Kávéházi hangulat Marosvásárhelyen
Több mint kétezerötszáz lej gyűlt össze a Studium Alapítvány által szervezett Budapest Bár jótékonysági koncerten, amely összeget a szervezők a Művészeti Gimnázium támogatására, a hangszerállományának és művészeti eszköztárának fejlesztésére fordítják.
A szervezők 254 eladott jeggyel számoltak, és a 2540 lej támogatás mellett két, a Studium Alapítvány által felajánlott számítógépet, és 600.000 forintot a Bethlen Gábor Alaptól adományoznak a líceumnak.
A Jazzbe érkező jótékonykodók közel négyszázan voltak, akik között kisgyerekek, de az idősebb generáció zenerajongói is képviseltették magukat. A zenekar tagjai hozták a tőlük megszokott minőségi produkciót, és jó hangulat uralta a szórakozóhelyet. A Farkas Róbert vezette csapat régebbi, közismert, de az új albumjukról is játszottak dalokat, emellett pedig frenetikus klasszikus zenei feldolgozással is meglepték a lelkesen tapsoló közönséget.
Köszönjük Budapest Bár, köszönjük Studium!
A koncert támogatói: a Jazz & Blues Club, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kara, a Rotaract Téka, a Regeneráció Egyesület, Magyarország Főkonzulátusa – Csíkszereda, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Studium Alapítvány állandó támogatói. A Központ médiapartnerként támogatta a jótékonysági akciót.