Központ
2017. november 18. szombat, Jenő
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Borús
Holnap
Borús
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Jövő év tavaszáig az első ANL-lakások már eladhatók lehetnek. Szabad a vásár?

Központ november 29, 2012 Társadalom

ANLJövő év tavaszáig az első ANL-lakások már eladhatók lehetnek. Szabad a vásár?

Az Országos Lakásügynökség (Agenţia Naţională pentru Locuinţe) 1998-ban alakult meg. 2001-től célul tűzte ki bérlakások építését fiatal házasok számára. Ezt követően az ún. ANL-s tömbházak több városban kezdtek el épülni állami támogatással, az önkormányzatok minimális hozzájárulásával. Elkészültük után az épületek az önkormányzatok tulajdonába kerültek. Marosvásárhelyen 2002-ben épült az első ilyen jellegű tömbház, és ma hét darab ANL-épület áll városunkban, összesen 251 lakrésszel.

Az új lakrészeket fiatal házasok bérelhetik igen kedvező feltételek mellett. Ez hozzásegíti őket ahhoz, hogy pénzt spóroljanak és a lakhatási szerződés lejárta után saját lakást vásároljanak. A törvény értelmében akár azt a lakást is megvehetik az igénylők, amelyiket bérelték. Más városokban adtak el már az önkormányzatok ilyen lakásokat. Marosvásárhelyen nem történt még hasonló eset, annak ellenére, hogy az első igényléseket már néhány éve leadták a Polgármesteri Hivatalba.. Az első öt éves bérleti szerződések már 2008-ban lejártak. Ezt követően automatikusan hosszabbítódnak a bérletek minden év végén, újabb egy esztendőre. Hosszas hercehurca vette kezdetét az eladás ügyében. Városatyáink több ízben asztalra terítették a témát, és vitáztak: eladjuk-nem adjuk el. Az RMDSZ frakció az eladás mellett kardoskodott, a polgármester több ízben keresztbe tett. Sokan ellenezték attól való félelmükben, hogy ha a lakások eladóvá válnak. visszakerülnek az állam tulajdonába, és semmi garancia nincs arra, hogy onnan visszatérüljön a pénz a város kasszájába.  Legutolsó fejleményként a városi önkormányzat olyan határozatot hozott, amely szerint bizonyos feltételek mellett mégis megvásárolhatók a bérlakások.

Az épített terület megvásárolható 411 euró/m2 áron

Peti András tanácsost, az RMDSZ frakcióvezető-helyettesét, a határozattervezet kidolgozóját és előterjesztőjét a leg­újabb tudnivalókról kérdeztük:

– Hány igénylés történt eddig? Hány kérés érkezett a Polgármesteri Hivatalhoz?

– Mindenek előtt tudni kell azt, hogy az októberi tanácsi határozat után a Polgármesteri Hivatal az ANL-tömbházak hirdető tábláin jelezte a lakóknak, hogy lehetőség van a lakások megvásárlására. Ugyanott felkérik az igénylőket, hogy egy kérvényt nyújtsanak be a hivatalhoz, kifejezve vásárlási szándékukat. A mostani bérlők több ilyen jellegű kérést adtak már be a Polgármesteri Hivatalhoz, hogy pontosan hányat nem tudom. Fontos tudni azt is, hogy konkrét ár is van már, amelyet a hirdető táblákon is jeleztek. Az épített terület megvásárolható 411 euró / m2 áron. Az ár tartalmazza az HÉÁ-t is

– Milyen feltételek mellett lehet megvásárolni az ANL lakásokat? Bárki a lakók közül megteheti?

– Természetesen bárki a bérlők közül megvásárolhatja, aki eleget tesz a feltételeknek. A városi önkormányzati tanács határozata szerint minimum egy év folyamatos bérlés után megvásárolható a lakás. Ehhez társul még a Polgármesteri Hivatal feltétele, amelynek értelmében a bérlő az elmúlt hat hónapban valójában, fizikailag jelen volt bérelt lakásában. Ezt a lakótársulat elnöke által aláírt igazolás felmutatásával bizonyíthatja.

– Ön szerint mikor kezdődik el a lakások tényleges eladása?

– Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni. A bürokratikus előírások megkerülhetetlenek, a bürokrácia útjait végig kell járni. A szándéknyilatkozatok begyűjtése és elbírálása után kezdődhetik el majd a folyamat. Véleményem szerint jövő év tavaszáig az első lakások már eladhatók lesznek.

„Kialakítottuk itt az életterünket, nem szívesen költöznénk el innen”

Továbbá kíváncsiak voltunk az ANL-lakást bérlők véleményére is, és arra, hogy ha valóban lehetőség lesz rá, megvásárolják-e a lakásukat.

Egy nevét nyilvánosságra hozni nem kívánó hölgy a következőket mondta: „Már kilenc éve ebben a lakásban élünk, itt festettünk, vasajtót szereltettünk, szekrénysort készíttettünk méretre szabva saját költségünkön. A gyermekünk a közeli iskolába jár. Egyszóval kialakítottuk itt az életterünket, nem szívesen költöznénk el innen. Ha lehetőség van a megvásárlásra, természetesen megtesszük. Kérésünket ez ügyben már októberben letettük, de választ még nem kaptunk. A hirdetőtáblára tett közleményt nem láttam, valószínűleg elkerülte a figyelmem.”


Friss Erika is a bérlők közé tartozik. Tőle afelől érdeklődtünk, hogy ha mégsem vásárolhatja meg a bérelt lakást, hajlandó-e tovább bérelni?

„2003-tól béreljük az ANL-lakást, ha lehetőség lesz rá, nyilván megvásároljuk. Láttam a közleményt a tömbház hirdető tábláján, de nem figyeltem arra, hogy a vételárat is tartalmazná. Ha mégsem vásárolhatjuk meg, szívesen béreljük tovább a lakásunkat, amennyiben a bérleti díj a régi marad, és nem növekszik.”


Share Button
Ennyien olvasták: 213

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.