Központ
2017. október 16. hétfő, Gál
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szerda
Derült
Derült
Csütörtök
Derült

Ilyen lesz a Bodor Péter-kút

Központ április 18, 2013 Társadalom

Ilyen lesz a Bodor Péter-kút

Múlt heti ígéretünk szerint visszatérünk a Bodor Péter-kút rekonstruálásának problémájára. Néhány igen érdekes dologra szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét, olyanokra, amelyeket eddig – kis túlzással mondva – homály fedett. Annak érdekében, hogy minden mondatunk teljesen hihető legyen, jelen esetben is több emberrel beszéltünk, sőt olyan páratlan dokumentációt közlünk, ami mindenképpen alátámasztja a leírtak hitelességét és időszerűségét.

A vásárhelyi önkormányzati képviselőtestület nem egy emberből áll. Hogy hányból is, az most nem fontos. Azonban jó belegondolni abba, hogy minden embernek, minden tanácsosnak megvan a saját maga elképzelése, terve, akarata. És mindig minden úgy van, hogy: valamit valamiért.

Visszatérve a zenélő kútra: az elmúlt héten megígérték nekünk, hogy megmutatják azokat a tervrajzokat, amelyeket a vásárhelyi Bodor-kút újraépítésekor fognak használni. Az ígéret és tett ezúttal sem volt összhangban, a tervek bemutatása valamiért késett. Bevalljuk, nem kevés erőfeszítésünkbe került, hogy múlt heti ígéretünknek eleget tehessünk, hogy a tervek, rajzok, és a csatolt levél most újságunkban napvilágot láthasson. Jó tudni, hogy városunk vezetésében vannak olyan személyek, akik megértik azt, hogy mit miért szeretnénk, és mit miért akarunk!

És most következzenek a részletek. Csegzi Sándornak, Marosvásárhely volt alpolgármesterének köszönhetjük, hogy a fent említett okmányok, rajzok a birtokunkban lehetnek. Az ő hozzáállása és megértése nélkül ezek a képek nem kerülhettek volna közszemlére. Beszélgetésünk ideje alatt, sok mindenről esett szó. Csegzi elmondta, hogy a Bodor-kút felépítési helyének megjelölése állandó vitákat szült. Ez bizonyos formában most is így van. Vannak tanácsosok, akik a kutat a Somostetőn szeretnék látni; mások a virágóra helyére képzelik. De ez még nem minden. Léteznek olyan ötletek is, miszerint a lakosság esetleg a Színház-téren, vagy a szovjet katona szobrának a helyén csodálhatná meg az újraépített Bodor-alkotást.

Csegzi Sándortól megkérdeztük azt is, hogy a zenélő kutat miért épp a Somostetőre kellene építeni. Íme, a válasz:

– Figyelembe kell venni azt, hogy Marosvásárhely főtere rendkívül zsúfolt. Ha a Bodor Péter-kútra és ennek a méreteire gondolok(!), csak nagyon nehezen tudok olyan helyet javasolni, elképzelni, ahol igazán érvényesülne. Amennyiben a virágóra helyéről beszélünk, el kell mondanom, hogy az évek folyamán már ennek is kialakult a maga hagyománya. Célszerű lenne beismerni, hogy a Bodor-kút hagyományszerűen hatalmas értéket képvisel, azonban ugyanezt nem mondhatjuk el architekturális szempontból. Ez az igazság. És ha már az eredeti helyre lehetetlen visszaállítani, úgy olyan pontot kell megjelölni neki, ami igencsak méltó hozzá. Úgy hiszem, nem kellene attól félni, hogy esetleg más helyre fog megépülni.  

Azonban a főtérrel mindenképpen kell valamit kezdeni. Sokak szerint a mai, vagyis a mostani forma már sem a forgalomnak, sem a gyalogosoknak nem megfelelő. Erre az átalakításra eddig is rengeteg elképzelés született, és ennek a folyamatnak még egyáltalán nincs vége.

Csegzi szerint ahhoz, hogy megtörténhessen a Bodor-kút helyének a végleges kijelölése, mindenekelőtt arra van szükség, hogy konkrétan eldőljön az, hogy mi is lesz Vásárhely központjával.

– Én azt is el tudnám képzelni, hogy a katonát a Hősök temetőjébe költöztessük. Ugyanakkor arról is beszélhetünk, hogy a lovas szobor sem illik teljesen a főtéri képbe, de hogy ezzel mi fog történni, azt nem tudhatom. Erre válaszolni nem az én tisztségem.  

Arról is beszéltünk, hogy Vásárhelyen rengeteg olyan udvar, tér van, amelyeket újra kellene építeni. Elég, ha például a Bolyai-, vagy akár a Szentgyörgy-térre gondolunk. Bizony, lenne teendő bőven. A páratlan és gyönyörű épületekről, a visszaállítandó szobrokról majd a következő lapszámainkban szólunk.

 

Marosvásárhely főtere akár a Világörökség része is lehetne!

– Jó lenne elérni azt, hogy néhány éven belül, a meghatározott ideig Marosvásárhely Európa kulturális fővárosa lehessen – mondta Bálint István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója. Ha a fenti kijelentést egy héttel ezelőtt még nem tartottuk időszerűnek, most viszont már igen. Ugyanis a beszélgetésünk során elhangzott az is, hogy évekkel ezelőtt Szili Katalinnal az élen a Világörökség Bizottságának egy csoportja szemlélődött Marosvásárhely főterén és ennek környékén. A verdikt: amennyiben a Kultúrpalotát, vagy a volt Városházát vesszük figyelembe, a fenti lehetőség szerintük sem kizárt, és egyáltalán nem lehetetlen. Marosvásárhely főtere tehát akár a Világörökség része is lehetne. A csoport vezetőjének és Szili Katalinnak csak egy kitétele volt: „a kezdeményezéseket jobban a kezébe kellene vennie a város vezetőségének”.

Marosvásárhely főterén, illetve ennek környékén nagyon sok mindent újra kellene építeni. Mint már írtuk, a város ezen része nagyon zsúfolt, és ennek köszönhetően kevésbé érvényesülnek a páratlan épületek és nem utolsó sorban a zöld felületek.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy Csegzi Sándor a jelenlegi polgármesterrel látogatta meg a margitszigeti Bodor-kutat. Az elmondottak szerint a bemutatás pozitív hatással volt az elöljáróra, azóta Florea is támogatja a zenélő kút rekonstrukcióját. Meg kell említenünk azt, hogy a terveket a budapestiek biztosították Csegzi Sándornak és csapatának. Mindez a Budapest XI. Kerületi Újbudai Önkormányzata alpolgármesterének, a néhai Fodor Vincének köszönhető.

Csegzi szerint a Bodor-kút visszaállítása sokat jelentene Marosvásárhelynek, hidat képezne a jelen és múlt között.  Az illetékesek attól sem hátrálnának meg, ha a lakosság döntené el, hol legyen a helye. Íme, a felmerült lehetőségek: a Somostetőn, a Színház-téren, a virágóra, avagy a szovjet katona szobrának a helyén.

 

Néhány nap múlva véleményüket ki is fejezhetik hetilapunk honlapján (www.kozpont.ro).

Végezetül: a kút megépítése teljesen időszerű. Jó volt látni azt, hogy a kivitelezés terve nem „valamelyik fiókban” porosodott. Amit még megtudtunk: az újraépítés időpontjának megnevezése bármelyik pillanatban megtörténhet.

Hiába, ennek így kell lennie!

 

Share Button
Ennyien olvasták: 234

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.