Elmetágító Marosvásárhelyen
Január 23-án, pénteken, Marosvásárhelyen is megismerkedhetnek az érdeklődők a jobb agyféltekés rajzolás módszerével. A szakértők szerint csupán három nap alatt látványos fejlődés észlelhető a jelentkezők rajzkészségében, és a sikerélmény sosem marad el. A már lassan divattá vált tanfolyamról beszélgettünk Mihály Gyopárkával, a jobb agyféltekés rajztechnika oktatójával.
Gyopárka 1972-ben született Csíkszeredában, de 24 évig Budapesten élt, és ott ismerte meg a jobb agyféltekés rajztanfolyam módszerét. Mire észrevette volna, magával sodorta ez a világ, és egyik képzés követte a másikat, de autodidakta módon is elsajátított technikákat. Ezután Magyarországon oktatott, Erdélyben – Csíkszeredában – 2008-ban indított először rajzcsoportot, azóta több városban is megszervezte a tanfolyamot: Udvarhelyen, Kolozsváron, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen.
– Mi is a lényege a jobb agyféltekés rajzolásnak?
– A módszer egy mentális váltást tanít a két agyfélteke között, előtérbe helyezve a jobb agyfélteke előítéletmentes, vizuális, globális észlelési működésmódját. A feladatok végigveszik a rajzolás öt alapkészségét: a szélek, terek, viszonyok, a fény-árnyék és a teljesség észlelését. A rajztanulás kulcsa olyan körülmények megteremtése, amelynek hatására létrejön az információfeldolgozás egy másféle módja, melynek segítségével helyesen láthatunk. Mivel a rajzolás, vagyis egy érzékelt kép élethű lerajzolása vizuális információfeldolgozás, a jobb agyféltekéhez tartozik. Ahhoz, hogy beléphessünk agyunk szubdomináns, érzékelő módjába, olyan feladatokkal kell ellátnunk agyunkat, amelyeknél a verbális, elemző mód háttérbe szorul, így a jobb agyfélteke hozzá tud látni a munkához, és lerajzolja az érzékelt képet.
– Hány napos tanfolyam lesz Vásárhelyen, illetve mennyibe kerül a benevezés?
– A tanfolyam három napos, péntek délután kezdődik és szombaton, valamint vasárnap egész napos oktatás zajlik. A részvételi díj 490 lej, tartalmazza az eszközök árát is, amelyekkel dolgozni fogunk és a tanfolyam végén hazavihetőek. Iratkozni az alábbi telefonszámokon lehet: 0758482621, 0746427289, illetve a jobbagyfelteke@gmail.com e-mailcímen.
– A jelentkezőnek kell-e tudnia rajzolni, valamiféle tehetsége, ezirányú képzése kell-e legyen?
– A tanfolyam elvégzéséhez semmiféle előképzettség nem szükséges. Bárki által megtanulható képesség, elegendő hozzá az átlagos látóérzék és mindennapi szem- és kézkoordináció, ami például egy tű befűzéséhez vagy labda elkapásához szükséges.
– Hogyan zajlik a tanfolyam? Melyek a három nap gyakorlatai, sarokkövei?
– A három nap alatt a résztvevők olyan alapgyakorlatokat ismerhetnek meg, amelyeket az agykutatás legutóbbi felfedezéseit felhasználva arra terveztek, hogy felszabadítsa az alkotóenergiát és a jobb agyfélteke speciális képességeit. A gyakorlatok egyszerűek, segítségükkel olyan feladatokat adunk az agynak, amelyeket a bal agyfélteke nem szeret vagy nem képes elvégezni, ezért átadja a munkát a jobb agyféltekének, ahol az alkotóképességünk, kreativitásunk lakik. Agyunk ezen része nem ismeri a félelmet, így sokkal felszabadultabban és bátrabban alkothatunk.
– Hogyan tudott ez a rajzolási mód egy kicsit divattá is válni?
– Gondolom, sikerességének köszönhetően, ugyanis aki részt vett a tanfolyamon, megbizonyosodott annak hatékonyságáról, környezetünk meg általában úgy reagál: „ha neked sikerült, nekem is fog”. Azt hiszem, nem is divattá válásról beszélhetünk, hanem inkább az egyre több embernél fellépő igényről, hogy teljesebb életet éljen.
– Hány személyen próbálta ön ezt ki és milyen eredménnyel?
– Évente 100-120 személyt oktatok rajzolni. Megemlíteném, hogy a tanfolyamra pénz-visszafizetési garanciát vállalunk, ám mindezidáig még senki nem élt ezen jogával, és ez a tény magáért beszél. Ugyanakkor az első és harmadik napi rajzok hűen és látványosan tükrözik az eredményeket, a kézzel fogható bizonyítékait a tanfolyamok sikerességének.
– Hogyan reagálnak a jelentkezők, amikor szembesítik őket az első nap, illetve az utolsó nap produkált rajzaival?
– A sikerélmény soha nem marad el. A tanfolyam végén, amikor az első, illetve a harmadik napi rajzok egymás mellé kerülnek és szembesülnek a fejlődéssel, mindenkiben hatalmas önbizalombomba robban: „ha erre képes voltam, bármire képes vagyok”. Mindenki sikerélménnyel, nagy adag önbizalommal, egy új készséggel, kreatívabban, egy új látásmóddal, tágabb perspektívával távozik.
– Ez a rajztudás megmarad örök életünkre?
– Természetesen, hiszen olyan, mint a kerékpározás, úszás vagy a korcsolyázás: ha egyszer megtanultuk, nem felejtjük el, egy életen át megmarad.
– Az élet milyen más területén állhat be változás a jobb agyfélteke aktivizálása után?
– A tanfolyam gyakorlati haszna a rajzoláson túlmenően a kreativitás felszabadítása, ugyanis az élet bármely területén könnyebben fogunk boldogulni, ha képesek vagyunk kreatívan gondolkodni és cselekedni. Megkönnyíti a tanulást vagy a munkát, eredményesebbé teszi az üzleti tevékenységet és élvezetesebbé a szórakozást, nem beszélve arról, hogy a kreativitás tulajdonképpen agyunk természetes állapota. A tanfolyam segítséget ad az élet más területein is: félelmek, szorongások feloldása, kapcsolatok javulása, diszlexiás, diszgráfiás problémákra, önmagunk felvállalására, önbizalomhiányra és akár önértékelési problémákra is.
– A jobb agyféltekés rajzot elsajátítók gondolhatják azt, hogy a művészek tehetsége túl van értékelve?
– Erről talán őket kell kérdezni, de a tanfolyamon megtanulható az információ vizuális, „művészi” feldolgozása. A misztikusnak nevezett rajztudásnak legalább egy része az a képesség, hogy agyi állapotunkat „átkapcsoljuk” egy más, látó, érzékelő módba. Ha megtanulunk belépni elménknek abba a részébe, amely elősegíti az intuitív, kreatív gondolkodást, megtanuljuk a vizuális művészetek alapvető ismeretét, azt, hogy miként vessük papírra, ami a szemünk előtt van.
– Kik jelentkeznek általában a tanfolyamra? Kik képezik a célcsoportot? Egyáltalán hány éves kortól ajánlott elsajátítani a módszert?
– A tanfolyamra 11 éves kortól lehet jelentkezni, olyan személyeknek, akik szeretnének megtanulni rajzolni, fejleszteni tudásukat, művészi látásmódjukat, kreativitásukat, jobban meg szeretnék ismerni önmagukat, növelni akarják önbizalmukat. Célcsoportról viszont nem igazán beszélhetünk, mert a résztvevők között épp úgy megtalálható a fodrász, tanár, orvos, tanuló, kertészmérnök, látszerész, könyvelő, varrónő, háziasszony, eladó, cégvezető, mint a fotós, műkörmös, nyugdíjas, mérnők, óvónő stb. Egy közös dolog van bennük: a mélyen bennünk lévő, napjainkban háttérbe szoruló intuitív képességeiket szeretnék kibontakoztatni. A kreativitás olyan képesség, amit nem lehet megtanulni, mert az minden ember sajátja, csak kibontakoztatni, előcsalogatni lehet és érdemes. Felszínre törve mindenkiben másképpen nyilvánul meg, nem lehet sablonosítani, keretek közé szorítani, éppen ezért a váz mögött nincsenek merev szabályok a tanfolyamon. Mi átadjuk, amit a témáról tudunk, a résztvevők kiválogatják azt, amire szükségük van, amit magukévá tudnak tenni, amit működtetni tudnak, ami megérinti őket, hiszen mindannyian egyedi lények vagyunk, s kivételes adottságokkal rendelkezünk, amelyek valódi tehetséggé válhatnak életünk során.