Központ
2018. december 15. szombat, Valér

Hogyan gondolkodjunk másképp a szexről?

Központ január 16, 2018 Társadalom

Alain de Botton Svájcban született angol szerző Hogyan gondolkodjunk másképp a szexről? című könyve egyfelől bebizonyítja, hogy még mindig nagyon és sokféleképpen a tabuk rabjai vagyunk, másfelől biztos kezet nyújt a szakadék felett billegő szexuális énképünknek. Ha hihetünk a szerzőnek, körülbelül mindent másképp gondolunk a szexualitásról, mint ahogy kellene.

Az emberek szívesen kecsegtetik magukat azzal, hogy a közbeszéd a szexről felnőtt az elmúlt években, forradalmat csinált, hiszen mekkora a szabadság, amióta a narratíva az online térbe költözött. Ki gondolhatja a 21-ik században kényes témának a szexet, amikor a legérzékenyebb kérdésektől is csak három lépés távolság választ el?

A szexuális forradalom eredményeképpen nyilvánvaló és problémamentes jelenségnek tartjuk a testiséget. Magunk mögött hagytuk a szemérmesség béklyóit, megszüntettük az örökös bűntudatot. Meztelen testrészeinket vígan mutogatjuk az utcán nyaranta, ferde szemmel nézünk arra, aki ferde szemmel néz a pornófogyasztásra. Felszabadultnak hisszük magunkat, sportnak vagy hobbinak látjuk a kiteljesedést. Ám a helyzet az, hogy bár a forradalom falakat rombolt le, a város ég. Mindössze az illem nyűgeitől szabadultunk meg. A szex ösztöne nem vadló, hanem a hegyek fölé magasodó, őrjöngő sárkány: befoghatatlan, civilizálhatatlan, természetétől fogva szalonképtelen.

Hatalmas eredmény volna az őszinteségig eljutni, de ez sajnos még mindig óriási probléma. Ha hiszünk a szerzőnek, a kérdés megoldhatatlan: „A szexuális vágy teljesen alkalmatlan arra, hogy diszkréten a civilizált társadalomban integrálódjon.” Ezért nem segít a lazaság és a felvilágosult hozzáállás, hiszen nem tűnt el körülöttünk az, ami miatt a szex évezredek óta felkavaróan problémás.

Mindenki deviáns!

Hajlunk arra, mondja a szerző, hogy mindenkiről valamilyen idealizált szexuális kultúrát feltételezzünk – a másoké biztosan vidámabb, játékosabb, vadabb –, ezért defektnek tekintjük, ha nem mondhatjuk el magunkról ugyanezt. Félünk, hogy megszólnak, ha ez kiderül, ezért nagyon nehezen beszélünk a saját szokásainkról és vágyainkról. Pedig mindannyian deviánsak vagyunk – igaz, a normalitásnak csak valami roppant torz eszményéhez viszonyítva. Botton szerint erre a szorongásra nem az a megoldás, hogy üldözőbe vesszük a minél intenzívebb szexuális örömöt. Inkább el kellene jutnunk oda, hogy se fájdalmasnak, se furcsának ne tartsuk mindazt, amit a közhiedelem szerint a nemiségben kerülnünk kell.

A szexről szóló, így akár hosszan tartó problémáinkra megoldást ígérő könyvek általában a különlegesség felé mozdítják el a kérdést. Legyen minden kifinomult, legyen minden egzotikus. A helyszín, az illatok, a testhelyzetek, a partner, a fehérnemű. Pedig mire megy a füstölőkkel és a lágy jazzel az, aki húsz éve kötött házasságban, három gyerek, két háziállat, két fix állás mellett szeretné feléleszteni a vágyat?

A fájdalmas érzések a szexualitás elemi természetéből fakadnak. Ne ringassuk magunkat ábrándokba, számos dilemmára nem létezik megoldás. A fájdalmas érzéseket nem kiküszöbölnünk kell, hanem kezelni őket. Például a rossz illeszkedést. Szerelem és szex egyáltalán nem következik egymásból, pontosabban semmi abnormális nincs abban, ha egy találkozásban nincsenek egyszerre jelen. Társadalmunk azonban, írja Botton, máig nem találta meg a hangot ahhoz, hogy az ilyen eltéréseket éretten megbeszéljük. Óvatoskodunk és hazudozunk, ami persze frusztrációhoz és bűntudathoz vezet. „Még nem jutottunk el az emberi fejlettségnek arra a fokára, amikor Jen nyíltan megmondhatná Thomasnak, hogy semmi mást nem akar tőle, csak szexet. Ennek beismerését a többség nyersnek, állatiasnak és közönségesnek tartaná” – írja a szerző.

Vigyázz, kész, rajt!

Alain de Botton a kötet végére tartogatja a bombát. Felforgató gondolatai között egy sem tarthat számot akkora ellenállásra, mint amit a félrelépésről állít, hogy a megcsalás valójában eszményi állapot. Először is mert az intenzíven működő fantázia jele. „Hát nem épp az lenne egyfajta árulás, ha nemet mondanánk ezeknek a kísértéseknek?” Meg lehet bízni egyáltalán olyasvalakibe, aki sosem gondolt a hűtlenségre?” Másodszor, mert egyáltalán nem a legfontosabb bántás: a szerző szerint túlságosan leegyszerűsíti a problémát az az olvasat, hogy a hűtlen a bűnös, a hűséges pedig ártatlan. A cserbenhagyás kisebb, hétköznapi változatai kártékonyabbak: „ha nem beszélgetünk vele eleget, ha folyton hőbörgünk, ha morcosak vagyunk” Senki sem jelentheti a másiknak az egész világot.

A megcsalást nem a kilengés teszi annyira kínzóvá, hogy akár meggyilkolni is képes a kapcsolatot. A feloldhatatlan ellentét oka az, hogy a modern házasság három létformát kíván elegyíteni. A szex, a szerelem és a család iránti vágyat évezredeken át különválasztotta az ember, korunk szerint azonban a háromféle célnak ugyanarra az egy személyre kell irányulnia. „Romantikus, szexuális és családközpontú énünk függetlensége, sőt összeférhetetlensége egészen a 18. század közepéig senkit sem zavart, az emberek egyszerű tényként kezelték” – írja a szerző. A megerősödött polgárság állt elő ezzel a gondolattal. A polgári ideál alakította ki azokat a tabukat, amelyekre korábban fittyet hányt az emberiség, mi pedig azóta is megnézhetjük magunkat. Ezt a tragikus igazságot teljes nyugalommal el kell fogadnunk, még mielőtt az élet győz meg róla brutálisan, a neki tetsző pillanatban.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 978

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.