Hol vannak a fegyelmezés határai? Hogyan lehetünk szülőként gyerekünk biztos támaszai? Hogyan határozzuk meg egyszerre a gyermekünk életét keretező szabályokat, és segítsünk neki a kibontakozásban? Miért fontos a szülői bocsánatkérés? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ a múlt heti cikkünk témáját tovább boncolgatva Porkoláb Annamáriával, a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ igazgatónőjével.
Az érzelmi biztonság összetevői
A szülő egyik legfontosabb feladata, hogy gyermeke számára olyan családi környezetet, légkört teremtsen, ahol biztonságban érezheti magát. Az érzelmi biztonság kialakításának alapköve olyan szabályok, keretek világos meghatározása, amelyek a gyerek életét kiszámíthatóvá teszik, és amelyekhez alkalmazkodnia kell. Magda Gerber magyar származású nevelési tanácsadó szerint „a fegyelem hiánya nem kedvesség, hanem elhanyagolás”. Porkoláb Annamária kiemelte, a gyerek biztonságérzetéhez szükséges az alá-fölérendeltségi viszony. „Gyakran hallom azt, hogy a szülő és a gyerek barát, én úgy gondolom, hogy a szülő az szülő, és a gyerek az gyerek. Az érzelmi biztonságnak az első lépése, hogy van, aki gondoskodjon rólam, van, akihez forduljak, van, aki tud segíteni nekem különböző élethelyzetekben, megemel, megölel, tehát erősebb, mint én. Erre a védelemre nagy szüksége van a gyerekeknek” – ecsetelte a szakember. A nevelési tanácsadó a másik legfontosabb – érzelmi biztonságot erősítő – tényezőként a szülő gyerekre fordított idejét határozta meg.„Én azt gondolom, ne arról beszéljünk, hogy mennyi időt töltünk a gyerekkel, hanem arról, hogy az a kevés időmennyire tud minőségi idővé válni” – hangsúlyozta. Minőségi időnek számít például az esti beszélgetés, a családi narratívák közös építése, a kölcsönös élménymegosztás. „Az esti beszélgetések létfontosságúak. Ma anya mit csinált, ma apa hol volt, hol dolgozik apa, hol dolgozik anya, elvinni a gyereket a munkahelyre és megmutatni, hogy itt dolgozik anya, itt dolgozik apa. Ezek azért annyira fontosak, hogy a gyereknek ne legyenek szorongásai az irányban, hogy mi történik az ő biztonsági személyével, amíg nem találkoznak” – részletezte Porkoláb Annamária. A szakember elmondta, gyakori szülői panasz, hogy a gyermekek nem osztják meg, mi történik velük az óvodában, iskolában, pedig ez elkerülhető lenne, ha a szülők is képesek lennének megnyílni, mesélni magukról. Az otthon és család fogalmának össze kell kapcsolódnia a gyerekben az elfogadás, a feltétel nélküli szeretet pozitív érzéseivel. „Az érzelmi biztonság egyik megalapozása, hogy tudom, hogy van egy hely, környezet, van egy ölelés, amit este megkapok, ahova visszatérhetek, ahol nyugodtan elmondhatom, hogy mi történt velem, ahol megoldásokat találok, ahol szeretnek függetlenül attól, hogy mi történt” – sorolta a tanácsadó. A szakember szerint fontos, hogy adott legyen a gyerek számára a hibázás lehetősége, ez esetben viszont ne őt, hanem a cselekedetet minősítsük, utasítsuk el. „Fontos kimondani a gyereknek, hogy ugyanúgy szeretlek, nem az érzelmek változnak, nem módosul a mi érzelmi kapcsolatunk” – hangsúlyozta. Hozzátette, attól kezdve, hogy a gyerek megkapta büntetését, a fölösleges felemlegetés, a problémák újrarágása és a lelki sérüléseket okozó szeretetmegvonás, gyerektől való elfordulás helyett a megbocsátásra és továbblépésre kell koncentrálni.
Hibás fegyelmezési módok: fizikai és verbális bántalmazás
A fegyelmezés kapcsán elkerülhetetlen a fizikai és verbális bántalmazás témájának érintése. A fizikai agresszió alkalmazása a gyereknevelésben több szempontból is káros: nem nyújt differenciált visszajelzést a gyerek cselekvéseire, hibás viselkedésmintára tanít, sérti a gyerek önérzetét, testi épségét. „Hasonlóan agresszív megnyilvánulásokat vesz át, csökkenti az önértékelését, negatívan befolyásolja az énképét, nem alakulnak ki egészséges megoldási stratégiái, növeli a szorongást” – foglalta össze Porkoláb Annamária a testi fenyítés negatív hatásait. A szakember megjegyezte, a testi fenyítés nem hatékony nevelési módszer már csak azért sem, mert a gyerek nem érti meg, mit tett rosszul, a figyelem nem a cselekedetre irányul, hanem a büntetés elkerülésére. Ennek következtében a gyerek bizalmatlan lesz, bezárkózik, kialakulhat az elkerülő magatartás, hazudozás. A nevelési tanácsadó hangsúlyozta, sokszor csak a testi fenyítésről beszélünk, pedig a verbális erőszak gyakran mélyebb nyomokat hagy a gyerekben, rombolja az önértékelését, erősíti szorongását. „Ugyanolyan káros következménye lehet az erős kritikának, az alulértékelésnek, mint a testi bántalmazásnak. Verbálisan is ugyanúgy tudunk rombolni, mint fizikálisan, sőt, néha még erősebb a hatása” – jegyezte meg. A szakember szerint fontos, hogy ha a szülő hibásan járt el egy helyzetben, tudjon utólag bocsánatot kérni a gyerektől. Ezzel nemcsak erősíti a gyerek bizalmát, hanem az egész életminőségét meghatározó útravalóval látja el: önreflexióra, belátásra, az érzelmek szabad kifejezésére tanítja. A bocsánatkéréstől sokan azért tartózkodnak szülőként, mert tévesen a tekintélyvesztéssel azonosítják, pedig éppen az ellenkezője történik. „A tekintély a határozottságból jön, meg abból, hogy a gyermek bízik bennem. Ha bízik és felnéz a szülőre, az onnan ered, hogy pozitív élményei vannak a szülővel és az ő döntéseivel kapcsolatosan” – fejtette ki a szakember.
Amikor nem érdemes fegyelmezni
Van néhány olyan helyzet, amikor a fegyelmezés fölösleges vagy hatástalan. Porkoláb Annamária szerint a szülők hajlamosak túlszabályozni a gyereket, és nem csak a nem megengedett cselekvésektől tiltják el őket. A játszótereken nem hagyják például összekoszolódni, szabadon játszani. „Úgy gondolom, hogy ezt fegyelmezni nem kell, ezek mögött a gyermek egészséges felfedezési vágya van. Valahol a szülőknek itt kell határt keresni, hogy melyek azok a cselekedetek, amelyek veszélyesek, nem megengedettek, társadalmilag esetleg negatív kihatással vannak, és melyek azok, amelyek a gyermeknek a teljesen normális és egészséges környezet-felfedezéséhez tartoznak, amelyekkel próbálja felfedezni a tárgyaknak a használhatóságát, ok-okozatot keres a történések között, és egyszerűen próbálkozik. Fontos különbséget tenni, nehogy a fegyelmezéssel a gyermeknek csírájába fojtsuk a felfedezési vágyát” – figyelmeztetett a szakember. A beteg gyerekek gyakran dacosak és zsémbesek, ilyenkor viselkedhetünk elnézőbben velük. Ha hisztizik, szintén nem hatékony a fegyelmezés, mert ilyenkor általában nem jut el a tudatáig a szülői szó. „A gyermekek a legkellemetlenebb helyzetekben, üzletben vagy orvosnál produkálják ezeket a hisztiket vagy dühkitöréseket. Ilyenkor az a leginkább bevált módszer, ha ölbe veszem és simogatom, kifejezem, hogy ha dühös is, ugyanúgy szeretem, és megtanítom dühlevezetési módokra” – fejtette ki a szakember.
Kozma Ágnes
