Központ
2017. szeptember 19. kedd, Vilhelmina
Zivatar valószínű
Kedd
Zivatar valószínű
Zivatar valószínű
Holnap
Zivatar valószínű
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű

Kézzel, lélekkel

Központ december 29, 2015 Társadalom

Barabás Dénes, a Marosvécsi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ orvosa bő évtizede művészetterápiát indított az intézet lakóinak. Egy ilyen központban nemcsak ellátják, hanem fejlesztik is a lakókat. Ennek egyik célja, hogy reintegrálják őket a társadalomba, a társadalom viszont nagyon visszafogott velük szemben. Ebben nyújt segítséget a művészetterápia, hisz az alkotáson keresztül megnyílnak és megmutatják a lelküket, ami által új értelmet is nyernek mindennapjaik. Gyakran skizofrén, depressziós betegeket is bevonnak a programba, ami nagyban hozzájárult az egykori dühöngő részleg felszámolásához. Az intézet saját fejlesztési rendszert is kidolgozott, az állam ugyanis kihagyta őket a tárgyalásokból.

mt

A kezdetek

A művészetterápia ötlete úgy tizenöt éve pattant ki Barabás Dénes fejéből. A központban minden orvos a gyógyításon kívül bizonyos más területért is felel, neki pedig a foglalkoztatások irányítását osztotta ki az intézet vezetője, dr. Pokorny László.

mt1

– Elkezdtem bejárni a műhelyórákra, amik inkább kézműves foglalkozások voltak, de terápiás céllal, tartós kreatív tevékenységet akkor még nem végeztek. Egyszer megláttam egy nagyon aranyos kis gnóm gyurmafigurát az egyik gondozottunk kezében, amit elkoboztam és megőriztem, és innen jött az ötlet, hogy ezt tartósabb anyagból is megcsinálhatnák. Másnap vittem be agyagot. Akkoriban még nem volt égetőkemencénk, úgyhogy Fekete Pál szobrászművésznek hoztam be a városba, nála égettük ki az első a szobrokat. A lakókat azonnal felvillanyozta a lehetőség, hisz láthatták, hogy mit csináltak, napokon belül mérhető volt a pozitív változás. Hosszútávon ez terápiás jelleggel bír, mert foglalkoztatottságot ad, és az alkotás mindenkin segít. Évekkel ezelőtt egy frissen bekerült lakónkat, pár hét megfigyelés után, bevettük a kerámia csoportba. Első alkotása egy ember volt, aki mindkét kezével eltakarta a szemét. Három hónap múlva már egy mosolygó, zsebre dugott kezű figurát csinált, ezen keresztül mérhető volt a fejlődése, beilleszkedett, kijött az elzárkózottságból, megnyílt és kiélte magát az alkotásban. Az elkészült tárgyaknak a dizájn mellett igyekszünk valamilyen funkciót is adni, így nagyobb vásárlóréteget tudunk megcélozni, hiszen csak kevesen vennének kizárólag esztétikai célú tárgyakat a kiállításainkkor.

Olcsóbb, jobb

Barabás doktor szerint a gyógyszerezés mértéke is csökkenthető a művészetterápiával.

 mt3

– A kezelés kiegészíthető ezzel, sőt, bizonyos mértékig helyettesítheti is azt, a művészetterápiás kezelésen keresztül tudom csökkenteni a gyógyszeradagokat. Ezt szinte milligrammra ki lehetne mérni, és ez természetesen számszerűsíthető anyagi értelemben is. Bevallom, ez a legkevésbé fontos számomra, de mégis fontos, hogy ez olcsóbb, mint az orvosság. Annál is inkább, mivel a művészetterápiás rész mára önfenntartóvá vált, a vásárokból, kiállításokból van annyi bevételünk, hogy az intézetnek már nem kell erre költenie. A pénz felét nagyjából visszaforgatjuk olyan anyagokra, mint vászon, agyag, festékek, a másik felét pedig megkapják a „művészeink”. Ezek szimbolikus összegek, de az volna az ideális, ha védett munkahelyeket tudnánk létrehozni folyamatos, rendszeres bevétellel. Marosvécsen varroda is van, afféle dizájnműhely, így az agyagász csoporttal és az egyéb műhelyekkel együtt, a lakók egyharmada van bevonva művészi tevékenységbe, természetesen mindenki a képességei szerint. Fontos megjegyezni, hogy a pszichológusaink is nagyon sok információt kapnak a betegek rajzain, alkotásain keresztül, lévén ez egy alternatív kommunikációs eszköz.

Akárcsak mi

Az elmúlt évek során a szociális intézmények medikális vetülete mindinkább háttérbe szorul, és a rehabilitáció kerül előtérbe. Az intézményekben végzett tevékenységek, a fogyatékkal élők élete a társadalom számára nem eléggé ismertek. Az orvos szerint a művészetterápiás alkotások kiállításokon való bemutatása jó lehetőség megértetni az emberekkel, hogy az ilyen betegek is ugyanolyan személyek, mint mi, ugyanolyan érzésekkel, vágyakkal.

– Tulajdonképpen én is egy nagy fejlődésen mentem keresztül, hisz magam is kezdetben idegenkedtem tőlük. Csak a beteget láttam, az egyént nem, ha dühöngött, adtam neki egy injekciót, vagyis nem volt olyan kommunikáció köztünk, ami túllépett volna az orvos-beteg viszonyon. 2001-ben a budapesti Kézenfogva Alapítvány segítségével Gyulára utaztunk huszonöt lakóval egy tíznapos kirándulásra, amin nagyon izgultunk, hisz ez volt az intézet történetében az első többnapos kiruccanás. Ekkor változott meg a mentalitásom, mert így lehetőségem nyílt együtt lenni velük az intézet falain kívül. A rehabilitáció ellenére nagyon kevés lakót tudtunk integrálni, mert alacsony a társadalmi támogatottság, és legtöbbször a családi háttér is hiányzik. Ha van is, a család nem tud mit kezdeni a helyzettel, nem tudja elfogadni és feldolgozni, hogy neki szellemi vagy pszichés problémával küzdő hozzátartozója van. Érdekesség, hogy kevésbé elfogadók a tanult, értelmiségi családok, ők sokkal rosszabbul élik meg ezt. Az egyszerű ember elfogadóbb, gyakrabban is látogatják a betegeket, számukra nem egyértelműen szégyenfolt egy ilyen ember, azt hiszem, az élettel szembeni alázat is szükséges ahhoz, hogy feldolgozzuk a csalódást.
A lakók között általában nem jellemző az irigység, féltékenység, az intézmény falai közül kilépve lesz köztük egy elég komoly szolidaritás. Összezárnak és tudnak örvendeni a másik sikerének. Persze az intézményen belül van zsörtölődés, civódás, ellenségeskedés is, de nem ez a jellemző. Úgy működünk, mint egy minitársadalom. Köztük is vannak segítőkészek, barátságtalanok, tekergők, sunyibbak, gondoskodó alkatok csakúgy, mint kint az egészséges társadalomban.

Ég és föld, de inkább föld

Az intézetben 310 lakó él, köztük szellemi fogyatékosok, neuropszichiátriai betegek, többen szenvednek depresszióban, skizofréniában. A kezdetekkor a Kemény kastélyban volt az intézet, hatalmas szalonokban, ahol nem volt saját terük, és ez rengeteg feszültséget szült.

Mára hét pavilonra tagolódott az intézet, amikben egyenként ötven-hatvan férőhely van, és mindössze három-négy fő lakik egy szobában, amihez nappali és fürdőszoba is tartozik. Ahhoz képest, hogy honnan indultunk, ég és föld a különbség, ám az uniós standardokhoz képest van még hová fejlődni. Nem lenne szabad, de összehasonlítanak minket a nyugati államokkal, ahol a hatvanas években elkezdett reformoknak kellett negyven-ötven év, hogy mostani fejlettségi fokra jussanak. Mi kezdő tagállam vagyunk, és tíz év alatt szeretnénk behozni a lemaradást, ami lehetetlen, tekintve hogy nem csak pénzkérdés a rehabilitáció és az integrálódás. Az infrastruktúrát meg tudom teremteni ennyi idő alatt, de mentalitásváltás is kell mind a lakók, mind a gondozók és a társadalom egészséges tagjainak a részéről is.

Magad, Uram

Szerencsés azonban a rehabilitációs központ helyzete, mert a munkatársak nagy része a környékről származik, és mára a falu közössége is jól ismeri a lakókat.

 – Kialakultak baráti viszonyok, a falubeliek akár lakodalomba, keresztelőre is meghívják azt, akit megkedveltek. Nem vagyunk zárt intézmény, a lakók kilépővel elmehetnek vásárolni vagy kávézni egyet, vagy az intézet autójával moziba, könyvtárba, állatkertbe is eljutnak, ha szeretnének. Ez a mi miniintegrációs folyamatunk. Van egy alapítványunk, a Vécsi Alternatíva Szövetség, amit az intézet dolgozói hívtak életre. Részt veszünk egy Erasmus plus uniós projektben, ami a kitagolásról szól, és öt ország különféle szervezetei vannak benne. Ennek a célja a nyugati országok tapasztalatait összegyűjteni, kidolgozni egy metodológiát, valamint egy kitagolási menedzserképzést is indítunk, amiben dániai szakemberek fognak oktatni. Később mi is elindítunk egy harminctagú képzést, mely az idéntől elindított kitagolási folyamatot, vagyis a kiscsoportos lakóotthonok létrehozását hivatott majd elősegíteni. E folyamat rengeteg tanulást és képzést igényel majd mind a lakók, mind a személyzet részéről, és remélhetőleg jelentős lépéseket fogunk tenni a valódi reintegráció felé.

BE

Share Button
Ennyien olvasták: 643

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.