosok, a polgármesteri hivatal, illetve a helyi közszállítási vállalat képviselői – elfogadta a szakértői elemzést, és az elkövetkezőkben konkrét határozattervezeteket hagynak majd jóvá ennek gyakorlatba ültetése érdekében.

A tanácsosok kezében a döntés

A szakértői tanulmány javasolja többek közt az elavult géppark felújítását, azaz mintegy 72 új autóbusz vásárlását. „A géppark elöregedett, ennek felújítására jelentős beruházás szükséges. A tanulmány készítői kimondják, hogy a teljes autópark elévült és ki kell cserélni azt, de erre természetesen fokozatosan kerülhet sor. A keddi tanácsülésen a költségvetés kiegészítéseknél megszavaztuk, hogy a 2016-ban és 2017-ben az autóbuszok vásárlására jóváhagyott hárommillió lejt hatmillióra emelik, ami korántsem elég, de kezdetnek jó. A közbeszerzési eljárás már elindult” – mondta Bakos. Azt is hozzátette, hogy egyelőre nem tudni, mi lesz a jelenlegi társulással. „Azt az önkormányzati képviselők fogják eldönteni, hogy megfogadják-e a tanulmány készítőinek javaslatát, s a város a saját kezébe veszi-e a tömegközlekedés működtetését vagy sem” – tudtuk meg. A tanulmány azt is tartalmazza, hogy a mikróbuszok, úgynevezett maxi-taxik kerüljenek ki teljességgel a forgalomból, amely útvonalakon pedig alacsony az utaslétszám, ott 30 személyes buszokat kell forgalomba helyezni.

DSC07477

Mint ismeretes, a jelenlegi tömegközlekedési vállalat két cégnek az együttműködéséből született a 2000-es évek legelején: a helyi közszállítási vállalat, illetve a Siletina Rt. társulásából. A helyi vállalatnak 40 autóbusza van, a Siletina pedig hozzávetőlegesen 60-80 járművel járul hozzá a közlekedés működéséhez. Egyébként ez a minimálisnál alacsonyabb szám, hisz legkevesebb 120 forgalomban lévő járműre van szükség ahhoz, hogy szűkösen ugyan, de lefedje a város igényeit.

Év végéig új buszokkal is közlekedhetünk

A következő lépés, hogy a városháza, az önkormányzat és a közszállítási vállalat képviselőiből álló bizottság határozattervezetet állít össze, amely a fent említett tanulmányon alapszik, és a legfőbb tennivalókat vázolja. A legfontosabb az új autóbuszok vásárlása, de hosszútávon az útvonalak, a menetrend változására is számítani lehet. Bakos szerint jó esély van arra, hogy év végéig új buszokkal is közlekedhessünk Marosvásárhelyen.

Sok a panasz a tömegközlekedésre

Úton-útfélen hallhatjuk, hogy a lakosok panaszkodnak a tömegközlekedésre, egyébként teljesen jogosan. „Nyárádtőről ingázom a városba dolgozni, de onnan gyorsabban és egyszerűbben jutok be a városba, mint a vidéki buszjárat megállójától – ami a városban van – a munkahelyemig” – panaszolja lapunk olvasója.

A lakosok nyolcvan százaléka ingyen utazik

Azt is tudni kell, hogy a szállítás majdnem ingyenes, hisz a lakosok 80 százaléka kedvezményesen vagy díjmentesen utazik. A kisbuszokra érkezik a legtöbb panasz, hogy tülekedés van rajtuk, és kényelmetlenek. Szabály szerint nem lenne szabad több embernek utaznia a járművön, mint ahány helyre engedélye van, de ehhez nyilván gyakoribb járatokat kellene biztosítani, ez pedig plusz költséget jelent.

Történeti áttekintés

Amint azt a Siletina román nyelvű honlapjáról megtudjuk, Marosvásárhelyen 1949. május 1-je óta működik tömegszállítás, amelynek elindítását abban az időben helyi vállalkozók kezdeményezték, és eredetileg az volt a céljuk, hogy saját erőből oldják meg azt, ne kelljen importjárműveket üzembe helyezni. Mivel ezt végül nem valósíthatták meg, 1948-ban a brăilai szovjet áruk parkjából tíz, teherszállító autókból buszokká átalakított járművet vásároltak.  Egy évvel később tehát, május 1-jén három vonalon, 14 kilométeren indult meg a tömegszállítás a városban. Még ugyanabban az évben, december 1-jén egy újabb vonalat nyitottak meg, ennek köszönhetően pedig 15,8 kilométeren jártak már a város buszai. Az első évben 810 ezer jegyet vásároltak, a buszok pedig összesen 159 866 kilométert tettek meg. 1950-re már 13 autóbusz járt a városban, amelyek 484 ezer kilométert tettek meg, 3 millió 440 ezer utast szállítottak, 1956-ban 17 autóbusza volt a városnak, míg 1960-ra már 13 vonalon 40 autóbusz szolgálta ki a marosvásárhelyi utazóközönséget.

Jelenleg 21 vonalon jár az 1992-ben alapított Siletina Kft. 120 autóbusza, alkalmazottainak száma meghaladja a 200-at. Működésére a városi költségvetésből 2014-ban 16 millió 500 ezer lej jutott.

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

1 hozzászólás

  1. gubics says:

    Almodik a nyomor, megint csak a szokasos igergetesek!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.