Központ
2017. november 24. péntek, Emma
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Borús
Vasárnap
Borús

Legyetek jók, ha tudtok

Központ szeptember 26, 2013 Társadalom

doczyLegyetek jók, ha tudtok

Az oktatás első napja mindannyiunk, gyermekek és szülők, óvó és tanító pedagógusok ünnepe. Legalábbis annak kellene lennie. De vajon, tényleg így van? Ezen a héten az előbbi kérdésre keressük a választ. Lássuk hát, hogyan vélekedik a tanévkezdésről a szülő, a pedagógus, az egyetemi tanár.

– beszélgetés Dóczy Tamással, a Talentum Alapítvány alelnökével –

– Hogyan élte meg az idei tanévkezdést? Mint a Talentum Alapítvány munkatársa, vagy mint szülő?

– A Talentumnál majd csak október első napjaiban kezdődnek a tevékenységek, tehát elsősorban mint szülő készültem és vártam izgalommal az első iskolai napot. A tanévkezdés mindannyiunk, gyermekek és szülők, nagyszülők, pedagógusok ünnepe. Azon a reggelen virágot szorongató gyermekek lepték el a város utcáit. Ezernyi mosolygó arc, csöppségek, kamaszok – felnőttek kíséretében – gyülekeztek az ovikban, iskolákban. Az első találkozás izgalma kerítette hatalmába apraját-nagyját.

 – Miről szólt a tanévnyitó ünnepség?

– A Művészeti Líceumban ortodox pap, a tanfelügyelőség képviselője, majd az iskola vezetője mondta el szokásos gondolatait, miközben abban reménykedtünk, hogy talán majd hozzánk, magyar anyanyelvű, magyarul tanuló gyermekekhez, szülőkhöz is szól valaki anyanyelvünkön. Abban az iskolában, amelyet nagyapáink, apáink alapítottak, nem is olyan régen! Amelyik a mai napig a katolikus egyház tulajdonában levő épületben működik. Az aligazgató végezetül elhangzó magyar nyelvű köszöntője jelezte, hogy manapság ennyi dukál nekünk, ennyit kapunk a hatalomtól. Vegyük tudomásul, hogy „Új rablói vannak a Nyárnak, / Csattognak az új héja-szárnyak, / Dúlnak a csókos ütközetek.”

 – Úgy látom, kissé elszomorította a másodrangúság, a mellőzöttség állapota, amivel egyre gyakrabban kell szembesülnünk.

– A lélek csendjébe menekülve Böjte Csaba tanévkezdésre írt intelmeit próbáltam felidézni. Arról írt Csaba testvér, hogy a legcsodálatosabb pedagógiai kaland felfedezni a gyermek szívében, értelmében rejtőző kincseket. A legszebb pillanat, amikor felcsillan a talentum, az a drága érték, amit Isten a ránk bízott életekben rejtett el. Minden kis felvillanása a mélyben rejlő csiszolatlan drágaköveknek elég ahhoz, hogy céltudatos munkába kezdjünk. A gyermek kíváncsisága a kibontakozás motorja, a pedagógus legfőbb szövetségese. Csaba testvér arra bíztat, hogy legyen bennünk hatalmas szeretet és alázat. A gyermek legtisztább belső vágyai mutassanak irányt. Verejtékes az út, az értékek kimunkálása sok vajúdással jár, de mi más lehetne a mi – szülők, oktatók –  hivatása itt a Földön? A többi pedig nem számít!

 – Milyen gondolatok, elvárások fogalmazódtak meg önben a tanévkezdés napján?

– Közben vége lett az ünnepségnek, az elsősök most már a tanító nénik biztonságában, a nagyobbak virágkapui alatt átbújva bevonultak az osztályokba. Arra a színtérre, ahol a mi, szülők reményei szerint nagyon sok szeretetet fognak kapni, nemcsak száraz ismereteket. Ahol nem törik derékba a gyermek szárnyaló fantáziáját. Ahol az eredeti, kreatív gondolatok többet fognak érni, mint a bebiflázott tananyag. Ahol nem zárják az iskolapad kalodájába a gondolat és a lélek szabad szárnyalását.

 – Úgy érzem, itt már a tehetségek után kutakodó, különleges adottságú és elvárású gyermekek védelmezője beszél…

– A gyermekekkel és a tanító nénivel eltöltött első együttlét bizonyossá tette, hogy ugyanazt valljuk, Csaba testvérrel együtt, az iskolában és a Talentum Alapítvány képességfejlesztő tevékenységein. Az osztály a békesség, a nagy barátságok és a szorgos, alkotó munka szigete lesz, ahol a verejtékes tanulás helyett a fantázia szárnyalása, a játék és az alkotás öröme teszi boldoggá a gyermekek hétköznapjait. Ahol az oktatók hiteles példája jó modorra és jó erkölcsre, egymás iránti türelemre, szeretetre neveli a gyermekeinket.

 – Végül, mit üzen a nemrég becsengetett gyermekeknek?

– Kedves iskolások, akik türelmesen kivártátok, hogy hozzátok is szóljanak anyanyelveteken az évnyitón, higgyétek el, hogy mi, felnőttek tudjuk, „oly nehéz most jónak lenni, el se tudnád képzelni”. Mégis arra kérünk, ”legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít”.

 

 


 

Stanik István, a bukaresti rádió magyar adásának főmunkatársa:
 

A legendás tanárok jutnak az eszembe!

– Mire gondolok becsengetéskor… Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondolok nosztalgiával azokra a tanévkezdésekre, amikor magam is tanuló voltam. Elsősorban azok a legendás tanárok jutnak eszembe, akik máig befolyással vannak személyiségemre, gondolkodásmódomra. Akármennyire is faggatom gyermekeimet, ők valahogy nem tudnak megnevezni olyan pedagógusokat, akikkel azonosulni tudnának. Ezért kicsit stresszes vagyok tanévkezdéskor, mert tudom, jönnek majd a helyzetek, amikor hetedik osztályos fiam jogosan kritizálja tanárainak az én koromban is idejétmúlt oktatási módszereit, és azokat az iskolai szabályokat, amelyekről messziről látszik, hogy abban a szellemben születtek, amelyben azért vannak a diákok, hogy az iskolának és a tanárnak jó legyen és nem fordítva. Ilyenkor nehéz bölcsen reagálni, hogy ne romboljam tovább az iskola amúgy is megtépázott tekintélyét.
Azonban arról is szólnék, hogy miként lehetne megformálni az oktatást.
Mindenekelőtt ötszörösére kellene emelni a pedagógusok fizetését. Ez visszaadná a pálya társadalmi tekintélyét, vonzerejét, túljelentkezést generálna a szakmában és egy idő után a természetes szelekció révén, csak a valóban felkészült és elhivatott pedagógusok állnának katedrára. Az oktatást ők maguk reformálnák meg.
Tény az is, hogy Romániában én indítottam be a magyar nyelvű újságíró oktatást. Fontosnak látom azt, hogy pár szóban beszéljek egy kicsit a médiaoktatás mai, vagyis a jelenlegi helyzetéről.
Az már régen volt, majd húsz éve alapítottuk meg Nagyváradon a budapesti Bálint György Újságíró Akadémia mintájára az Ady Endre Sajtókollégiumot. Kiváló hazai és magyarországi oktatók közreműködésével, hiánypótló képzést nyújtott, ezért nagyon sokan jelentkeztek az első évfolyamokra. Büszkén látom, hogy az egykori tanítványok, ma már sikeresek a szakmában, több főszerkesztő is kikerült közülük. A mai újságíró oktatásról alig vannak információim, talán azért, mert azt tapasztalom, az egyetemi oktatás elszakadt a gyakorlattól. Az eredményt viszont látom. Nos, több olyan végzőssel volt alkalmam beszélni, akinek gőze sincs a romániai magyar sajtó helyzetéről, meghatározó intézményeiről, szereplőiről, aki egy hírt sem tud megírni, de sajtótanácsos valamelyik hivatalban vagy politikus mellett, ezért azt gondolja, elég képzett ahhoz, hogy arrogánsan és kioktatóan viselkedjen. Persze, nem szabad általánosítani, de ez a jelenség már rossz fényben tünteti fel az egész újságíró-oktatást. Ugyanakkor látok imitt-amott tehetséges, jól író, felkészült fiatal szerzőket feltűnni, de tőlük nem volt alkalmam megkérdezni, hol tanultak.

 



Kirsch Attila, a Református Kollégium-Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke:

Nem engedhetjük meg a másodrendűség érzésének meggyökerezését!

– Magyar közösségünk jövője a fiatalokban, ezáltal az oktatásban, a pedagógusok, tanítók, tanárok kezében van. Nagy kihívás, felemelő érzés ezt szívvel lélekkel végiggondolni és e szerint cselekedni itt, Marosvásárhelyen. Szülőföldünk, anyanyelvünk szeretete erre kötelez, a tér és idő új távlataiban sokrétű teendőink közös összefogással kell megoldhatóvá váljanak, a magyar nyelvű oktatás bármely szintjén is.
Kisdiáktól, ballagó diákig meghatározó értéket, teremtő, kreatív gondolkodásmódot kell, vagy kellene az iskolás évek alatt úgy elsajátítani, hogy majd ennek gyümölcseként mindnyájan idősebb nemzedékünkkel együtt érezhessük, hogy szent örökségünk és magyar jövőnk jó kezekben van ezen a Maros menti ősi tájon.
Pont ezért tartom nagyon fontosnak a kétnyelvű tanintézményekben az ünnepségek nyelvezetének arányos elosztását, hogy a magyar kis és nagy diák is magáénak érezze akár a tanévnyitót, vagy bármely más ünnepséget. Ne engedjük már kis korban a másodrendűség érzésének meggyökereztetését.
Magyar iskoláinkban felemelő és politikamentes tanévnyitókat és ünnepségeket szeretnék, ahol a fő cél nemzeti közösségünk szellemiségének megőrzése hitben, a szabad gondolat és lélek szárnyalásában.
Hinni szeretném, hogy az idei tanévnyitón fenti gondolataim bármely része megfogalmazódott, de sajnos, az általam megismert hírek nem erről tanúskodtak.


Berekméri Edmond tanító, újságíró:

A mai diákok többsége a túlélésért küzd

– Fontos, hogy a szülők bízzanak az iskolában, és bízzanak abban a pedagógusban, aki gyermeküket tanítja. Nagyon fontos az, hogy tanítók, és a tanárok megfelelő hozzáállással és lelkiismeretes munkával tudják bizonyítani azt, hogy érdemes anyanyelven tanulni. Én alsó tagozaton tanítok és nevelek. Úgy látom, hogy a gyermekek nagy része itt még örömmel, szívesen jön iskolába. A nagyoknál viszont egy kicsit más a helyzet… Évekkel ezelőtt az iskolába járók nem így álltak a tanuláshoz, mint most. Akkor mindenekelőtt a tudás volt fontos. Bármennyire is hihetetlen, de a mai diákok többsége a túlélésért küzd. Egyre távolibb, elérhetetlen célokat tűznek ki a gyermekeink elé, amelyekkel nem egy okos, nagy tudású nemzetet nevelnek fel, hanem egy kiégett, idő előtt megfáradt, örök-diák társadalmat.

Share Button
Ennyien olvasták: 209

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.