Társadalom

Keresztek felállításával tiltakoztak Bukarestben egy új mecset felépítése ellen

A kereszteket a helyszínen tartott istentisztelet keretében előzőleg fel is szentelték. A hétfő esti tiltakozó megmozduláson a Mediafax hírügynökség szerint mintegy kétszázan vettek részt.

kereszt
A hírügynökség beszámolt arról, hogy ez már a harmadik ellenséges megnyilvánulás azon a 11 ezer négyzetméteres telken, amelyet júliusban adott 49 évre a muzulmán közösség használatába a bukaresti kormány.

Augusztusban több száz helyeslő reagálást gyűjtött be a Facebookon az a bukaresti férfi, aki – a közösségi oldalra feltöltött saját videófelvételének tanúsága szerint – román nemzeti színekre festett malacokat vitt a telekre, amelynek a földjében előzőleg egy befagyasztott félsertést is elásott. Murat Iusuf muzulmán főmufti „sértőnek és elszomorítónak” nevezte a gesztust.

Szeptember elsején ugyanaz a férfi többedmagával egy kétméteres kőkeresztet állított fel a román főváros északi bejáratánál található beépítetlen telken.

A román kormány júliusban döntött arról, hogy a muzulmán felekezet használatába adja a bukaresti Romexpo kiállítási csarnok közelében található telket azzal a feltétellel, hogy ott a felekezet közhasznú épületeket – egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot – építsen.

Traian Basescu volt államfő biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját.

Victor Opaschi vallásügyi államtitkár a telek átadási jegyzőkönyve aláírásakor hangsúlyozta, hogy a modern demokrácia egyik alappillére a vallásszabadság, és minden románnak érdeke, hogy az új mecset szélsőséges, fundamentalista nézeteket nélkülöző „normális” vallásos élet központjává váljon.

forrás: MTI

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.