Központ
2018. január 23. kedd, Rajmund, Zelma

Ingyenes kezeléssel segítik a dohányzásról való leszokást

Pál Piroska január 11, 2018 Társadalom

Megérkeztek Maros megyébe a dohányzásról való leszokást segítő gyógyszerek. A Megálljt a dohányzásnak! elnevezésű program két év felfüggesztést követően múlt hónapban indult újra. A kezdeményezés hivatalos honlapja szerint a programban – annak 9 éves működése alatt – százezer ember vett részt az országban, valamint a szakemberek 60%-os leszokási aránnyal számolnak.

A programra való feliratkozás száz lejbe kerül, a kezeléshez járó gyógyszerek ingyenesek. A részvételhez nem szükséges egészségügyi biztosítással rendelkezni, családorvostól kért küldőpapír sem kell, hiszen a költségeit a luxusadóból fedezik.

A központ Maros megyei illetékese, Corina Mărginean pneumonológus elmondta, ingyenes tanácsadást és gyógyszereket biztosítanak azoknak, akik elhagynák a cigarettát. A program 2007-es indulása óta Maros megyében több mint négyezren vettek részt a kezelésben. Nyolcvan százalékuk a kéthavi kezelést követően lemondott káros szenvedélyéről, közülük 35 százalék nem esett vissza a következő egy évben.

A jelentkezéseket hétfőtől péntekig reggel 8 és délután 4 óra között fogadják a 0771–679493-as telefonszámon.

Gyógyszeres és pszichológiai segítséget ajánlanak

Dr. Magdalena Ciobanu pneumonológus, a program koordinátora ekképp vélekedik a dohányzásról: „Sokan a dohányzást rossz szokásnak, bűnös kedvtelésnek tartják, amit megengedhetnek maguknak stresszhelyzetben, vagy amikor éppen unatkoznak. Ám az igazság az, hogy a nikotin drog, és a rágyújtási kényszer a betegség jele. Éppen ezért sokunk számára nem elegendő az akaraterő a leszokáshoz, hanem szükségünk van szakember segítségére. A program célja, hogy segítsünk az embereknek visszanyerni az egészségüket: egyrészt olyan gyógyszereket ajánlunk számukra, amelyek hatékonysága klinikailag bizonyított, másrészt pedig rendszeres pszichológiai üléseket biztosítunk nekik, annak érdekében, hogy a függőség megszűnése gördülékenyebben történjék.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérései szerint néhány éven belül a dohányzás lesz az elhalálozások legfőbb okozója a világon. Becslések szerint jelenleg 1,1 milliárd dohányos van a Földön. A szakemberek úgy vélik, hogy a tüdőrákban való elhalálozásnak 90%-ban a cigarettázás az oka.

Share Button
Ennyien olvasták: 322

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.