Központ
2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
Eső
Ma
Eső
Eső
Holnap
Eső
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek… ”

Nagy-Bodó Tibor január 4, 2017 Társadalom

Sándor István,  az Erdővidéki Református Egyházmegye esperes-helyettese, bodosi lelkipásztor

 

A karácsonyt sokféleképpen nevezik, nevezzük. Sokszor hangoztatott megnevezés: a szeretet ünnepe. A Bibliában számtalan igeszakasz, textus szól Isten ígéretének megvalósulásáról.

A történelem Ura, mindenkinek szerető Atyja megtestesült, emberi alakban jött le az emberek közé. Hívő és Istent nem ismerő, vagy hitét nem gyakorló ember is kissé más ebben az időszakban. Megnyílnak a szívek, civil szervezetek, egyháziak, államiak próbálnak fényt, melegséget, szeretetet vinni hátrányosabb helyzetű családok, személyek életébe. Ilyenkor a családtagok is másképpen viszonyulnak egymáshoz, a karácsony előtti rohangálás, idegeskedés, készülődés közepette is igyekeznek toleránsabban, szeretetteljesebben viselkedni.

Szerető lelkészi családban nőttem fel. A karácsony központjában gyermekként a karácsonyfát láttam. De akkor is, az 50-es években is természetesnek tartottuk templomba menni – bár szülői részről nem volt irányunkba erőszakos ráhatás. Valahogy magától értetődő volt, mint a lélegzés az, hogy együtt ünnepeljük a gyülekezettel a Mennyei Gyermek születését.

A karácsonyeste persze a családról szólt. Amikor eljött az ideje, titokzatos módon megcsendült a karácsonyfán a régi magyar világból féltve őrzött kicsiny csengettyű, és egy-két karácsonyi éneket elénekelve következett a szépen becsomagolt ajándékok kibontogatása, amikben nem hiper-szuper elektronikus eszközök, készülékek voltak, de sugározták a szeretetet, amivel oda karültek a fa alá.

És a szüleink örömmel osztoztak a mi örömünkben.

Azután egy néhány éves időszak kiesett, mert ünnepi legátusként más és más lelkészi családban töltöttem a karácsonyokat. Nem mintha a fogadó családok nem fogadtak volna szívesen. Csak más volt, mint amit otthon megszoktam.  Kihelyezett lelkészként előbb feleségemmel töltöttük az első néhány karácsony estét. Bensőséges ünnepek voltak, amikor a betlehemi Kisded mellett egymásnak tudtunk figyelmet szentelni. És persze annak a gyülekezetnek, ahová Isten szolgálni küldött.

Áldott időszak volt, amikor a nagy templom, ahol szolgálatunk első éveit töltöttük, ha nem is telt meg zsúfolásig, de karácsonyi énekektől volt hangos. Jól esett hirdetni a szomjazó híveknek, hogy Jézus ingyen adja az Ige üdítő forrásvizét azoknak, akik meríteni akarnak belőle.

A mostani szolgálati helyemen hasonló örömmel és hittel próbálok bizonyságot tenni a megszületett Jézusról, aki betlehemi gyermekként is a Golgota keresztjének szenvedő Krisztusa.

Ebben a gyülekezetben éltem meg emlékezetes negatívumként az 1989-es karácsonyt, amikor is az akkori állami televízió riogatásának eredményeképpen, akik „terroristákkal” ijesztgettek, úgynevezett „őrszemek” kiállításával tartottuk meg az istentiszteleteket.

De a pozitív hozadéka ennek a mesterségesen keltett veszélyérzetnek az volt, hogy az istentiszteleteken rekord számban vettek részt a hívek.

Az 1990 utáni karácsonyoknak azonban megvolt az áldott oldala is. Hosszú várakozások után Isten megáldotta családunkat két leánygyermekkel. Boldogság volt, amikor szemükben megcsillantak a karácsonyfa fényei, amikor őszinte gyermeki örömmel állták körül a csillogó csodát. Azóta is, az együtt eltöltött karácsonyi ünnepek, bár a lányok felnőttek, mindig melegséggel töltenek el.

Mit jelent számomra a karácsony?

Isteni csodát, ami egyszer történt meg a világtörténelemben, megismételhetetlen, de nem is szükséges megismételni.

Jelenti Isten közelségét, együttérzését, Isten nagybetűs SZERETETÉT, amely önfeláldozó szeretet. Ugyanakkor a szolgálat áldott lehetőségét, amikor letérdepelhetünk a betlehemi jászol mellett, szívünket helyezhetjük ajándékként a Mennyei Király lábaihoz.

Majd jön a néhány nap átmenet, és következik az évváltás. A számadás, számvetés ideje, amikor vonalat húzunk az óév alá, összegzünk, örvendezünk, vagy éppen elkeseredünk, vagy mind a kettőt, attól függően, milyen volt az elmúlt tizenkét hónap. Hálát adunk jó esetben Istennek, hogy megtartott, segített, vagy éppen mást hibáztatunk, esetleg magunkat, hogy bizonyos dolgok, fogadkozásaink ellenére, nem sikerültek.

Gyermekkoromból visszacsengnek, a „magyar éjfélkor”, a „szocialista” korszakban is elénekelt magyar himnusznak akkordjai, amit szigorú vigyázzállásban énekeltünk végig, tudva, hogy bár tiltják, de ez a miénk. Nem tudom, az akkori szolgálatos „fülesek” mennyire szereztek erről tudomást.

Az újév jelenti az új reménységet, ugyanakkor az állandóságot is, tudván hogy Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

A változó időben jelenti a folytonosságot, azt, hogy újra rábízhatom életemet, családom, szeretteim, gyülekezetem sorsát Krisztusra.

Jelenti a régi- új feladatokat, kihívásokat, a találkozásokat, újszülöttek várását, az időleges, vagy földi értelemben végleges búcsúzásokat. Jelenti azt, hogy bár emberekben csalódhatok, de Isten mindig megbízható kísérő társa életemnek.

Végül kívánom mindenkinek, hogy legyen szeretetteljes karácsonya és újéve a családjában, a gyülekezetében.

A magányosok hadd találjanak megértő társakra, akik enyhíteni tudják az egyedüllét keservét, kellemetlenségeit.

Az újévben pedig segítsen Isten terveink, álmaink megvalósulásában, amelyeket eléje viszünk, ha Ő is rábólint elképzeléseinkre. Legyen minél több gyermek, hiszen azoké a föld, akik azt benépesítik.

Isten áldása kísérjen az elkövetkezőkben is.

Share Button
Ennyien olvasták: 614

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.