Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Marad a székely zászló!

Központ április 11, 2013 Társadalom

Marad a székely zászló!

zaszlo

Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa hét megyei település polgármesteri hivatalát szólította fel, hogy távolítsák el a helység közintézményének homlokzatáról a székely zászlót. A prefektúra a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó törvényekre hivatkozva tette ezt, ám jelenleg a román jogszabályok egyetlen paragrafusa sem tiltja a helyi, megyei és regionális zászlók használatát.

Utánajártunk, és a szóban forgó települések polgármestereit kérdeztük arról, hogy van-e szándékukban eltávolítani a lobogót, illetve milyen szankcióra számítanak, ha nem teszik azt meg.

Márton Zoltán, Makfalva MPP-s polgármestere elmondta: a székely zászló ott fog lobogni a hivatal homlokzatán, mert nem létezik olyan jogszabály, amely tiltaná a helyi, megyei és regionális zászlók használatát. „Még februárban szólította fel a polgármesteri hivatalt Grosu prefektus, ám személyes találkozásunk alkalmával megbizonyosodtam, hogy csupán formalitásból, felső nyomás hatására kért minket a lobogó eltávolítására. Természetesen átadott egy átiratot, amit iktattunk is, de a beszélgetés során éreztette, hogy nem lesz semmiféle drasztikus következménye, ha mégsem távolítanánk el a zászlót” – mondta el Márton.

Hozzátette, hogy baráti hangot ütött meg a prefektus, aki egyébként – a polgármester elmondása szerint – szó szerint úgy fogalmazott, hogy „vannak annál komolyabb problémáink, mintsem egy régió zászlajának eltávolíttatása”.

Korábban Makfalva előző, RMDSZ-es polgármestere tett feljelentést az önkormányzati képviselők ellen, mert kitűzték a székely zászlót a hivatal homlokzatára. Éppen az ominózus esetben született bírósági döntés, miszerint nem tiltja a romániai törvénykezés a székely zászló használatát, hisz a végzés szerint a kék-arany lobogó egy kisebbség szimbóluma, nem idegen állam zászlaja.

Magyari Péter, Nyárádremete RMDSZ-színekben mandátumot nyert polgármestere is hasonlóan nyilatkozott, és elmondta, hogy eszük ágában sincs levenni a zászlót a hivatal homlokzatáról. „Bár mi, a többi településsel ellentétben nem kaptunk felszólítást a lobogó eltávolítására, határozottan kijelenthetem, hogy a zászló mindenképp a helyén marad!” – állítja Nyárádremete polgármestere.

Mezőpanit polgármesteri hivatalát is arra szólította fel a prefektúra, hogy távolítsák el a zászlót, ám Bartha Mihály RMDSZ-es elöljáró szerint az illetékesek hamis információkra alapozva kérték őket erre, hisz a hivatalra nincs kifüggesztve a lobogó.

Nyárádszereda polgármestere, Tóth Sándor kérdésünkre elmondta, hogy a februári felszólítás után nem kaptak átiratot, amely a zászló eltávolítására kérte volna őket, ám „azóta, de ezután is a polgármesteri hivatal homlokzatán fog lobogni a székely zászló” – nyilatkozta lapunknak a bekecsalji kisváros polgármestere.


Share Button
Ennyien olvasták: 164

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.