Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

„Kalitkából kiszabadult énekesmadárként élek”

Központ szeptember 25, 2014 Társadalom

„Kalitkából kiszabadult énekesmadárként élek”

– Interjú Bokor Ivánnal –

Az énekes-gitáros előadóművész Marosvásárhelyen született 1977. március 15-én, gyerekkora óta énekel, ám tehetsége már 22 évesen Budapestre vezette. Jelenleg Németországban él, főállásban zeneterapeutaként dolgozik, mellette koncertezik. Eddigi pályafutása során a világ több mint húsz országának színpadán énekelt az ott élő magyaroknak, ugyanakkor számos díjat és kitüntetést tudhat magáénak. Stílusát leginkább a trubadúrokéhoz, az énekmondókéhoz hasonlítja, de a Felvidéken bemutatásra kerülő István, a király rockoperában István szerepét is megkapta.ivan1

– Hogyan találkoztál a zenével?

– Gyerekkorom óta lenyűgöz a zene és a tánc, de sajnos akkor nem adatott meg a lehetőség zenét tanulni, ám mindig ott lebegett előttem a cél, hogy hivatásos zenész legyek. Tizenévesen kerültem a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyeskarba, ahol Kovács András tanár úr – ha ez lehetséges – még inkább megszerettette velem a zenét, és feltárta előttem a magyar dallamvilágot.

– Mióta foglalkozol hivatásosként a művészetek ezen ágával?

– A vásárhelyi vegyeskar után a helyi Állami Filharmónia kórusában énekeltem, majd 1999-ben felvételt nyertem Budapesten  Dévai Nagy Kamilla Zenedéjébe – ő alapította meg Közép-Európa első énekes-gitáros előadóművész-képző iskoláját – sz.m. – énekes-gitáros előadóművész szakra, és 2001-ben a THÉBA Művészeti Akadémia táncművészeti karának a hallgatója voltam. Az utóbbin sajnos csak egy évig, mert nem bírtam sem energiával, sem anyagilag párhuzamosan két helyen tanulni és mellette dolgozni.

– Mesélj arról, hol kezdted, illetve milyen állomásai voltak zenei pályafutásodnak, és jelenleg hol és mivel foglalkozol?

– A zenei pályám igazából a magyar fővárosban, Dévai Nagy Kamilla tanodájában kezdődött, és már első évben rengeteg előadáson, fellépésen, hazai és külföldi turnén vettem részt. 2004-ben nagy álmom vált valóra, ugyanis Felvidéken az István, a király című rockopera István szerepében kerültem a színpadra. 2005. április 4-én volt a diplomakoncertem Budapesten, ekkor szereztem meg a hivatásos működési engedélyem is. Azóta járom a világot, több mint húsz ország színpadán volt lehetőségem énekelni az ott élő magyaroknak. Jelenleg Németországban élek, főállásban zeneterapeutaként dolgozom, mellette persze koncertezem.

 

– Milyen díjakat tudhatsz magadénak?

– 2008-ban a Szigethy pályázaton átvehettem az Év előadóművésze kitüntetést, 2009-ben Kiemelkedő irodalmi és zeneművészeti elismerést kaptam, 2011-ben pedig Kimagasló irodalmi és művészeti díszoklevéllel jutalmaztak meg.ivan2

Számos szociális projektnek a megálmodása, illetve a létrehozása miatt, rengeteg jótékonysági koncert szervezése, illetve szereplésem miatt 2012-ben, Párizsban az Európa-keresztet is átvehettem, ugyanúgy a Magyar Vitézi Rend, a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend többszörösen elismerésben részesített. A francia Lafayette lovagrendnek kitüntetettje lehettem, és nem utolsó sorban III. Gregorios Laham pátriárka személyesen adta át az aranyoklevelet, és köszönte meg a karitatív munkában elért eredményem.

– Milyen zenei műfajokban próbáltad ki magad?

– Sokféle és változatos műfajokat próbáltam ki: a pályám legelején a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyeskarban, majd a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kórusában énekeltem, később musicalt, rockoperát, népdalt és megzenésített verseket is adtam elő.

– Mégis milyen énekesként, zenészként definiálnád önmagad, stílusod?

– Mai napig sem tudom mi a megnevezés, amely a stílusomnak megfelel. Trubadúr vagy Minnesänger – német udvari lovag-költő, dalnok, voltaképpen a francia trubadúr német megfelelője – sz.m. –, de igazából hivatásos énekes-gitáros előadóművész vagyok, viszont sokszor énekmondónak nevezem magam. Az úgynevezett krónikásének összetett, meglehetősen nehezen meghatározható irányzata ez. Azt is mondhatnám, hogy ez egy se hús, se hal műfaj. Könnyűzenének komoly, komolyzenének viszont könnyed. Többen állítják: nincs a műfajnak jövője, hiszen egyre kevesebben érdeklődnek iránta. Én azt gondolom, csupán a kínálat hiányzik, meg azok az emberek, akik felvállalnák ennek népszerűsítését. Ezért próbálok gyűjtések útján megőrizni valamit, s ellesni egy keveset azoktól a zseniális elődöktől, akik életüket erre tették fel.

– Kik tanítottak, kiknek a kezei alatt formálódtál?

– Nagyon sokat köszönhetek Szabó Orosz Edit tanárnőnek, aki a vásárhelyi Művészeti Líceumban tanított, majd Budapesten Dévai Nagy Kamillának, Liszt-, Bartók, Kazinczy-díjas előadóművésznek, de Vikidál Gyula, Huzella Péter, Kossuth-díjas énekes-gitáros előadóművész, a Kaláka együttes tagja is segített a formálódásomban. Emellett Dr. Wacha Imre és Dr. Stollár Jánosné egyetemi tanároknak, Sáry László Zeneakadémiai professzornak és Mádi-Szabó Katalinnak is sokat köszönhetek.

ivan3

– Szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket is oktattál zenélésre, éneklésre. Milyen élményekkel gazdagodtál ennek során?

– Ez egy közös projekt volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Először a Minisztár zenés tehetségkutató versenyt keltettem életre, ahol rengeteg muzikális gyerek mutatta meg tehetségét. Őket hallgatván azon gondolkodtam, hogy én 8-9 éves gyerekként mennyire szerettem volna énekelni, zenélni, amire nem volt akkor lehetőségem, és arra próbáltam megoldást találni, hogy nekik ez az álmuk valóra váljon. Ekkor hoztam létre a játszótéri zenedét, ami szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek biztosított lehetőséget a zenetanulásra. Kiválogattam a tehetséges gyerekeket, átgondoltam milyen módszerrel fogom őket tanítani, zeneelmélet nélkül. Első órán gitárt fogtak a kezükbe, és máris zenéltünk. Az volt a cél, hogy megszerettessem velük a zenét, megismertessem velük a magyar dallamvilágot, és nem utolsó sorban: óvjam őket a csellengéstől, hisz rengeteg gyerek kóborol céltalanul az utcán, és nem tudja, hogy hova tart és mit akar, emiatt pedig nagyon könnyen a drog áldozatává válhat. Egyébként nagy öröm volt velük együtt zenélni, turnézni, sőt, lehetőségünk volt Vaduzba utazni, és a lichtensteini hercegnőnek németül és magyarul is énekelni, ott pedig három hétig voltunk a hercegnő vendége.

Hogyan gondolsz vissza szülővárosodra, Marosvásárhelyre?

– Nagyon sokat kaptam Marosvásárhelytől, de ott valahogy mégis kalitkába zárt énekesmadárnak éreztem magam…

– Követed-e a marosvásárhelyi, erdélyi zenei életet? Hogyan vélekedsz erről?

– Mióta Németországban élek, sajnos elszakadtam az otthoni zenei élettől, de tudom, hogy léteznek együttesek, verseket zenésítenek meg, mint például a Kővirág, akik csodálatos dallamok révén adják át a közönségnek a magyar költők verseit, és ez öröm számomra.

– Kiket tartasz példaképeidnek, követendő modelleknek a szakmában?

– Kedvenceim vannak, de nem nevezhetem példaképeknek őket, senkit nem szeretnék utánozni, magam szeretnék lenni, maradni. De természetesen a Kamillával töltött évek igencsak megpecsételik az általam képviselt zenei stílust.

– Hol vannak fellépéseid mostanában, illetve Erdélyben, Vásárhelyen láthat-e téged a közönség?

– Jelenleg Németországban vannak koncertjeim, elsősorban az itt élő magyaroknak énekelek, mert az a tapasztalatom, hogy a nyugati magyaroknak igen nagy szükségük van a dalra, a magyar szóra.

 

Bokor Iván mottójaként Dévai Nagy Kamilla Ars Pro Musica című versének részletét emelte ki. „Mentem házról házra/ Országról országra/ Mindig gyógyírt vinni/Mások bánatára/Megyek még eztán is/ Égből jött feladat/ Osszam szét köztetek/ Egész önmagamat.”


Share Button
Ennyien olvasták: 231

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.