Központ
2017. október 21. szombat, Orsolya
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Eső
Hétfő
Eső

Kínában Petőfi kötelező tananyag!

Nemes Gyula október 14, 2016 Társadalom

Úgy tűnik, ma Marosvásárhelyen a rendezvényszervezők között semmiféle kapcsolat, egyeztetés nem létezik. Gyakran előfordul az, hogy két vagy akár ennél több esemény is egy időben zajlik. Bár az is igaz, hogy az emberek más és más érdeklődési körhöz tartoznak, mégis előfordulhat, hogy lenne, akit két előadás is érdekelne. Október 5-én, annak ellenére, hogy a Bernády Házban is rendezvény volt, a Bolyai-téri unitárius egyház tanácstermét is zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. Ez utóbbi helyen Szántai Lajos magyarországi művelődéstörténész tartott érdekfeszítő előadást.

  szantai-lajos

Aki ismeri Szántai Lajos tevékenységét, megszokhatta, hogy előadásain sokszor szembemegy a hivatalos történelemoktatással. Célja a magyarság „felébresztése”, „felvilágosítása” a „valódi” magyarságtörténet megismertetése. Múlt heti marosvásárhelyi előadásának első részében Szent Istvánról és a Szent Koronáról beszélt.

„Nem tudunk tényeket, nem ismerjük az alapokat!”

„Sajnos mindent elhiszünk, ami piros, fehér, zöldben van tálalva. A mai Szent István kép az István, a király rockoperának köszönhető, amit többféle módon játszanak, hogy minél szerethetőbb legyen. Hivatalos egyházszakadásra 1054-ben került sor, tehát Koppány nem mondhatott ilyent, hogy: ‹Bizánc jelét magamra vettem›. Ilyen lehetetlenségeket hiszünk és csodálkozunk, hogy ide jutottunk. Sajnos nem ismerünk tényeket, az alapokat és mindent elhiszünk, ami szépen van tálalva, mert amit hivatalból hallunk, az nagyon gyatra” – állítja a történész.

Szántai szerint az augusztus 20-i televíziós terefere műsorok sem arról szólnak, amiről kellene. „Fel kellene tenni a kérdést: van-e a kereszténység történetében a Magyar Királyságon kívül más apostoli királyság? Nincs. Tehát ilyen sincs, hogy: ‹Fogadd el Rómát, holnap tied az ország›, mert az apostolt nem lehet téríteni, ő maga a térítő! Az apostol király felett e világi szinten semmiféle hatalom nem rendelkezik, még a római pápa sem! Eszmélni kellene már, nem valami olyanra várni, amit a politikai élettől soha nem kapunk meg. Az utóbbi 26 év alatt a politika nem rendezett szinte semmit ezen a téren, akkor miért hisszük azt, hogy valaha is fog? Önállóvá kell válni, és meg kell erősödni belülről lelkiekben, hitben, becsületben, tisztességben!” A történész szerint a magyar népet nem idegen hittérítők térítették meg, hiszen Árpád magyarjai ereklyetartó mellkeresztekkel temetkeztek, a Pannonhalmi Apátság már Géza fejedelem idején állt, és Gellért is már kész püspökséget kapott.

Buda várát a hunok építették újjá

A Magyar Szent Koronával kapcsolatban is érdekes dolgokat tudott meg a hallgatóság. Azt például, hogy a nyitott koronák azt szimbolizálják, hogy fölöttük rendelkezhetik más hatalom. A magyar korona ezekkel szemben zárt, ami azt jelenti, hogy viselője fölött sem világi sem egyházi hatalom nem diszponálhat.

A továbbiakban Szántai Lajos arról beszélt, hogy miként ismerik a magyarok történelmét a keleti kutatók. A kínaiaktól tudjuk például, hogy Budát a hunok alapították. „Attila hun fejedelem parancsba adta, hogy azt a nagyon régi hatalmi központot, amit ő is megörökölt a Duna partján, ameddig ő hadjáratokban vesz részt, az otthon tartózkodó testvére, Buda építse újra. Attila meghagyása az volt, hogy az ő nevéről nevezzék el, mégis ma is Buda váraként ismerik. Nem azért van ez így, mert nem vették komolyan a fejedelem utasítását, hanem azért mert Buda királyfit – aki a vallásalapító Buddháról kapta a nevét – is tisztelték. Úgy tekintettek rá, mint olyanra, aki azon a szellemi szinten áll, amit a keleti népek ›buddhának‹, azaz megvilágosodottnak neveznek. Ez már nem személynév, hanem méltóság!”

„Atilla fia Csaba, Csaba fia Ed, Ed fia Ögyek, Ögyek fia Előd, Előd fia Álmos, Álmos fia Árpád

Körösi Csoma Sándort a hazája iránti szeretete arra késztette, hogy az ázsiai rokonság felkutatására induljon. Át akart kelni Tibeten, mert hírét vette annak, hogy a tibeti szent iratok a magyar nép múltjára vonatkozó adatokat tartalmaznak. Sajnos azonban nem jutott el oda soha. A kínai történetírás szerint Kína legelső császári dinasztiája (Hszia-dinasztia) hun eredetű volt. A hun-magyarokkal való rokonságot a kínaiak ma is tartják. Kínában Petőfi kötelező tananyag, a magyar irodalomnak pedig kultusza van, amit komolyan is vesznek. Ők a magyarságot a hunok leszármazottjainak tartják!

„Számomra az a lényeges, amit őseink saját maguk eredetéről számon tartottak. Minden magyar krónika elmondja, hogy a magyarok első királya Atilla – Nimród leszármazottja – volt. Atilla fia Csaba, Csaba fia Ed, Ed fia Ögyek, Ögyek fia Előd, Előd fia Álmos, Álmos fia Árpád. Gyakorlatilag Atilla halála után az ötödik nemzedéket képviselő magyarok visszajöttek Pannóniába. Izgalmas, hogy népünket perzsa, arab és nyugat-európai keresztény források is ugyanazon népneveken emlegetik, azaz szkítáknak, hunoknak vagy magyaroknak. Az biztos, hogy a magyar állam már létezett Szent István előtt is, csak hát vannak, akik azáltal is valahogy rövidíteni szeretnék a magyar történelmet, hogy ezt a dátumot minél inkább eltolják. Mert ha mi Szent István korától lettünk államalapító nép, akkor feltevődik a kérdés, hogy mik voltunk annak előtte: ráadásul a középkori források – Szent Istvánról három legenda maradt fenn – egyike sem beszél Szent István államalapító tettéről” – fogalmazta meg még Szántai Lajos történész.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 807

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.