Hát én immár kit válasszak?
Közelednek a választások, itt a kampány. Az ember csak amúgy kapkodja a fejét akkora információözön zúdul rá. Megannyi párt, érdekképviselet, hangzatosnál hangzatosabb ígéretek, csábítóbbnál csábítóbb ajánlatok. De ezek az ígérgetések csak egy hónapig tartanak, aztán minden marad a régiben. Talán jobb lesz a közeljövőben? Alig hiszem. Mindenesetre gyengék a kilátások. Sokan nosztalgiáznak: jobb volt régen. Elgondolkodtató: vajon így volt? De kinek?
Talán egyeseknek. Csak most fogom fel, mennyit dolgoztak, mennyit nélkülöztek, mennyit szenvedtek szegény dédszüleink, nagyszüleink. Átéltek két világháborút, az ezeket követő megszállást, éhínséget, a kulákhajszát, a kollektivizálást. Mégis talpon maradtak. Valami tartotta bennük a lelket. Talán a remény, hogy gyermekeiknek, unokáiknak majd jobb sorsuk lesz. Ezért érdemes volt küzdeni, harcolni, élni.
Volt és van egy örökérvényű íratlan törvénye a társadalomnak: a gazdag, jómódú kizsákmányolja, megalázza a szegény embert. A szegény örökli a nincstelenséget, a gazdag a jómódot. A földhöz-, röghöz ragadt nagyszülőktől azért mégis örökölhettünk volna valamit: a jószívet és becsületet. Bármennyire nélkülöztek, nem törtek embertársaik javaira, ha az éhségtől a szemük hullott ki, akkor sem törték le a szomszéd törökbúzáját, nem ásták ki a krumpliját. Csak a sajátjukhoz ragaszkodtak: a marék liszthez, a sovány tehénhez. De ha maguknál szerencsétlenebb emberrel találkoztak, egy percig sem gondolkodtak azon, hogy vajon nekiadják-e maréknyi lisztjük felét. (Hát igen, lehet jobb volt ebből a szempontból abban a korban élni, amikor még létezett önbecsület, emberi tartás, gazdaszellem, meg hasonlók.) Szüleink már az elferdített eszmékre, alapokra épített kommunizmus munkásai voltak. Ingáztak, dolgoztak, gürcöltek reggeltől napestig, hétfőtől hétfőig a falatnyi kenyérért. Építették a szocializmust. Nekik vajon jobb életük volt? Nem hiszem, de azt tudom, hogy remélték: gyermekeiknek biztosan jobb lesz a sora.
Ebben a mai pénzhajhász, hazugságokra alapozott áldemokráciában vajon könnyebb az átlagember élete? Érdekel valakit a hatalmasok közül a szegény ember sorsa? Megkérdi valaki tőlük, hol fáj? Volt, amit ma megenned? Mivel segíthetnék rajtad? Talán a kampány idején. Aztán elfelejtik.
Egy korábbi igazságügyi miniszterünk nyíltan bevallotta a tévé kamerái előtt: Romániában az az ember, aki vállalkozni mer és az általunk választott honatyák által kidolgozott, megszavazott és jóváhagyott törvényt betűről betűre betartja, menthetetlenül tönkre megy. Mit tehet tehát a mai kor szegény, de becsületes embere? Dolgozik naphosszat összeszorított foggal, és lelke mélyén reméli: gyermekeinek, unokáinak jobb világot teremt. Vagy igyekszik úgy tenni, mintha hinné is, hogy nincs minden remény veszve…
