Központ
2017. november 24. péntek, Emma
Jórészt felhős
Ma
Jórészt felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Borús
Vasárnap
Borús

„Köszönöm a sorsnak, hogy ezt a pályát választottam”

Központ január 23, 2014 Társadalom

„Köszönöm a sorsnak, hogy ezt a pályát választottam”

– Beszélgetés Fülöp Mária könyvtárossal –

fulop

Fülöp Mária Bukarestben született 1940. március 11-én, de gyermekéveit már Zilahon töltötte. Ott járt iskolába, ott érettségizett az Ady Endre (volt Wesselényi) Kollégiumban. Ezt követően Bukarestben könyvtárosi technikumot végzett 1959-ben. 1963–1967 között a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett román-magyar irodalom tanári oklevelet. Fülöp Mária 40 éven át volt a Maros Megyei Könyvtár alkalmazottja, de nyugdíjba vonulása után is napi rendszerességgel bejár munkahelyére. A lelkes könyvtárost pályájának alakulásáról, a szakma előnyeiről, hátrányairól kérdeztük.

– Miért választotta a könyvtáros mesterséget? Hogyan került Marosvásárhelyre?

– Nehéz volt pályát választani, dönteni. 14 éves koromban meghalt édesapám, édesanyám nyugdíja nagyon alacsony volt, s az volt a célom, hogy minél hamarabb valamilyen diplomát szerezzek. Tíz évvel idősebb nővérem és sógorom bíztatására és segítségével kerültem a könyvtárosképző iskolába.  A bukaresti technikumot 1959-ben végeztem, és még abban az évben alkalmazást nyertem Marosvásárhelyen a Tartományi, mai Maros Megyei Könyvtárban. Egy munkahelyen dolgoztam le az éveimet, úgy éreztem, megtaláltam a helyem, és szerettem, amit csinálok. 55 éve élek Marosvásárhelyen, és ma már inkább érzem ezt a várost az otthonomnak, mint Zilahot. Úgy vélem és véltem mindig, hogy tartozom valamivel ennek a befogadó otthonnak. Például azzal, hogy jól végzem a feladatom, a munkám.

 

Névre szóló meghívó az olvasónak

– Milyen részlegeken dolgozott?

– A bibliográfiai és tájékoztató részlegen kezdtem a munkám, itt kezdődött a helyismeret iránti érdeklődésem is. Majd a gyermekrészlegen, a feldolgozó osztályon, újra a szeretett bibliográfiai osztályon, majd húsz éven át, 1973–1993 között a műszaki könyvrészlegen dolgoztam.  Itt a tevékenységünk igen széleskörű volt, igyekeztünk az olvasókat a lehető legjobban kiszolgálni. Szak- és ajánlóbibliográfiákat, katalógusokat állítottunk össze, rendezvényeket szerveztünk, és ezekre mozgósítottunk.  Például névre szóló meghívókat küldtünk az olvasóknak.  A folyósokon a városi fotóklub tagjaival együttműködve kiállításokat rendeztünk, megnyitóval, a filharmónia tagjainak a fellépésével. Kedves dolog volt.

– Milyen kiadványokat szerkesztett, vagy vett részt a szerkesztésükben?

– Munkám és hobbim volt a helyismereti bibliográfiai tevékenység. Bibliográfiai sorozatot kezdeményeztem Bibliografii mureşene címmel. Célom volt a Maros megyei időszaki kiadványok, a megyében kiadott könyvek bibliográfiai követése és számbavétele mellett, az itt élők szellemi tevékenységének tükrözése a bio-bibliográfiák összeállítása által. Így jelentettük meg első bio-bibliográfiaként a megyénk román nyelvű szépíróit, mert ezeket még addig nem vette számba senki. Majd a természettudósok és műszaki értelmiségiek tevékenységét és munkáit, valamint a többi tudományágban, művészetben és sportban kimagaslókat rendszerezte Todea Ani kolléganőm.

1999-ben nyugdíjaztak, de azóta is naponta bejárok a könyvtárba, 2005-től a Maros megyei életrajzi lexikonon dolgozom, többedmagammal: a történelem szakos kolléganőmmel, Ferencz Klárával, a német szakos volt iskolaigazgató Ferenczi Mariettával, az érdeklődése által hozzánk csatlakozott dr.  Ajtay Katalinnal, a képszerkesztő Alexandru Tcaciucal, és a mindenben társam és segítő férjemmel, Fülöp Gézával. Olyan lexikont készítünk nyugdíjasként, most már magyar nyelven, amelyből tükörként előttünk áll – tárgyilagos megközelítésben –, hogy az évszázadok folyamán kik éltek, tevékenykedtek, alkottak a mai Maros megye területén, függetlenül a foglalkozástól, nemzetiségi, vallási hovatartozástól.  Ezáltal ismertetjük az itt élők szellemi múltját, a bármilyen területen végzett kimagasló eredményeiket, láthatjuk a kötődéseket, valamint az európai műveltséget haza hozók és az innen kirajzó tehetségek munkásságát és megvalósításait a világban. Vannak ezek közt a világ figyelmében lévő személyiségek is, de olyanok is, akikről nem sokat tud a világ, és mégis jelentős szerepet játszottak a megye történetében, fejlődésében.


– Miért tart fontosnak kiadni egy ilyen lexikont?

– Úgy gondolom, fontos, hogy számba vegyük a múltunkat. Ezt a lexikont jó kiindulópontként használhatják majd a történészek, helytörténészek, családfakutatók és azok, akiket érdekel a múlt. Berde Mária fogalmazta meg valahol: „Tedd a hasznos lehetőt!” Erre törekszünk.


– Több évtizedes tapasztalat után, hogyan látja mi az előnye és mi a hátránya a könyvtárosi munkának?

– Vannak olyan emberek, akik hivatásuknak érzik, tekintik a szakmájukat, én ezek közé sorolom magam. Köszönöm a sorsnak, hogy ezt a pályát választottam. Ha valaki szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát, segíthet a kultúra szinte minden területén. A hátránya talán az, hogy a köz- és anyagi megbecsülés rendszerint elmarad.  De a könyvtáros nem az élvonalban dolgozó tudományos munkás, hanem inkább, fogalmazhatunk úgy, egy szükséges háttérmunkás. Kicsit olyan, mint a levéltáros, a munkája nem látszik, de szolgálhatja, tájékoztathatja az érdeklődők széles rétegét, munkája gyümölcsét azonban rendszerint más aratja le.   

 

„Aki egyszer bemegy a könyvtárba, az már más ember”

– Milyen könyvtárlátogatási szokásokat tapasztalt az évtizedek során a megyében?

– Azt kell mondanom, hogy a könyvtárlátogatás személyfüggő. Az olvasók nem azért jönnek be, hogy a könyvtárost lássák, hanem azért, hogy dokumentálódjanak, kutassanak, könyvet kölcsönözzenek. A szocializmus évei alatt volt egy időszak, amikor elérték azt, hogy az olvasók száma meghatványozódjék.  Ezt az úgynevezett „házi könyvtárakkal”, hangzatos mozgósításokkal és némi statisztikai adatszépítéssel sikerült elérni. De ami fontosabb, olyan rendezvényeket szerveztünk, amelyek érdekelték az olvasóközönséget. Egy mérnök ismerősünk egyszer azt mondta: „aki egyszer bemegy a könyvtárba, az már más ember”, és ezt én is így látom.  A lényeg az, hogy oda tudjuk vonzani az embe­reket, és meg tudjuk tartani a valamelyest érdeklődőket, a tanulni vágyókat, a kutatókat, azokat, akik a szabadidejüket hasznosan akarják eltölteni. Volt egy kollégánk, Mészáros József, aki nagyon sokat beszélgetett a könyvtárba látogató személyekkel. Akit ő megfogott, az olvasó maradt egész életére. Ma is jól jönne egy Mészáros Jóska. Az a jó, ha a könyvtárosok munkájuk által teszik vonzóvá a könyvtárat.  Nyitni kell a nagyközönség felé, közkincsé kell tenni a könyvekben felhalmozott tudást, ismeretet.  Manapság egyre drágábbak a könyvek, az olvasni vágyók a könyvtárba kényszerülnek.


– Hogyan látja a könyvtárak jövőjét az e-book olvasók korában?

– A könyvtár még sok-sok ideig nem fog meghalni. Tulajdonképpen az e-bookok is könyvek, és azokat is össze kell gyűjteni valahová, ha nem egyéb, egy e-könyvtárba.


Share Button
Ennyien olvasták: 234

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.