Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Eső
Holnap
Eső
Borús
Szombat
Borús

„Ma már Beethovennek egy segédorvos vissza tudná adni a hallását”

Pál Piroska március 27, 2015 Társadalom

A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület konferenciasorozatot szervezett Marosvásárhelyen, amelynek múlt hét végén dr. Pytel József, a pécsi Fül-Orr-Gégeklinika professzora, egyetemi tanár volt a vendége. Bár gyerekkorában történt mandulakivétele altatás nélkül és pofonos érzéstelenítéssel zajlott, mégis beleszeretett a fül-orr-gégészetbe, és jelenleg, 71 évesen is hivatásának él. Interjú.

pytel1

– Miért döntött az orvosi pálya mellett?

– Érdekes történet ez. Gyerekkoromban falun laktunk, és két unokatestvérem orvosira járt, viszont nálunk nyaraltak, és állandóan a vizsgákra készültek. Mindig nagy tisztelettel néztem rájuk, akkor döntöttem el, hogy orvos leszek. Egyébként abban az időben leginkább a technikai dolgok érdekeltek: folyamatosan bütyköltem, detektoros rádiót készítettem. Aztán a gimnáziumban a latintanárom arra ösztökélt, hogy a latin tanulását folytassam, a matektanárom pedig számtantanárt akart belőlem faragni, a fizikaoktatóm pedig úgyszintén a saját tárgya felé terelgetett. Egy órán aztán a latintanárunk körbekérdezte az osztályt, hogy ki micsoda szeretne lenni, én pedig az orvost válaszoltam. Nagyon csúnyán nézett rám, és hozzátettem ijedtemben, hogy tanár. Végülis ez a nyelvbotlásszerű jóslat megvalósult, „orvos-tanár” lettem.

– Miért épp a fül-orr-gégészet?

– Fiatalkoromban házasodtam meg, az ingyenes kollégiumból albérletbe költöztünk, így kellett a pénz. Vagont raktam éjjelente, de tudtam, akkoriban egy jó orvosi pályamunka elkészítéséért egy középmunkás havi fizetését lehet megszerezni. Két téma közül választhattam: a krónikus mandulagyulladás és a krónikus prosztatagyulladás. Az előbbi mellett döntöttem, így szerettem bele a fül-orr-gégészetbe. Bár abban az időszakban éppen nem volt meghirdetetett állás a Fül-Orr-Gégeklinikán, én mégis oda adtam be a pályázatomat. Véletlenül augusztusban mégiscsak ürült egy hely az intézményben, és én mint „megszállott bolond”, egyetlen pályázó megkaptam az állást, azóta is ott dolgozom.

– Az ön szakterülete többek között az audiológia. Pontosan mit is fed ez?

– A hallás vizsgálatát, annak élességének megállapítását, a zavarok okának feltárását jelenti. Ennek mérésére nagyon sok műszert is készítettem, például automatikusan működő számítógép alapú hallásvizsgálót, amelyeket mai napig több magyarországi kórházban is használnak. Ezekkel a gépekkel mi kezdtük el először Magyarországon az újszülött kori hallásmérést.

– Lehet-e eredményesen, hatékonyan javítani a halláskárosultak hiányosságait, a siketséget?

– 1968-ban, amikor a klinikára kerültem, az újszülöttek siketségén nem tudtunk segíteni, viszont ma már implantációval teljesen vissza tudjuk adni a kisgyerekek hallását, normál iskolába járnak és életet élnek. A felnőtteknél is hasonló módon, ha időben elvégezzük a beültetést, akkor száz százalékos a siker, nagyothallóknál pedig műtéttel javítjuk a problémát. Az öregedéssel járó hallászavart azonban hallókészülékkel korrigáljuk. Olyannyira fejlődött az orvostan ezen szakterülete, hogy ha Beethoven most született volna, akkor egy segédorvos műtéttel vissza tudná adni a hallását.

– Sikerélményekkel teli ez a hivatás?

– Nagyonis. Minden évben, karácsonykor a megműtött gyerekeknek tartunk egy összejövetelt, ahol ők produkciókkal lepnek meg minket. Csodálatos érzés, hogy azok a gyerekek, akik nemrég jelelve beszéltek, gyönyörűen szavalnak, sőt, énekelnek is.

– A kilencvenes években vendégprofesszor volt neves külföldi egyetemeken. Milyen tapasztalatokkal tért haza? Milyen volt ott akkor az oktatás?

– A Yale-en nagy csodálkozásomra nem volt túl fejlett a komputertechnika. A prezentációm megoldása olyan modern volt, hogy meglepte őket. Viccesen meg is jegyezték az ottani professzorok, hogy egy magyar orvos kellett eljöjjön hozzájuk azért, hogy megtanítsa őket a számítógéptechnikára. De sok mindent ott láttam először, például nagy klinikákat alacsony ágyszámmal, hiszen ők akkor már élen jártak abban, hogy a betegeket 1-2 napra a műtét után hazaengedték. Mi hozzávetőlegesen húsz év után jutottunk erre a szintre, bár az egynapos sebészetet még mindig nem sikerült meghonosítani, ám ez lesz a jövő útja. Emellett Münchenben oktattam hosszabb ideig, és ott tanúja voltam annak az esetnek, amikor már abban az időben is rég idejemúltnak számított a tűvel való arcüregtisztítás, és az idős professzorokat is összehívták, hogy megnézzék a műveletet, mert ilyet többet nem fognak látni.

– Mennyire tudják követni a kezelt, megműtött betegek állapotát?

– Ebből a szempontból a keleti országoknak nagy előnyük van a szocialista betegellátásból fakadóan, még a rendszerváltás után is. Nyugaton a páciens műtésének másnapján elhagyja a kórházat, és az orvosa többet nem látja. Így nekem sokan alig akarják elhinni, hogy negyven éve követem minden betegem hallásának állapotát, az implantátum működőképességét, amelyeket mai napig is csontból faragok ki, és azt használom, ellentétben a nyugati orvoslással, ahol arany és platina implantátumokkal dolgoznak. Én meg csodálkozom a nyugati gyógyászaton, amely gyakran általánosított következtetéseket von le, de nincs alapja rá, mert nem követi a páciensei utóéletét.

– A fiatalok körében igen elterjedt folyamatos fejhallgató-használat károsíthatja-e a hallást?

– Mindenképp figyelni kell arra, hogy a hangerő nyolcvan decibel alatt legyen. Hallásvizsgálatot lehet végezni fejhallgatózás előtt, illetve fél óra fejhallgatózás után, és lehet látni, hogy melyik frekvenciákon romlott a hallás, amely ugyan pihenéssel visszaáll, de nem mindig az eredeti állapotába. Tehát aki állandó jelleggel, nagy hangerővel fejhallgatózik, annál könnyen kialakulhat a zajártalom. De szerencsére a hordozható zenelejátszók nagy részét szabványszerűen úgy programozzák, hogy nem léphetik át a 85 decibel hangerősséget.

– Hobbijai közé tartozik a csillagászat. Most épp mi foglalkoztatja e téren?

– Újabban jó minőségű fotókat próbálok készíteni, és a fényképezési technikákkal kísérletezek – az átlagolással – amellyel jobb képek készülnek, mint amit szabad szemmel láthatunk. Továbbá ennek érdekében webkamerát tervezek rászerelni a csillagvizsgáló látcsövemre.

Share Button
Ennyien olvasták: 565

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.